A 2023-as UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 31., jogelődjeivel együttvéve a 68. döntője volt. A mérkőzést 2023. június 10-én rendezték az angol Manchester City és az olasz Inter Milan között.
Eredetileg a londoni Wembley Stadionban rendezték volna, de a 2020-as döntő helyszínének megváltoztatása miatt a további döntők helyszíneit egy évvel eltolták, emiatt a müncheni Allianz Arena lett volna az új helyszín. 2021 május 13-án, két héttel a 2021-es UEFA-bajnokok ligája-döntő előtt az UEFA fontolóra vette a 2023-as döntő helyszínének megváltoztatását. Ezt követően a döntőt áthelyezték az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionba. A győztes részt vesz a 2023-as UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfele a 2022–2023-as Európa-liga győztese lesz.
Csapatok Megjegyzés: a torna elnevezése 1992-ig bajnokcsapatok Európa-kupája, 1993-tól UEFA-bajnokok ligája volt. CsapatAz ezt megelőző döntős szereplések évszámai (vastaggal a győztes évek) Manchester City1 (2021) Internazionale5 (1964, 1965, 1967, 1972, 2010)
Háttér Ez volt az első találkozó az UEFA-bajnokok ligájában a Manchester City és az Inter Milan között.
Josep Guardiola vezetőedző kinevezése óta ez volt a Manchester City második UEFA-bajnokok ligája-döntője, és az első a 2021-es döntő óta, amelyet 1–0-ra elveszített a Chelsea ellen az Estádio do Dragãóban. Guardiola az első UEFA Bajnokok Ligája döntőjét szerette volna megnyerni azóta, hogy legutóbb megnyerte a 2011-es UEFA Bajnokok Ligája-döntőt korábbi csapatával, a Barcelonával, amikor 3–1-re legyőzte a Manchester Unitedet. Ezt a trófeát nem nyerte meg a Bayern Münchennel.
Ez volt az Internazionale hatodik BEK- vagy BL-döntője. Ebből hármat nyert meg: az 1964-es Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőben 3–1-re nyert a Real Madrid ellen az Ernst Happel Stadionban, a következő évben pedig 1–0-ra a Benfica ellen hazai pályán a San Siroban, és 2010-ben 2–0-ra a Bayern München ellen a Santiago Bernabéu stadionban. Azonban az 1967-es döntőben 2–1-re vereséget szenvedett a Celtic ellen az Estádio Nacionalban, valamint az 1972-es döntőben 2–0-ra kapott ki az Ajax ellen a De Kuip arénában.
Korábban a Manchester City hat meccset nyert olasz klubokkal, az Inter tizenhat meccset nyert angol klubokkal szemben.
Út a döntőig Megjegyzés: az eredmények a döntősök szempontjából értendőek (H: hazai pályán; I: idegenben). Manchester CitySzakasz InternazionaleEllenfélEredményCsoportkörEllenfélEredmény Sevilla4–0 (I)1. forduló Bayern München0–2 (H) Borussia Dortmund2–1 (H)2. forduló Viktoria Plzeň2–0 (I) København5–0 (H)3. forduló Barcelona1–0 (H) København0–0 (I)4. forduló Barcelona3–3 (I) Borussia Dortmund0–0 (I)5. forduló Viktoria Plzeň4–0 (H) Sevilla3–1 (H)6. forduló Bayern München0–2 (I)G csoport győzteseVégeredményC csoport második helyezettjeEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.Egyenes kieséses szakaszEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk. RB Leipzig8–11–1 (I)7–0 (H)Nyolcaddöntő Porto1–01–0 (H)0–0 (I) Bayern München4–13–0 (H)1–1 (I)Negyeddöntő Benfica5–32–0 (I)3–3 (H) Real Madrid5–11–1 (I)4–0 (H)Elődöntő Milan3–02–0 (I)1–0 (H)
A mérkőzés
KA 31 Ederson KV 25 Manuel AkanjiKV 3 Rúben DiasKV 6 Nathan AkéKP 5 John Stones KP 16 RodriJSZ 20 Bernardo SilvaTKP 17 Kevin De Bruyne TKP 8 İlkay Gündoğan ()BSZ 10 Jack GrealishKCS 9 Erling Haaland Cserék:KA 18 Stefan OrtegaKA 33 Scott CarsonV 2 Kyle Walker V 14 Aymeric LaporteV 21 Sergio GómezV 82 Rico LewisKP 4 Kalvin PhillipsKP 32 Máximo PerroneKP 47 Phil Foden KP 80 Cole PalmerCS 19 Julián ÁlvarezCS 26 Rijad MahrezVezetőedző: Pep Guardiola KA 24 André Onana KV 36 Matteo Darmian KV 15 Francesco AcerbiKV 95 Alessandro Bastoni JKP 2 Denzel Dumfries KP 23 Nicolò Barella KP 77 Marcelo Brozović ()KP 20 Hakan Çalhanoğlu BKP 32 Federico DimarcoKCS 10 Lautaro MartínezKCS 9 Edin Džeko Cserék:KA 1 Samir HandanovićKA 21 Alex CordazV 6 Stefan de VrijV 12 Raoul Bellanova V 33 Danilo D’Ambrosio V 37 Milan ŠkriniarKP 5 Roberto GagliardiniKP 8 Robin Gosens KP 14 Kristjan AsllaniKP 22 Henrih Mhitarján CS 11 Joaquín CorreaCS 90 Romelu Lukaku Vezetőedző: Simone Inzaghi
Asszisztensek: Paweł Sokolnicki (lengyel) Tomasz Listkiewicz (lengyel) Negyedik játékvezető: Kovács István (román) Tartalék játékvezető: Vasile Marinescu (román) Videóbírók: Tomasz Kwiatkowski (lengyel) Bartosz Frankowski (lengyel) Marco Fritz (német)Szabályok 90 perc. 30 perc hosszabbítás, ha szükséges. Ha ekkor sincs döntés, akkor tizenegyesek következnek. Tizenkét cserejátékos nevezhető. Öt játékos cserélhető, a hosszabbításban még egy cserelehetősége van mindkét csapatnak. A cserékre három alkalommal van lehetőség, amelybe nem számít bele a félidő, a hosszabbítás előtti szünet és a hosszabbítás félideje.
Kapcsolódó szócikkek
2023-as Európa-liga-döntő 2023-as UEFA Európa Konferencia Liga-döntő 2023-as UEFA-szuperkupa
Jegyzetek
döntő Kategória:A Manchester City mérkőzései Kategória:Az Internazionale mérkőzései