Donald Edmond Wahlberg Jr. amerikai énekes, dalszerző, rapper, színész, lemez- és filmproducer. Mark Wahlberg énekes-színész testvére.
A New Kids on the Block zenekar alapító tagja. Színészként szerepelt a Váltságdíj (1996) és a Hatodik érzék (1999) című filmdrámában, továbbá az Álomcsapda (2003) című horrorfilmben és a hasonló műfajú Fűrész-filmsorozatban (2005–2007). 2007-ben A törvény gyilkosa című akcióthrillerben, 2011-ben A gondozoo című vígjátékban tűnt fel.
A 2001-es Az elit alakulat című második világháborús minisorozatban Carwood Liptont alakította. 2010 óta a Zsaruvér című bűnügyi sorozat főszereplője. 2013-ban a Boston legjobb zsarui sorozat narrátora és vezető producere volt.
Fiatalkora és családja 1969. augusztus 17-én született Boston Dorchester városrészében. Kilenc gyermek közül ő a második legfiatalabb: idősebb testvérei Arthur, Jim, Paul, Robert, Tracey, Michelle és Debbie. Öccse Mark, aki szórakoztatóipari karrierjét a New Kids on the Block nevű zenekar frontembereként kezdte az 1990-es évek elején. Apja első házasságából három féltestvére is van: Donna, Scott és Buddy. Édesanyja, Alma Elaine (született Donnelly) banki ügyintéző és ápolónő volt, 2021. április 19-én hunyt el, édesapja, Donald Edmond Wahlberg Sr. pedig teherautósofőrként dolgozott; 1982-ben váltak el.
Apja svéd és ír származású volt, anyja pedig ír, angol és francia-kanadai felmenőkkel rendelkezett.
Pályafutása
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Önpusztítók Bullet Big Balls Balázsi Gyula Váltságdíj Ransom Cubby Barnes Kálloy Molnár Péter Black Circle Boys Greggo 1998 Halott gengszterek Body Count Booker Kálid Artúr Halálra szerződve Butter Rick Damon Maffiaháború – A vér kötelez Southie Danny Quinn 1999 Hatodik érzék The Sixth Sens Vincent Grey Dévai Balázs 2000 Bullfighter Chollo Gyémántember Diamond Men Bobby Walker 2002 Balfék balhé Triggermen Terry Mulloy, bérgyilkos Bozsó Péter 2003 Álomcsapda Dreamcatcher Douglas 'Duddits' Cavell Breyer Zoltán 2005 Fűrész II. Saw II Eric Matthews nyomozó Epres Attila Szabad egy táncra? Marilyn Hotchkiss' Ballroom Dancing and Charm School Randall Ipswitch Barabás Kiss Zoltán 2006 Annapolis – Ahol a hősök születnek Annapolis Burton parancsnok Barát Attila Fűrész III. Saw III Eric Matthews nyomozó Epres Attila 2007 Halálos hallgatás Dead Silence Jim Lipton nyomozó Földi Tamás Fűrész IV. Saw IV Eric Matthews nyomozó Epres Attila 2008 A törvény gyilkosa Righteous Kill Teddy Riley nyomozó Epres Attila Bűnös utcákforgatókönyvíró What Doesn't Kill You Moran nyomozó Sarádi Zsolt 2011 A gondozoo Zookeeper Shane Dévai Balázs Maday Gábor Horváth-Töreki Gergely
Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések 1998 Hajsza a föld alatt The Taking of Pelham One Two Three Mr. Grey 1999 Purgatórium Purgatory Glen rendőr / Billy, a Kölyök 2000 Ügyvédek The Practice Patrick Rooney 1 epizód 2001 Undercover – A titkos csapat UC: Undercover Bobby 1 epizód Az elit alakulat Band of Brothers Carwood Lipton New York sűrűjében Big Apple Chris Scott 7 epizód 2002–2003 Boomtown Joel Stevens nyomozó 24 epizód 2005 N.Y.-70 Mike Ryan nyomozó tévéfilm 2006 9/11 – A terrorizmus útja The Path to 9/11 Kirk 2 epizód 2006–2008 Szökésben Runaway Paul Rader 9 epizód 2007 Kutyaszorítóban The Kill Point Horst Cali nyomozó 8 epizód A South Beach királyai Kings of South Beach Andy nyomozó 2009 Bunker Hill Mike Moriarty nyomozó tévéfilm (vezető producer) 2010 Célkeresztben In Plain Sight Jimmy McCabe / Jimmy Porter 1 epizód Született detektívek Rizzoli & Isles Joey Grant hadnagy 2 epizód 2010–2024 Zsaruvér Blue Bloods Danny Reagan 2013 Boston legjobb zsarui Boston's Finest narrátor 2014–2019 Wahlburgers önmaga 2015 Rock This Boat: New Kids On The Block 2015–2016 Donnie Loves Jenny 2016 Fuller House 1 epizód 2017 Return of the Mac 8 epizód (vezető producer) 2019– Very Scary People podcast 2021 The Masked Singer Cluedle-Doo vendég (5. évad, 12 epizód)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai rapperek Kategória:Élő személyek Kategória:Bostoniak