Kazareczki Kálmán (Nemeskolta, 1932. március 5. – 1994. november) magyar közgazdász, vállalatvezető, miniszterhelyettes.
Élete Apja kazánkovács volt. 1954-ben végzett a szaratovi közgazdaságtudományi egyetem agrárszakán, ahol agrár-közgazdászi oklevelet szerzett, hazatérése után tíz évig az Országos Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztályának főelőadója, majd osztályvezetője lett. 1964-től három éven át a Földművelésügyi Minisztérium Beruházási Igazgatóságát vezette, 1967 májusa és 1975 szeptembere között pedig mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes volt. E minőségében ő felügyelte a Közgazdasági, valamint a Munkaügyi és Szociálpolitikai Főosztályt, a Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályát, illetve az Állami Gazdaságok Főigazgatóságát és a Gépjavító Állomások Főigazgatóságát. 1976-tól a Mezőgazdasági Tervező és Beruházó Vállalat (AGROBER), 1984-től pedig a Vízépítő Tröszt vezérigazgatói tisztét töltötte be. A Magyar Gazdasági Kamara fővállalkozói tagozatának és az Agrárgazdasági Társaságnak az elnöke, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem címzetes egyetemi tanára is volt.
1950-től volt az MDP, majd az MSZMP tagja.
Kutatható iratanyaga Miniszterhelyettesi működési időszakából 20,21 iratfolyóméternyi (168 doboznyi és egy kötetnyi), maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-K-9-ac törzsszámon kutatható.Kazareczki Kálmán miniszterhelyettesi iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. május 18.
Érdekességek
A nevéhez fűződik annak a gímbikának az elejtése (a gemenci Keselyűsnél, 1974-ben), amelynek kapitális, 16 kilogrammos trófeája a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum hatvani gyűjteményének egyik különleges darabja.
Díjai, elismerései Munka Érdemrend (1961) Munka Érdemrend, arany fokozat (1969) Április Negyedike érdemrend (1987)
Jegyzetek
Források Kazareczki Kálmán életrajza a Történelmi Tár online adatbázisában. Hozzáférés: 2023. február 25. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium fondjának repertóriuma, javított változat. A Magyar Országos Levéltár segédletei, 28. Magyar Országos Levéltár, 2021
Kategória:1932-ben született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek