A Kőagy őrnagy (eredeti cím: Major Payne) 1995-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, amelyet Nick Castle rendezett. A főszerepben a filmet forgatókönyvíróként is jegyző Damon Wayans látható, mellette fontosabb szerepekben Karyn Parsons, Steven Martini és Michael Ironside. A Charlton Heston főszereplésével készült The Private War of Major Benson (1955) című film vígjáték laza adaptációja.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1995. március 24-én mutatták be a mozikban. Magyarországi premierje 1996. február 20-án volt.
Cselekmény
Payne elit katona, imád gyilkolni. De a tengerészgyalogság úgy dönt, hogy nincs szükség a szolgálataira, ezért elküldik. Payne sóvárogni kezd a halálosztás iránt, ezért jelentkezik rendőrnek, de nem veszik fel.
Ezután azt a feladatot kapja, hogy a Madison Tisztképző iskolában képezze ki a kadétokat. A suli már évek óta nem nyerte meg az iskolák közötti bajnoki nagydíjat, a kadétok is rossz állapotban vannak, mélyről kell kezdeni a felzárkóztatást. De Payne amondó, hogy idén ők fognak nyerni, ezért azonnal munkához lát és kíméletlen kiképzésbe kezd.
A kadétok egy idő után megunják Payne kegyetlenségét, szívatni kezdik őt, például hashajtót kevernek az ételébe, felbérelnek egy verőlegényt, hogy tanítsa móresre Payne-t, de egyik próbálkozás sem jár sikerrel. Payne továbbra is keményen fogja a srácokat, de a kadétok hozzáállása megváltozik és már nyerni akarnak. Azonban Payne felettese megjelenik az iskolában és közli vele, a haza szólítja őt, ezért Payne-nek el kell hagynia az iskolát. Ez pont a verseny előtti napon történik, ezért a kadétoknak kiképző nélkül kellene diadalmaskodniuk a versenyen. Mindent meg is próbálnak, de hátra van még az utolsó forduló. Ekkor megjelenik Payne, aki a szolgálat helyett a diákjait választotta, és a kadétok új erőre kapnak.
Szereplők Színész Szerep Magyar hang Damon Wayans Benson Payne őrnagy Galambos Péter Karyn Parsons Emily Walburn Tátrai Zita William Hickey Dr. Phillips Juhász Tóth Frigyes Steven Martini Alex Stone kadét Seszták Szabolcs Michael Ironside Stone alezredes Németh Gábor Orlando Brown Kevin `Tigris` Dunne kadét Szvetlov Balázs Damien Dante Wayans Deak Williams kadét Gerő Gábor R. Stephen Wiles Heathcoat kadét Szőke András Andrew Leeds Dotson kadét Petrik Péter Chris Owen Wuliger kadét Molnár Levente Joda Blaire Bryan kadét Előd Álmos
Jegyzetek
További információk
Kategória:1995 filmjei Kategória:Amerikai családi filmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Iskolában játszódó filmek