A rendellenes pszichológia vagy abnormális pszichológia a pszichológia egyik ága, amely a szokatlan, eltérő viselkedési, érzelmi és gondolkodási mintázatokat vizsgálja, amelyeket potenciális mentális zavarként lehet értelmezni. Bár számos viselkedési forma lehet abnormális, az abnormális pszichológia általában klinikai kontextusban vizsgálja ezt a jelenséget.
Az aberráns vagy deviáns viselkedés megértésére és kezelésére irányuló kísérleteknek hosszú története van, amelyek statisztikai, funkcionális, morális vagy más értelemben próbálták megérteni és kezelni az ilyen viselkedést. Az alkalmazott megközelítések gyakran kulturális eltéréseket mutatnak.
Az abnormális pszichológia területe a különböző állapotok több okát azonosítja, különböző elméleteket alkalmazva a pszichológia általános területéről és máshonnan. Az abnormális pszichológiai jelenségek értelmezésében sokat függ attól, hogy mit is értünk „abnormális" alatt.
Az abnormális pszichológia hagyományosan két kategóriába sorolódik: pszichológiai és biológiai magyarázatok. Ez a filozófiai dualizmusra utal az elme és test kapcsolatában.
A mentális zavarok osztályozása terén számos megközelítés létezik. Az abnormális pszichológia három különböző kategóriájába sorolódik: szubnormális, szupernormális és paranormális viselkedések.
Az abnormális pszichológia két fajta viselkedést vizsgál: az adaptív és a rendellenes viselkedést. Az adaptív viselkedés jól illeszkedik az emberek természetéhez, életmódjukhoz és környezetükhöz, és lehetővé teszi a hatékony kommunikációt az emberek között. A rendellenes viselkedés viszont arra utalhat, hogy az egyén nem képes megfelelően alkalmazkodni a környezetéhez, és ez problémákat okozhat érzelmei, mentális gondolkodása, fizikai cselekvései és működése terén. A helytelen alkalmazkodási viselkedés jele lehet a sebezhetőségnek és az alkalmazkodási nehézségeknek, ami pedig a mindennapi életben problémákat okozhat.
A klinikai pszichológia az alkalmazott pszichológiai területe, amely a pszichológiai állapotok diagnosztizálásával, megértésével és kezelésével foglalkozik. A rendellenes pszichológia néven ismert elméleti terület hátteret adhat ennek a területnek, bár a klinikai pszichológusok általában nem használják az „abnormális" kifejezést. A pszichopatológia egy olyan mögöttes betegségfolyamatra utal, amelyet a pszichiátriai szakemberek diagnosztizálnak és kezelnek. Az abnormális pszichológia és a pszichopatológia hasonló fogalmak, de eltérően használják őket a szakemberek.
Történelem
Humorok Hippokratész (i.e. 460-377) elmélete szerint a test és az elme betegségeinek oka az egyensúlyhiány a létfontosságú folyadékok között. A fekete epe túlzott mennyisége depressziót okozhat, a sárga epe túl sokása gyors indulatot, a váladék többlete kimerültséget, míg a vér fokozott jelenléte optimizmust, vidámságot és magabiztosságot eredményezhet.
Menedékhelyek 1547-ben VIII. Henrik angol király létrehozta a Betlehemi Szent Mária menedékházat Londonban, amelyet Bedlam néven ismertek. A korai menedékházakat népszerűnek tartották a középkorban és a reneszánsz korszakban is, bár nyomorúságos körülmények között működtek. A betegeket az emberek „terhének" tekintették, és szinte úgy bántak velük, mint egy vadállattal, nem pedig a kezelésre szoruló betegekkel. Sok beteg azonban hasznos orvosi kezelésben részesült. A korai menedékházak alapvetően a meglévő bűnügyi intézmények módosításai voltak. A fogvatartottakat gyakran haszonszerzés céljából állították ki, mivel nem tartották őket embernek. Tudományos kíváncsiság övezte a rendellenes viselkedést, bár a korai menedékházakban ritkán vizsgálták.
