Barney Bigard amerikai klarinétos, zenekarvezető. Biggard a dzsessztörténet egyik halhatatlan klarinétosa volt.
Pályakép
Bigard New Orleansban született kreol szülők, Alexander és Emanuella Biggard gyermekeként. Nagybátyja, Emile Bigard jazzhegedűs volt.
Bigard először tenorszaxofonozott, később klarinétra váltott, amit Lorenzo Tiotól tanult. 1925-ben King Oliver együttesébe került, és Chicagóba költözött. Két év után Oliverrel együtt csatlakozott a Duke Ellington's Orchestra-hoz, ahol aztán 15 évig maradt.
Bigard New Orleans-i stílusú klarinétjátéka sokat adott hozzá Ellington portréjához. Bigard egyéni stílusát és artikulációját mindenki csodálta. A Mood Indigo-t Ellingtonnal közösen írta. Számtalan felvételt készített a swing-őrület idején, köztük néhány saját szerzeményét is rögzítette.
Miután elvált Ellingtontól, Kaliforniában játszott Freddie Slackkal és Kid Oryval. 1947-ben csatlakozott a Louis Armstrong All Starshoz, és egészen 1955-ig velük turnézott. Az 1950-es évek végén a Cozy Cole big bandjében játszott, 1960-ban pedig ismét Armstronghoz csatlakozott.
1962-ben félig-meddig visszavonult. Néhanap Disneylandben játszott. A '60-as évek végén Earl Hinesszal készít felvételeket. 1970-73 között szerepelt Dick Gibson előadásain.
Diszkográfia
Barney Bigard 1944-1945 (Classics Records, 1997) Bucket's Got A Hole In It (recorded 1968 in Chicago) BBB & Co. (Swingville, 1962) Art Tatum, Joe Thomas, Georgie Auld, Vic Dickenson, Red Callender, Willie Smith, Zutty Singleton, Johnny Guarnieri és mások zenésztársaként...
Filmek
Könyv Önéletrajza: With Louis and The Duke () – Barney Bigard's autobiography
Jegyzetek
Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/barney-bigard https://storyvillerecords.com/product-category/barney-bigard/ https://www.allmusic.com/artist/barney-bigard-mn0000785522/biography
Kategória:New Orleans-iak Kategória:Klarinétosok Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek