Kovács Sándor (Budapest, 1928. április 28. – 1980. február 26.) magyar közgazdász, vállalatvezető, miniszterhelyettes. Mintegy 25 éven keresztül vezette a Nagykőrösi Konzervgyárat, ami az irányítása alatt elmaradott kisüzemből Közép-Európa legnagyobb és egyik legmodernebbül felszerelt tartósítóipari vállalata lett.
Élete Pályafutását az Esztergomi Konzervüzemben kezdte, mint szakmunkás, majd hamarosan művezető lett. 1947-ben ugyanebben a minőségben dolgozott a Paksi Konzervgyárban, 1948-ban pedig a Budapesti Konzervgyárba (Globus) került, művezető-üzemvezető beosztásba. 1949-ben lett a Nagykőrösi Konzervgyár gyártásvezetője, majd alig két év után, 1951-ben ugyanott igazgatóvá nevezték ki. Időközben felsőfokú tanulmányokat kezdett a Műszaki Főiskola esti tagozatán, élelmiszervegyész szakon, de nagykőrösi áthelyezése miatt ezt nem tudta befejezni; később viszont a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet elvégezte, levelező tagozaton.
Csaknem két és fél évtizeden át igazgatta a konzervgyárat, vezetése alatt az 1950-es évek elején még elmaradott manufaktúrának számító üzem Közép-Európa legnagyobb, modern technológiával felszerelt konzervipari vállalatává nőtte ki magát. Kezdeményezése nyomán indult meg a városban az élelmiszeripari szakmunkásképzés, nagyon sokat tett azért, hogy a Toldi Miklós Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet létrejöhessen, és vitathatatlan érdemeket szerzett a nagykőrösiek jobb szociális ellátottsága, illetve kulturális felemelkedése érdekében is. Ottani eredményeinek elismeréseként 1975. november elsejétől a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumba helyezték át, miniszterhelyettesi beosztásba. E minőségében ő felügyelte a Vállalatfelügyeleti Főosztályt és a Gépesítési Főosztályt.
19 évesen, 1947-ben lett párttag, később tagja a Nagykőrösi Városi Pártbizottságnak és annak Végrehajtó Bizottságának, a megyei pártbizottságnak és a megyei gazdaságpolitikai bizottságnak is. További társadalmi megbízatásokat is elvállalt: társelnöke volt a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesületnek (MÉTE), a megyei és a Nagykőrösi Városi TIT elnökségnek, mint országgyűlési képviselő az ipari bizottságnak, a Konzervipari Műszaki Gazdasági Tanácsnak és a Kertészeti Egyetem Egyetemi Tanácsának. 1967-től a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem nagykőrösi kihelyezett tagozatának a tanára is lett.
1980-ban hunyt el, korai halálában minden bizonnyal közrejátszott, hogy nehezen viselte miniszterhelyettesi „kiemelését”.
Kutatható iratanyaga Miniszterhelyettesi működési időszakából 6,00 iratfolyóméternyi (50 doboznyi), maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-K-9-bc törzsszámon kutatható.Kovács Sándor miniszterhelyettesi iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. május 17.
Emlékezete Nagykőrösön utca viseli a nevét. Ugyancsak Nagykőrösön 2013. november 8. óta szobra is áll, az általa megálmodott Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola előtt (Ceglédi út 24.). Kovács Jenő bronz mellszobra civilek adományaiból, illetve a Bonduelle támogatásával készült el, az alkotást az iskola fennállásának 60. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat keretében avatták és a néhai gyárigazgató fia, Kovács Gábor leplezte le.TB: Ünnepeltünk kívül, belül. Heti Hírek, 2013/45. 2013. november 12., 2. oldal. Hozzáférés: 2023. február 24.Kovács Sándor szobra a Köztérkép.hu adatbázisában. Hozzáférés: 2023. február 24.
Jegyzetek
Források A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium fondjának repertóriuma, javított változat. A Magyar Országos Levéltár segédletei, 28. Magyar Országos Levéltár, 2021. Kovács Sándor tortenelmitar.hu
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Nagykőrösiek Kategória:MSZMP-tagok