A 18. század végén Philippe Pinel franciaországi munkájának köszönhetően az elmegyógyintézetekben a betegek humanitárius kezelése egyre elterjedtebbé vált. Pinel azt a gondolatot terjesztette, hogy a betegekkel kedvesen kell bánni, nem pedig az őket ért kegyetlenséggel, mintha állatok vagy bűnözők lennének. Pinel kísérletei, például a láncok eltávolítása a betegekről, vonakodással találkoztak, de a kedvességgel kapcsolatos kísérletek nagy sikernek bizonyultak, amelyek hozzájárultak az elmegyógyintézetek működésének reformjához. A betegek humánus kezelése azóta is a mentális egészségügy egyik alappillére.
Az intézményesülés a 19. és 20. században folytatódott, amelyet számos humanitárius, például Dorothea Dix munkája és a mentálhigiénés mozgalom előmozdított. Dix munkája nagymértékben hozzájárult az elmegyógyintézetekben lévő betegek kezelési körülményeinek javításához. A mentális betegek testi jólétét előmozdító mentálhigiénés mozgalom dollármilliókat gyűjtött az új intézmények felépítésére és az elmebetegek ellátására. Az elmegyógyintézetek száma a 20. században növekedett, ahogy az elmebetegek ellátása megnövekedett bennük.
1939-re több mint 400 000 beteg volt az Egyesült Államok állami elmegyógyintézeteiben, és az ottani tartózkodásuk általában hosszú időre nyúlt, egyes betegeket évekig kezeltek. Bár az elmúlt évszázadokhoz képest az intézmények jobbak voltak, a hatékony kezelés eszközei még hiányoztak, és a betegek gyakran embertelen bánásmódban részesültek.
A dolgok megkezdtek változni 1946-ban, amikor Mary Jane Ward kiadta a befolyásos A kígyóverem című regényét, amelyet egy népszerű filmváltozat is követett. A könyv felhívta a figyelmet a mentális betegekkel szembeni körülményekre, és segített felkelteni az általános nyilvánosság aggodalmát azon, hogy humánusabb mentális egészségügyi ellátást kell teremteni ezekben a túlzsúfolt kórházakban.
Az Országos Mentálhigiénés Intézet megalakult, hogy támogassa a kórházi dolgozók képzését és a betegek állapotának kutatását. A Hill-Burton törvény elfogadása finanszírozást biztosított a mentális egészségügyi kórházak számára, és segített az ambuláns pszichiátriai klinikák, általános fekvőbeteg-kórházak, valamint rehabilitációs és közösségi konzultációs központok létrehozásában. Az 1963-as közösségi egészségügyi szolgáltatásokról szóló törvény mellett a Hill-Burton Acts volt egy további intézkedés, amely a mentális egészségügyi ellátás javítását célozta.
Intézménytelenítés Az elmegyógyintézetek száma a 20. században jelentősen növekedett, de hiányoztak a hatékony kezelés eszközei. Az Országos Mentálhigiénés Intézet és a Hill-Burton törvény segítette a mentális egészségügyi kórházak finanszírozását és az újabb intézmények létrehozását. Az 1960-as évektől kezdve azonban nagyszámú intézményt bezártak a finanszírozás hiánya és a túlnépesedés miatt. John F. Kennedy elindította a közösségi egészségügyi mozgalmat az Egyesült Államokban, amelynek célja a mentálhigiénés szolgáltatások koordinálása volt. Ennek eredményeként mintegy 90 százalékkal csökkent a pszichiátriai kórházakban lévő betegek száma az Egyesült Államokban 40 év leforgása alatt.
