A travniki csata () a bosnyák erők támadása volt a travniki horvát erők ellen 1993. április 5. és június 14. között, a boszniai háború idején.
Előzmények A háború előtt, 1991-ben Travnik városának 19 041 lakosa volt, melynek 38,72%-a bosnyák, 31,74%-a horvát, 14,71%-a jugoszláv, 11,19%-a szerb nemzetiségűnek vallotta magát. A travniki községnek összesen 70 747 lakosa volt, melynek 44,97%-a bosnyák, 36,92%-a horvát, 10,99%-a szerb, 5,29%-a jugoszláv volt. A boszniai háború kezdetekor a bosnyákok és a horvátok együtt védekeztek a nagyszerb támadók ellen. A bosnyák-horvát kapcsolatokban fordulópont kezdetét az eredetileg a Szandzsákból származó bosnyák KOS JNA-káderek érkezése jelentette, mellyel együtt zajlott mindazok eltávolítása, akik a horvátokkal való együttműködés mellett álltak. A KOS (Kontraobavještajna služba) a Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslavenska Narodna Armija – JNA) hírhedt kémelhárító szolgálata volt, amely az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban a JNA szerves része volt. A KOS-tagok befolyásos lobbit hoztak létre, amelyen keresztül a KOS erős befolyást gyakorolt a Bosznia-Hercegovinában élő muszlimokra.Kamenjar.com Ivona B. Sefer Halilović – nekadašnji suradnik KOS-a i snažan vjetar u leđa velikosrpskoj separatističkoj politici, 17. rujna 2014. (hozzáférés 2018. február 5.) A háború előtt a bosnyák KOS tagjai megfigyelték a HDZ megalakításával kapcsolatos tevékenységeket, kiépült családi és szakmai kapcsolatokon keresztül követték a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) első egységeinek megalakulását, fegyverkezését, tevékenységét. Az új emberek a bosnyák fegyveres vezetésben olyan feszültségeket keltettek a horvátokkal szemben, amelyek azelőtt nem léteztek. A szerb agresszió és a szerbek által otthonaikból elűzött rendkívül nagyszámú muszlim érkezése miatt demográfiai egyensúly is felborult, ami miatt Travnikból és környékéről nagyszámú horvát menekült el. A KOS tagjai rövidesen a Bosznia-Hercegovinai hadsereg (ARBiH) és a bosnyák Hazafias Liga párthadseregének vezetőivé váltak.
A konfliktus kirobbanása előtti események megerősítik, hogy a KOS-káderek a Bosznia-Hercegovinai Hadsereg (ARBiH) parancsnoki állományának a Horvát Védelmi Tanáccsal (HVO) együttműködni akaró tagjait vették célba. Az 1992. október 23-iki Prozor melletti konfliktus után, amikor az ARBiH harcosai Dobrosin falu közelében lesből támadtak a HVO négy tagjára a rámai Konjic, Jablanica és Uskoplje csapatai voltak az ARBiH csapatainak segítségére. Az ARBiH Lapsunj, Lug, Varvara és Kovačevo Polje rámai falvakból származó tagjai azonban megtagadták Muharem Šabić parancsát a HVO megtámadására, és letették a fegyvert.Kamenjar.com Marta G 22 godine od početka napada Armije BIH na HVO, 23. listopada 2014. (hozzáférés 2018. február 5.)
Február 25-én Sefer Halilović az 1992. február 25-én írt „Irányelvek Bosznia és Hercegovina szuverenitásának és integritásának védelméről” című dokumentumában a Hazafias Liga elsődleges céljaként anélkül, hogy megemlítette volna horvátokat „a muszlim nép védelmét”, és „Bosznia-Hercegovina integritásának és területi épségének megőrzését” határozta meg. Bár Horvátország fennmaradása még kérdéses volt, amint azt a Maslenica hadművelet után Horvátországban végrehajtott szerb ellentámadások is mutatják, nem beszélve a muszlim nemzetet fenyegető veszélyekről, az ellenséges erők közé sorolta a szerb SDS-erőket, de a szélsőséges horvát HDZ-erőket is.
1992 júniusában az ARBiH a HVO segítsége nélkül szabadította fel a szomszédos Novi Travnikban található Bratstvo fegyvergyárat. Ez újabb konfliktust okozott a HVO és az ARBiH között, mert a bosnyák-muszlim katonák úgy vélték, hogy a fegyverek egy része hozzájuk tartozik.Dnevnik.ba Gloria Lujanović: FOTO: Obilježena 26. godišnjica masakra srpskih paravojnih snaga nad hrvatskim braniteljima na Vlašiću, 15. svibnja 2018. (hozzáférés: 2019. március 19.)
