Az Amy – Az Amy Winehouse-sztori (eredeti cím: Amy) egy 2015-ös brit dokumentumfilm, amelyet Asif Kapadia rendezett és James Gay-Rees producer készített. A film Amy Winehouse angol énekes-dalszerző életét és a kábítószerrel való küzdelmét mutatja be, mind a karrierje felvirágzása előtt és után, ami végül a halálát okozta. 2015 februárjában, a Grammy előtti rendezvényen debütált egy Winehouse életén alapuló előzetes. David Joseph, a Universal Music UK vezérigazgatója bejelentette, hogy az Amy című dokumentumfilm még abban az évben megjelenik. Továbbá kijelentette: „Úgy két évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy filmet készítünk róla – a karrierjéről és az életéről. Ez egy nagyon bonyolult és gyengéd film. Sok mindent feldolgoz a családról és a médiáról, a hírnévről, a függőségekről, de ami a legfontosabb, hogy megragadja azt, ami ő maga volt: egy csodálatos ember és egy igazi zenei zseni.”
Az Amy – Az Amy Winehouse-sztori premierje a 2015-ös cannes-i filmfesztiválon volt, a Midnight Screenings szekcióban mutatták be. Az Altitude és az A24 forgalmazásában 2015. július 3-án került a mozikba. A filmet a kritikusok elismeréssel fogadták, 33 jelölést kapott és összesen 30 díjat nyert, köztük a 28. Európai Filmdíj Legjobb dokumentumfilmje, a 69. Brit Filmakadémia Legjobb dokumentumfilmje, az 58. Grammy-gála Legjobb zenei filmje és a 88. Oscar-gála Legjobb dokumentumfilmje díját. Az Amy sikere és a hozzá készült filmzene is Winehouse második posztumusz jelölését eredményezte a 2016-os BRIT Awards díjkiosztón a Legjobb brit női szólóelőadó kategóriában.
Szinopszis A film története Amy Winehouse énekesnő-dalszerző életére összpontosít, akit 2011. július 23-án, 27 éves korában, alkoholmérgezés következtében holtan találtak az észak-londoni Camdenben lévő otthonában.
A film egy 1998-as házi videóval kezdődik, amelyen a 14 éves Winehouse együtt énekel régi barátnőjével, Juliette Ashbyvel közös barátnőjük, Lauren Gilbert születésnapi partiján, egy londoni Southgate-i házban. A dokumentumfilm további része kronologikus sorrendben mutatja be a dalszerzőnő életét a korai gyermekkortól kezdve, a Frank című debütáló albumán (2003) és második, utolsó albumán, a Back to Blacken (2006) keresztül kereskedelmi sikereket elért zenei karrierjén át a zűrös kapcsolataiig, az önkárosításig, a bulimiáig, a vitatott médiafigyelemig, valamint a drog- és alkoholfüggőségével járó bukásáig, egészen 2011-ben bekövetkezett haláláig.
Kapadia több mint 100 interjút készített Winehouse barátaival és családtagjaival, amelyek a sztár életéről szóló elbeszéléssé állnak össze. A film számos, eddig nem látott felvételeket és eddig nem hallott dalokat mutat be, amelyeket Winehouse a halála előtti években rögzített. Ezek olyan számok, vagy olyan ritka élő felvételek, mint a Stronger Than Me, az In My Bed, a What Is It About Men? és Donny Hathaway We're Still Friends, Johnny Mercer Moon River című dalának feldolgozása, amikor Winehouse 2000-ben, 16 évesen részt vett a National Youth Jazz Orchestra-ban, vagy olyan, az énekesnő által soha nem publikált dalok, mint a Detachment és a You Always Hurt The Ones You Love.
Winehouse-ról számos, eddig nem látott archív felvétel látható, például amikor 2001 januárjában barátjával, Tyler Jamesszel egy taxiban ülve és turnékra autózva videóra veszik, valamint régi barátnője, Lauren Gilbert nyaralókazettáján a spanyolországi Mallorcán 2005 augusztusában. A filmben különböző interjúk is láthatók, például Jonathan Ross-szal, Tim Kash-szal, és egy vicces videó, amikor Winehouse-t interjúvolják és az énekesnő Didóval beszélgetnek 2004-ben, amikor a debütáló albumát népszerűsítette. A dokumentumfilm azt is bemutatja, amikor Winehouse 2008-ban Londonból élőben lépett fel a Grammy-díjátadón, és elnyerte az Év felvétele díjat.
