A 76. cannes-i fesztivált 2023. május 16. és május 27. között rendezték meg a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában. A rendezvény és a versenyfilm-zsűri elnökének a 2017-ben és 2022-ben Arany Pálmát nyert svéd filmek rendezőjét, Ruben Östlundot kérték fel. A nyitó- és zárógála házigazdájának szerepét Chiara Mastroianni francia színésznő töltötte be.

bélyegkép|jobbra|200px|Ruben Östlund a 76. cannes-i fesztivál elnöke A 2023. évi fesztivál A 2023. évi fesztivál időpontját 2022. június 23-án jelentették be.

A jelentkezési határidő a Cinéfondation szekció iskolafilmjei részére február 15., a kisfilmeké március 3., a nagyjátékfilmeknek pedig 2023. március 17. volt.

A hivatalos válogatást 2023. április 13-án ismertették azzal, hogy a listát rendszeresen pontosítják. A rendezvény szervezői előzetesen három film világpremierjét jelezték a hivatalos válogatásban. A filmes seregszemle nyitófilmje Maïwenn Jeanne du Barry – A szerető című történelmi drámája volt; a címszerepet maga a rendezőnő, míg XV. Lajos francia királyt Johnny Depp alakítja. 2023. május 18-án volt a díszbemutatója az Indiana Jones-történetek várva-várt ötödik részének (Indiana Jones és a sors tárcsája). A zárófilm a Pixar stúdió negyedik egész estés animációs filmje, az Elemi volt – világpremier előtti vetítésen. Május 20-án vetítették Martin Scorsese Megfojtott virágok című filmdrámáját, az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetéről és az FBI születéséről.

A francia Filmrendezők Szövetsége () 2022. június 25-én tartott közgyűlésén úgy döntött, hogy a cannes-i fesztivál hivatalos válogatásával párhuzamos rendezvénye, a Rendezők Kéthete ezentúl új, Filmkészítők Kéthete (franciául Quinzaine des Cinéastes) néven lesz megtartva. Szándékuk szerint ez az elnevezés jobban kifejezi, hogy a jövőben átfogóbbak, befogadóbbak kívánnak lenni, és hogy határozottabb politikával fordulnak nem csak a rendezők, hanem a filmművészet és a filmkészítők felé.

2023. április 20-án közölték a Jeune Cinéma kategória és a rövidfilmek Arany Pálmájáért küzdő versenyfilmek zsűrijének összetételét, amelynek elnöki tisztére Enyedi Ildikó magyar filmrendezőt kérték fel.

A 76. fesztivál plakátjára egy 1968. június 1-jei fekete-fehér fotó került, amelyen Catherine Deneuve látható a Saint-Tropez melletti Pampelonne strandon, a Françoise Sagan azonos című regényéből, Alain Cavalier rendezésében készült Szívdobbanás című francia-olasz filmdráma forgatásán.

A hivatalos válogatás kisjátékfilmjei között mutatkozott be és nyerte meg az Arany Pálmát Buda Flóra Anna francia–magyar koprodukcióban készült, 11 perces animációs filmje, a 27. A Cannes-i Klasszikusok szekcióban vetítették Ember Judit Sziget a szárazföldön című, az eredeti negatívról és 35 mm-es pozitív kópiáról 4K (4096x2160) pixelszámú felbontásban restaurált kópiáját, amelynek digitális fényelése Ragályi Elemér operatőr felügyeletével történt. A bemutatón megjelent a rendezőnő, valamint a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója, Ráduly György.

Az előzetes bejelentésnek megfelelően a Tiszteletbeli Pálmát ez évben Michael Douglas kapta, "tisztelegve ragyogó karrierje és a filmművészet iránti elkötelezettsége előtt." Ugyancsak Tiszteletbeli Pálmát vehetett át életműve elismeréseként legújabb filmje, az Indiana Jones és a sors tárcsája díszbemutatóján a főhőst alakító Harrison Ford.