A horvát és bosnyák csapatok között 1992 júniusában törtek ki az első incidensek, amelyek során mindkét oldalon több katona meghalt és megsebesült. Míg az uskopljei Bušićok június 20-án Uskopljében a szerb hadsereggel háborúztak, a bosnyák csapatok ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol megállították és zaklatták a horvátokat.Portal Hrvata Bosne i Hercegovine Vijesti - BiH - 19.obljetnica brigade HVO-a 'Ante Bruno Bušić' , 14. lipnja 2013. (hozzáférés 2018. február 5.)
1992 augusztusában a szerb erők megpróbálták saját céljaira felhasználni a horvátok és a muszlimok közötti konfliktusokat. A közeli Vukovski poljéról ágyúkkal, illetve Siver tankjaival vette célba a környéket. Augusztus 15-én volt a boszniai szerb hadsereg (VRS) erős gospojinai offenzívája Délkelet-Hercegovinában, amely a front összeomlásával fenyegetett. 1992. szeptember 23-án a szerbek erőteljes támadást indítottak Uskoplje városa ellen, és nagy károkat okozott a város épületeiben. A szerb támadás egy ideig késleltette a bosnyák vezetés terveit: kiűzni a horvátokat, elfoglalni a Bugojno-Uskoplje-Prozor-Rama-Jablanica kommunikációs vonalat, hogy elérve Mostart délre, Neum felé haladjanak előre.
Az ARBiH vezetése már Jajca bukása előtt is offenzívákat tervezett a horvátok ellen Közép-Boszniában. A londoni konferencia Lord Carrington elnökletével 1992. augusztus 26. és 28. között tartott. A genfi konferencia, ahol Cyrus Vance és David Owen elnökölt, szeptember elején kezdődött. Ezeknek a konferenciáknak a következtetései a szerbeket katonai hadjáratra ösztönözték, a muszlimokat pedig támogatták és megerősítették Bosznia-Hercegovina, mint egy integrált szuverén állam eszméjében, a horvátokat azonban már akkor is „agresszorként tüntették fel, mint akik Bosznia-Hercegovinát fel akarják osztani és egy részét Horvátországhoz csatolni”. Ez a megközelítés megkötötte Horvátország kezét, mert nem tudott segíteni a bosznia-hercegovinai horvátokon. Bosznia-Hercegovina muszlimjai számára megteremtették az alapot a korábban a HVO ellenőrzése alatt álló területek elleni katonai támadásra.Kamenjar.com Jure Krišto: Razgrađivanje mita: Franjo Tuđman i Bosna i Hercegovina, 4. ožujka 2015. (hozzáférés 2018. február 5.)
Kevéssé ismert a nyilvánosság előtt, hogy a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság a törvényesen megválasztott horvát és szerb bírák kizárásával etnikailag „megtisztult” azáltal, hogy kizárólag muszlimokból állt. A bosnyákok először, minden eljárást megkerülve számukra megfelelő tagokat neveztek ki, majd leváltották a testületből a szerbeket, majd a horvátokat. 1992. szeptember 14-én (vagy körülbelül ezen a napon) a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította Herceg-Bosznia fegyveres erőit, azaz a HVO-t. Azon az ülésen, ahol a Herceg-Boszniáról döntöttek, a horvát bírók nem kaptak meghívót, és nem is létesült velük kapcsolatfelvétel az ülésen való részvételre. Két évvel később a Washingtoni egyezmény utáni időszakban, a horvát-bosnyák szövetség helyreállítása után, 1994. január 20-án ez a testület újra egy hasonló kijelentést tett.Vecernji.ba Zoran Krešić: Obrane u Haagu i slučaju Mile Puljića: Odluka o zabrani Herceg Bosne bila uvod u rat, 29. rujna 2017. (hozzáférés 2018. február 5.)Hrvatski fokus Obrane u Haagu i slučaju Mile Puljića: Odluka o zabrani Herceg Bosne bila uvod u rat 6. listopada 2017. (hozzáférés 2018. február 5.)
1992. október 20-án megteremtődtek a horvátok elleni bosnyák támadás katonai előfeltételei, mert az egyre nagyobb számban ideérkező, katonai korú muszlim menekültek képzettek voltak a szervezett, fegyveres és offenzív hadműveletekre. Soha nem magyarázták meg, miért nem volt ilyen indítékuk, amikor otthonukat a szerbektől kellett volna megvédeni. A mudzsahedeket, az ARBiH tagjait és a fegyveres menekülteket három-négyfős csoportokban helyezték el a kulcsfontosságú falvakban. Az internált embereket muszlim házakban vagy mecsetekben rejtették el. 1992 végén az ARBiH számos dandárt telepített a közép-boszniai Lašva, Kozica és Lepenica völgyének kulcsfontosságú pontjaira.Portal Hrvata Bosne i Hercegovine Siječanj 1993. - početak agresije ABiH na Hrvate Središnje Bosne, 2. veljače 2011. (hozzáférés 2018. február 5.)
