Szabó Nóra (Mosonmagyaróvár, 1988. március 1. –) hosszútávfutó, magyar maratoni csúcstartó.

Sportpályafutása 23 évesen, 2011-ben kezdett el rendszeresen futni fogyási célból, de később az élete részévé vált a futás, és évekig egyedül készülve indult el a versenyeken. 2017 nyarán teljesítette először a maratoni távot. Mivel 2017 októberében a Frankfurtban futott maratoni ideje csak 5 perccel maradt el a riói olimpiai szintidőtől, futótársai felvetették neki, hogy érdemes lenne komolyabban is foglalkoznia a futással. Ennek hatására edzővel először 2018 márciusában kezdett el együtt dolgozni. Második, jelenlegi edzője Berkovics Imre 2019 októbere óta. 2021 szeptemberében a Berlini maratonon teljesítette az Eb kiküldetési szintjét. A kontinens bajnokságán 17. helyen ért célba.

2023 februárjában Sevillában új maratoni országos csúcsot futott 25 másodperccel megjavítva Földingné Nagy Judit 1996-os berlini idejét. Ez az új országos csúcs egyúttal, szintén 25 másodperccel, de elmaradt az augusztusi budapesti vb-re jutás szintidejétől.

2024. szeptember 29-én a berlini maratonon saját csúcsát megdöntve 2:27:31-es időt futott. Érdekesség, hogy ugyanezen a napon dőlt meg a 31 éve fennálló férfi országos csúcs is.Szabó Nóra saját országos rekordját döntötte meg a Berlin Maratonon Decemberben Valenciában tovább javította maratonon a legjobb magyar időt.

2025 áprilisában az utcai futó Európa-bajnokságon kilencedik lett csapatban (Gyürkés Viktória, Tóth Lili Anna) 10 km-en.

2026-ban a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon 4. helyen végzett.

Eredményei Magyar bajnokság 5000 m második: 2021 10 000 m bajnok: 2021, 2023, 2026 második: 2022 félmaraton bajnok: 2022, 2024 második: 2020 harmadik: 2018

Rekordjai Maraton 2:50:47 (Frankfurt, 2017. október 29.) 2:45:50 (Chicago, 2018. október 7.) 2:42:25 (Hamburg, 2019. április 28.) 2:39:27 (Berlin, 2019. szeptember 29.) 2:38:15 (Hsziamen, 2020. január 5.) 2:35:00 (Milánó, 2021. május 16.) 2:34:49 (München, 2022. augusztus 15.) 2:31:08 (Berlin, 2021. szeptember 26.) 2:30:31 (Amszterdam, 2022. október 16.) 2:28:25 (Sevilla, 2023. február 19.) országos csúcs 2:27:31 (Berlin, 2024. szeptember 29.) országos csúcs 2:25:52 (Valencia, 2024. december 1.) országos csúcs

Egyéni rekordok Versenyszám Eredmény Időpont Helyszín 5000 m 16:25,46 2021. szeptember 5. Budapest, Lantos Mihály Sportközpont 10000 m 33:55,69 2023. május 13. Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum 10 km 33:09 2024. október 12. Budapest Félmaraton 1:10:59 2022. szeptember 18. Koppenhága Maraton 2:25:52 2024. december 1. Valencia (A táblázat adatainak forrása: )

Díjai, elismerései Az év nő sportolója díj Mosonmagyaróváron (2017)

Filmszerepe 2022. március 21-én vetítették először magyar mozikban az iRunLady című dokumentumfilmet, amit Kollár István és Segesvári Zsolt rendezett, s amiben Szabó Nóra is szerepel, ugyanis a film alkotói rajta keresztül mutatják be a hosszútávfutást és annak világát.

Magánélete Nem a futásból él, edzései mellett dolgozik és levelező szakon pszichológiát tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar futónők Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:Élő személyek