Zsűri Versenyprogram Ruben Östlund filmrendező – a zsűri elnöke Paul Dano színész Julia Ducournau filmrendező Brie Larson színésznő, filmrendező Denis Ménochet színész Rungano Nyoni forgatókönyvíró, filmrendező / Atiq Rahimi író Damián Szifrón filmrendező Maryam Touzani filmrendező

Rövidfilmek és Jeune Cinéma Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró – a zsűri elnöke Ana Lily Amirpour forgatókönyvíró, filmrendező Charlotte Le Bon színésznő, rendező Karida Touré színésznő Shlomi Elkabetz rendező, forgatókönyvíró, színész, producer

Un Certain Regard John C. Reilly színész – a zsűri elnöke Alice Winocour filmrendező, forgatókönyvíró Paula Beer színésznő Davy Chou filmrendező producer / Émilie Dequenne színésznő

Arany Kamera Anaïs Demoustier színésznő – a zsűri elnöke Raphaël Personnaz színész Nathalie Durand operatőr Mikael Buch filmrendező, forgatókönyvíró Sophie Frilley, a TITRAFILM vezérigazgatója Nicolas Marcadé a Fiches du Cinéma és az Annuel du Cinéma főszerkesztője

Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye Anatomie d'une chute (Egy zuhanás anatómiája) – rendező: Justine Triet Asteroid City – rendező: Wes Anderson Banel et Adama – rendező: Ramata-Toulaye Sy Asphalt City – rendező: Jean-Stéphane Sauvaire Club Zero – rendező: Jessica Hausner (Ifjúság (tavasz)) – rendező: Firebrand (Lánglelkű Katalin) – rendező: Karim Aïnouz Il sol dell’avvenire (Fényes jövő) – rendező: Nanni Moretti Kuolleet lehdet (Hulló levelek) – rendező: Aki Kaurismäki Kuru Otlar Üstüne (Elszáradt füvekről) – rendező: Nuri Bilge Ceylan L’été dernier – rendező: Catherine Breillat La chimera (A kiméra) – rendező: Alice Rohrwacher La Passion de Dodin Bouffant (Ízek és szenvedélyek) – rendező: Trần Anh Hùng Le retour – rendező: Catherine Corsini Les filles d'Olfa (Négy nővér) – rendező: Kaouther Ben Hania May December (Egy botrány részletei) – rendező: Todd Haynes Monster (Kaibucu, 怪物) (Szörnyeteg) – rendező: Koreeda Hirokazu Perfect Days (Tökéletes napok) – rendező: Wim Wenders Rapito (Elrabolták) – rendező: Marco Bellocchio The Old Oak (The Old Oak – A mi kocsmánk) – rendező: Ken Loach The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) – rendező: Jonathan Glazer

Un certain regard Augure – rendező: Baloji Tshiani Ayeh haye zamini (آیه‌های زمینی) (Embermesék) – rendező: Ali Asgari, Alireza Khatami Баавгай болохсон (Fagypont alatt) – rendező: Zoljargal Purevdash Crowrã – rendező: João Salaviza, Renée Nader Messora – rendező: How to Have Sex (Hogyan szexeljünk) – rendező: Molly Manning Walker – rendező: Kadib Abyad – rendező: Asmae El Moudir Le Règne animal (Állati királyság) – rendező: Thomas Cailley Les Meutes (Kopók) – rendező: Kamal Lazraq Los colonos – rendező: Felipe Gálvez Haberle Los delincuentes – rendező: Rodrigo Moreno Rien à perdre (Mindent egy lapra) – rendező: Delphine Deloget Rosalie – rendező: Stéphanie Di Giusto Salem – rendező: Jean-Bernard Marlin Simple comme Sylvain (A szerelem természete) – rendező: Monia Chokri The New Boy – rendező: Warwick Thornton Une nuit – rendező: Alex Lutz Wadaean Julia (Viszontlátásra Júlia!) – rendező: Mohamed Kordofani – rendező: Anthony Chen

Nagyjátékfilmek versenyen kívül Cobweb (A félelem fészke) – rendező: Elemental (Elemi) – rendező: Peter Sohn Indiana Jones and the Dial of Destiny (Indiana Jones és a sors tárcsája) – rendező: James Mangold Jeanne du Barry (Jeanne du Barry – A szerető) – rendező: Maïwenn Killers of the Flower Moon (Megfojtott virágok) – rendező: Martin Scorsese L'Abbé Pierre – Une vie de combats rendező: Frédéric Tellier The Idol (Az idol) – rendező: Sam Levinson

Cannes-i premierek Bonnard, Pierre et Marthe (Bonnard – Egy festő szerelme) – rendező: Martin Provost Cerrar les ojos – rendező: Victor Érice Eureka – rendező: Lisandro Alonso Kubi – rendező: Kitano Takesi L'amour et les forêts – rendező: Valérie Donzelli Le Temps d'aimer – rendező: Katell Quillévéré Perdidos en la Noche – rendező: Amat Escalante