1992 októberében és novemberében a muszlimok három nagy fegyvergyárat tartottak fenn. Szarajevó és Tuzla régiókban 70 ezer embert tartottak fegyverben. Anton Tus horvát tábornok észrevette ezt, és a televízióban kijelentette, hogy számára nem világos a bosnyákok tétlensége a nagyobb hadműveletekkel kapcsolatban, mivel a harcok minden terhe a HVO-ra hárul. Tus állításait később Stipetić tábornok is megerősítette azzal, hogy kijelentette, hogy az ARBiH Tuzlai hadteste nem reagált, bár megállapodott velük egy felszabadító hadműveletben, amelyben a HV hídfőt épített volna, és Tuzla felé indult volna tovább, miközben a bosnyákok a VRS ellen támadnak, melyhez a tuzlai oldalról kellett volna indulni, amit azonban azok soha nem kezdtek meg, ezért abbahagyta a már megkezdett műveletet. A bosnyákok tömegesen hagyták el Bosznia keleti és középső részét. Ez haragot keltett a horvátok körében, mert a védekezés teljes terhe a horvátokra hárult, míg a katonai képességekkel rendelkező bosnyák férfiak elvonultak. Emiatt egy bizonyos idő elteltével szűrőállomásokat hoztak létre, ahol csak nőket és gyerekeket engedték át, a katonakorú férfiakat pedig visszatartották.
1992. december 17-én a Boszniai Szerb Köztársaság Nemzetgyűlése nyilatkozatot fogadott el a háború befejezéséről, amelyben „azt a következtetést vonja le, hogy az egykori Bosznia-Hercegovinában a Boszniai Szerb Köztársaságért folytatott etnikai-vallási háború véget ért, a szerb nép megvédte függetlenségét és a Boszniai Szerb Köztársaság szuverén állam”.Narod.hr Petar Horvatić: 25. siječnja 1993. Srednja Bosna – rat je počela Armija BiH s ciljem uništenja Hrvata!, 25. siječnja 2018. (hozzáférés 2018. február 5.) Az 1993. január 15-iki Karadžićcsal létrejött találkozó megmutatta a szerb döntés mélyebb okait. Az esemény a politika nyilvánvaló folytatása volt. Másfél évvel korábban, Horvátország és Szlovénia függetlenné válása előtt, 1991. május 17-én találkozott Bosznia-Hercegovinában a szerb és a muszlim vezetés. Alija Izetbegović azon a találkozón felajánlotta Radovan Karadžićnak Bosznia-Hercegovina felosztását. Két nappal később Karadžić tájékoztatta Slobodan Miloševićet a javaslatról.Kamenjar.com Ivona B 15. siječanj 1993. “Početak realizacije prvog vida UZP-a”, 27. studenoga 2017. (hozzáférés 2018. február 5.)
Az ARBiH vezetés indokolatlanul agresszív politikája semmivel sem volt magyarázható. A helyszíni helyzetet figyelembe véve nem volt ok a támadásra. A horvátok muszlim menekülteket fogadtak be, így a muzulmán hadsereg könnyebben harcolt a szerbek ellen anélkül, hogy félniük kellett volna a családjuk elleni megtorlástól. Ahelyett, hogy az ARBiH erőit Donji Vakuf felé irányuló koncentrált támadásra összpontosította volna, ahol a frontvonal a Boszniai Szerb Köztársaság felé mindössze tíz kilométeres volt, egy új, több mint ötven kilométer hosszú, korábban nem létező, horvátok felé irányuló arcvonal létrehozására osztotta szét az erőit. A felesleges háború csak kifárasztotta a két egykori szövetségest, és megadta a szerbeknek a szükséges haladékot. 1993 januárjában megfogalmazták a Vance-Owen-tervet, amely konfliktusok kiváltására készült, valójában azonban az agressziót jutalmazta. A nemzetközi közösség kedvezően tekintett a közép-boszniai horvátok elleni ARBiH offenzívára. Ezt erősíti meg az UNPROFOR teljesen passzív megfigyelői szerepe is, amely teljesen távol maradt egészen addig, amíg ebben az agresszióban ARBiH veresége teljesen biztossá nem vált, és csak akkor tett lépéseket a muszlim hadsereg megmentésére, amikor annak katonai veresége már nyilvánvalóvá vált.