A filmben láthatók felvételek arról is, amikor volt férjével, Blake Fielder-Civillel közösen szerepel, különböző fellépések, valamint amikor 2003 februárjában meghallgatáson volt az Island Recordsnál, ahol az I Heard Love Is Blind című dalt énekelte. Szintén szerepelnek felvételek abból az időből, amikor 2006 márciusában második albumát rögzítette, valamint egy Tony Bennett-tel 2011 márciusában készített duett kislemez felvétele, a Body and Soul, amely a halála előtti utolsó felvétele volt. Néhány képkockát láthatunk a szerbiai Belgrádból is, egy hónappal a halála előtt tartott utolsó, zűrzavaros fellépéséről. A film zárásaként Juliette Ashby, régi barátnője beszél az utolsó telefonbeszélgetéséről Winehouse-szal, a felvételek azt mutatják, ahogy Winehouse holttestét kiviszik otthonából, Bennett pedig kijelenti: „Az élet igazán megtanít arra, hogyan kell élni, ha elég sokáig élsz”. Ezután három nappal később az észak-londoni Edgwarebury temetőben és Golders Green krematóriumban tartott temetésről készült felvételeket mutatják be. A filmet Winehouse gyermekkorától haláláig készült képsorok zárják, alatta Antonio Pinto Amy Forever című szerzeménye hallható.
Közreműködők
A következő személyek nagymértékben hozzájárultak a dokumentumfilmhez archív felvételek és rögzített interjúk révén:
Amy Winehouse Mitchell Winehouse, szülő Janis Winehouse-Collins, szülő Raye Cosbert, menedzser és promóter Nick Shymanksy, ex-menedzser és barát Blake Fielder-Civil (Blake Fielderként feltüntetve), egykori férj Tyler James, barát és lakótárs Juliette Ashby, barát és lakótárs Lauren Gilbert, barát Blake Wood, barát Mos Def (Yasiin Beyként feltüntetve), zenész Pete Doherty, zenész Tony Bennett, zenész Mark Ronson, producer Salaam Remi, producer Andrew Morris, testőr Cristina Romete, orvos Chip Somers, drogkonzulens Sam Beste, zongorista Dale Davis, zenei rendező és basszusgitáros Shomari Dilon, hangmérnök 'Spiky' Phil Meynell, a Trash Club promótere Monte Lipman, a Republic Records elnöke és vezérigazgatója Lucian Grainge, a Universal Music Group vezetője Guy Moot, a Sony/ATV Music Publishing Egyesült Királyságbeli elnöke Nick Gatfield, az Island Records elnöke Darcus Beese, A&R az Island Recordsnál
Gyártás 2012-ben a Universal Music először James Gay-Rees filmproducert kereste meg, hogy az Ayrton Sennáról szóló dokumentumfilm mögött álló csapat érdeklődne-e egy Amy Winehouse-ról szóló projekt iránt.
2013. április 25-én megerősítették és bejelentették, hogy a Senna (2010) című dokumentumfilm mögött álló csapat, köztük Asif Kapadia rendező és a Universal Music filmet készít a néhai énekes-dalszerzőről. Kiderült, hogy a film nagyon hasonlít majd a Sennához, és Winehouse-ról eddig nem látott felvételeket is bemutatnak. Kapadia és Gay-Rees kijelentette: „Mindenki a bűvkörébe került. De tragikus módon úgy tűnt, hogy Amy szétesett a könyörtelen médiafigyelem, a zűrös kapcsolatai, a globális sikere és a bizonytalan életmódja alatt”. A projektet a 2013-as cannes-i filmfesztiválon prezentálták, és azt mondták, hogy a dokumentumfilm 2015-ben kerül a mozikba.
Zene A dokumentumfilmben különböző, még nem hallott számok szerepelnek, amelyeket Winehouse 2003-as karrierje kezdetétől egészen haláláig készített. A filmben olyan élő foglalkozások szerepelnek, mint például: There Is No Greater Love, Stronger Than Me, In My Bed, Rehab és What Is It About Men, Johnny Mercer Moon River című dalának feldolgozása, amelyet Winehouse 16 éves korában, 2000-ben a National Youth Jazz Orchestra előadásában adott elő, és Donny Hathaway We're Still Friends című dala, valamint az énekesnő által írt, eddig soha nem hallott dalok, mint a Detachment és a You Always Hurt The Ones You Love szövege, Pinto Amy Lives című szerzeményével kombinálva. Winehouse-t 2006 márciusában felvették, amikor a 2007-es Back to Black című kislemezét rögzíti, és a jól ismert számaiból is vannak vágások és képek, ami hozzájárul a film minden egyes képanyagának feltárásához.