Cannes-i klasszikusok Tiszteletadás Le Mépris (A megvetés) – rendező: Jean-Luc Godard Le Retour à la raison (Visszatérés az értelemhez) – rendező: Man Ray Munakata sidai (宗方姉妹) – rendező: Ozu Jaszudzsiró Nagaja sinsiroku (長屋紳士録) – rendező: Ozu Jaszudzsiró

Restaurált kópiák Amor, mujeres y flores – rendező: Marta Rodríguez Barev, jesz jem (Բարև, ես եմ) (Jó napot, én vagyyok!) – rendező: Frunze Dovlatjan Caligula – rendező: Tinto Brass Ces messieurs de la Santé (Egy úr a santé-i börtönből) – rendező: Pierre Colombier Classe tous risques (Menekülésre ítélve) – rendező: Claude Sautet El Esqueleto de la señora Morales – rendező: Rogelio A. González Es – rendező: Ulrich Schamoni Hombre de la esquina rosada – rendező: René Múgica Il ferroviere (Hétköznapi tragédiák) – rendező: Pietro Germi Ishanou – rendező: Aribam Syam Sharma L'Amour fou – rendező: Jacques Rivette Le Rendez-vous des quais – rendező: Paul Carpita Mississippi Blues – rendező: Bertrand Tavernier, Robert Parrish Sie fanden eine Heimat – rendező: Leopold Lindtberg Spellbound (Elbűvölve) – rendező: Alfred Hitchcock Sziget a szárazföldön – rendező: Elek Judit

Dokumentumfilmek 100 Years of Warner Bros. – rendező: Leslie Iwerks Anita – rendező: Svetlana Zill, Alexis Bloom Chambre 999 – rendező: Lubna Playoust Film annonce du film qui n’existera jamais : « Drôles de Guerres » – rendező: Jean-Luc Godard Godard by Godard – rendező: Florence Platarets Liv Ullmann - A Road Less Traveled – rendező: Dheeraj Akolkar Michael Douglas, le fils prodige – rendező: Amine Mestari Nelson Pereira dos Santos – Vida de Cinema – rendező: Aida Marques, Ivelise Ferreira La Saga Rassam-Berri, le cinéma dans les veines – rendező: Michel Denisot, Florent Maillet Viva Varda ! – rendező: Pierre-Henri Gibert

Különleges előadások Anselm (Das Rauschen Der Zeit) – rendező: Wim Wenders As Filhas do fogo – rendező: Pedro Costa Bread and Roses – rendező: Sahra Mani Le théorème de Marguerite – rendező: Anna Novion Little Girl Blue – rendező: Mona Achache Man in Black – rendező: Occupied City – rendező: Steve McQueen Retratos fantasmas – rendező: Kleber Mendonça Filho Strange Way of Life – rendező: Pedro Almodovar

Éjféli előadások Acide – rendező: Just Philippot Hypnotic – rendező: Robert Rodriguez Kennedy – rendező: Anurag Kashyap Omar la fraise – rendező: Elias Belkeddar Project Silence – rendező:

Strandmozi Alberto Express (Alberto Expressz) – rendező: Arthur Joffé Carmen – rendező: Carlos Saura Flo – rendező: Géraldine Danon La Balade sauvage (Sivár vidék) – rendező: Terrence Malick Le Sens de la fête (Eszeveszett esküvő) – rendező: Éric Toledano & Olivier Nakache L'Été en pente douce (Egy kissé meredek nyár) – rendező: Gérard Krawczyk L'Été meurtrier (Gyilkos nyár) – rendező: Jean Becker Mars Express – rendező: Jérémie Périn (A Sárkány útja) – rendező: Bruce Lee Robot Dreams – rendező: Pablo Berger Sarafina ! – rendező: Darrell Roodt Thelma & Louise (Thelma és Louise) – rendező: Ridley Scott Underground – rendező: Emir Kusturica

Rövidfilmek versenye 27 – rendező: Buda Flóra Anna As It Was – rendező: Anastasia Solonevych, Damian Kocur Aunque es de Noche – rendező: Guillermo García López Basri & Salma in a Never-ending Comedy – rendező: Khozy Rizal Fár – rendező: Gunnur Martinsdóttir Schlüter La Perra – rendező: Carla Melo Gampert Le Sexe de ma mère – rendező: Francis Canitrot Nada de Todo Esto – rendező: Patricio Martínez, Francisco Canton Poof – rendező: Margaret Miller Tits – rendező: Eivind Landsvik Wild Summon – rendező: Karni Arieli, Saul Freed Cinéfondation A Bright Sunny Day – rendező: Yupeng He (Columbia University, )