Filmzene
2015. október 8-án az Island Records bejelentette, hogy a film zenéje 2015. október 30-án jelenik meg. A filmzene különböző zeneszámokat tartalmaz, amelyek a dokumentumfilmben is szerepeltek; köztük Winehouse klasszikus számait és Antonio Pinto zeneszerzőnek a filmben szereplő szerzeményeit. A filmzene később, 2016. április 1-jén másodszor is megjelent bakelitlemezen az Egyesült Királyságban és Írországban.
A huszonhárom számot tartalmazó albumon Winehouse olyan jól ismert számai szerepelnek, mint a Stronger Than Me, a Tears Dry on Their Own és a Back to Black, a What Is It About Men, a Rehab, a We're Still Friends és a Love Is a Losing Game élő előadásai, olyan demó számok mint a Some Unholy War és a Like Smoke; a The Zutons Valerie című dalának Winehouse és Mark Ronson által előadott feldolgozása, valamint a Body and Soul 2011-es verziója Winehouse és Tony Bennett előadásában. A filmzene egyben a második posztumusz válogatásalbum Winehouse zenéjéből.
A kereskedelmi siker és a film mögötti zene miatt Winehouse második posztumusz jelölését kapta a 2016-os BRIT Awards-on a Legjobb brit női szólóénekes kategóriában, amelyet Adele nyert meg, Winehouse pedig posztumusz Grammy-díjat kapott a 2016-os Grammy-díjátadón a Legjobb zenei film kategóriában. Ez volt Amy pályafutásának kilencedik elismerése, és a harmadik posztumusz.
Megjelenés Az Amy – Az Amy Winehouse-sztori 2015. július 3-án jelent meg az Egyesült Királyságban, New Yorkban és Los Angelesben világszerte pedig július 10-én.
A film világpremierje a 2015-ös cannes-i filmfesztivál éjféli vetítések szekciójában volt 2015. május 16-án. Olyan zenészek, mint a HAIM, Leona Lewis és Emeli Sandé is jelen voltak, és összegyűltek az eseményre, valamint a film stábja is. A film brit premierje 2015 júniusában volt az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
A filmet június 30-án az Egyesült Királyság mozijaiban különleges vetítéssel mutatták be, amelyet élőben közvetítettek a londoni GALA premierről a Picturehouse-ban. A vetítés során a Facebookról, a Twitterről és a közönségtől is érkeztek kérdések. A film rendezője, Asif Kapadia, James Gay-Rees producer és barátja, Nick Shymansky válaszolt rájuk, majd a filmet a 2007-es Love Is a Losing Game című klippel Winehouse előtti tisztelgéssel zárták.
Marketing 2015. február 8-án a 2015-ös Grammy-díjátadó előtti rendezvényen debütált az Amy előzetese. A dokumentumfilm moziplakátja 2015. március 18-án jelent meg a Twitteren, az első trailer pedig 2015. április 2-án, és több mint kétmillióan látták az Altitude Film YouTube-csatornáján. A rövid klip felvételein Winehouse fiatal nőként, zenei karrierje kezdetén látható, amint arra a kérdésre válaszol, hogyan látja magát művészként, és hogyan viszonyul a hírnévhez.
A filmből az Altitude Film és az A24 különböző hivatalos kedvcsináló videoklipeket tett közzé a YouTube-on a dokumentumfilm júliusi bemutatójának előkészületeihez, köztük olyanokat, amelyekben Winehouse arról beszél, hogyan érezte magát a depresszió miatt, hogyan kezelte volna szerinte a hírnevet a korai éveiből, amikor 2006 márciusában Back to Black című albumát vette fel lemezproducerével, Mark Ronsonnal, és amikor 1998-ban barátnője, Lauren Gilbert tizennegyedik születésnapi partiján a Happy Birthday című dalt énekelte, ami 48 óra után több mint egymillió megtekintést ért el. 2015 májusában jelent meg az első teaser-klip a filmből. A rövid klip egy őszinte pillanatot mutat be, amikor Winehouse a kamerával szórakozik és énekel, miközben Nick Shymanksy, menedzsmentjének egyik tagja felidézi a dalszerzési folyamat kezdetét; a videó egy még nem hallott számmal zárul, amelyet Winehouse rögzített Detachment címmel, amit eredetileg a Back To Black (2006) című albumára szántak.