Az elmúlt években világszerte megfigyelhető tendencia, hogy az elmegyógyintézetek számának csökkentése és az átmenet a közösségi alapú mentális egészségügyi ellátás felé történő elmozdulás nem vezetett az általános mentális betegségek gyakoriságának csökkenéséhez. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a mentális zavarok előfordulása nem jelentősen csökkent az elmúlt évtizedben, és bizonyos állapotok, mint például a szorongás és hangulati zavarok, még növekedtek is. Azonban az új kezelési lehetőségek, beleértve a digitális egészségügyi alkalmazásokat és a kognitív viselkedésterápiát, új megoldásokat kínálnak a mentális egészségügyi problémákkal küzdők számára.
Az intézménytelenítési mozgalom célja az volt, hogy a mentális betegségekben szenvedő embereket az elszigetelt elmegyógyintézetek helyett közösségekbe és támogató rendszerekbe helyezze. Azonban a betegek sokszor nem gyógyultak ki teljesen, és kiengedték őket a kórházból. Ez az intézménytelenítés jelenségeként vált ismertté. Ennek hatására sok beteg hajléktalanná vált, és a jelenleg hajléktalan emberek mintegy 26,2%-ának van valamilyen mentális betegsége. A hajléktalanok egy része átmeneti enyhülést tud találni menedékhely formájában, azonban sok mentális betegségben szenvedő hajléktalantól "hiányzik a biztonságos és tisztességes menedékről". A hajléktalanok életkörülményei további stresszt okoznak számukra, ami nem tesz jót a felépülésnek.
Az abnormális viselkedés magyarázata Az emberek évszázadok óta próbálják magyarázni és kezelni a rendellenes viselkedést, amelynek történelmileg három fő megközelítése volt: a természetfeletti, a biológiai és a pszichológiai. Az abnormális pszichológia a mentális zavarok magyarázatának két fő paradigmájára osztható: a pszichológiai és a biológiai paradigma. A pszichológiai paradigma az emberi viselkedésre, a kognitív és viselkedésbeli okokra összpontosít, míg a biológiai paradigma a genetikára és a neurokémiai folyamatokra fókuszál.
Természetfeletti magyarázatok Az emberek évezredek óta próbálják magyarázni és kontrollálni a rendellenes viselkedést. Történelmileg három fő megközelítése volt a rendellenes viselkedésnek: a természetfeletti, a biológiai és a pszichológiai hagyományokban. Az első természetfeletti hagyományban, démonológiai módszernek is nevezik, az abnormális viselkedéseket az emberi testen kívüli ágenseknek tulajdonítják. Ezzel szemben a biológiai és a pszichológiai hagyományok inkább a fizikai és pszichológiai okokra összpontosítanak. A pszichológiai paradigma humanisztikus, kognitív és viselkedésbeli okaira és hatásaira összpontosít, míg a biológiai paradigma a genetika és a neurokémia szerepét hangsúlyozza. Paracelsus, a svájci alkimista, asztrológus és orvos, az első volt, aki azt javasolta, hogy az emberek elméjét és viselkedését a hold és a csillagok mozgása befolyásolja. A természetfeletti hagyomány ma is él néhány emberek körében, különösen a fejlődő országokban és vallási szekták egyes követői között, de a nyugati tudományos világban inkább a biológiai és pszichológiai megközelítéseket alkalmazzák.
Természetfeletti hagyományok
Az emberi lények abnormális viselkedésének magyarázatai az idők során számos társadalomban változtak. Az animisták például rosszindulatú szellemekre vezették vissza az ilyen viselkedést, és a trepanációval igyekeztek kiszabadítani azokat. A definíciók között szerepel a statisztikai gyakoriság is, amely az abnormális pszichológiára vonatkozik.
Az abnormalitásról szóló spirituális hiedelmekhez formálisabb válaszként az ördögűzés gyakorlata alakult ki, melynek során a vallási tekintélyek különböző módszerekkel szabadították ki az egyénben megbúvó gonosz szellemeket, akik kóros viselkedést okoztak. Az ilyen viselkedést tanúsító egyéneket száműzték a társadalomból, vagy halálra ítélték, például boszorkányüldözések során. A Malleus Maleficarum című mű tartalmazta az észlelt deviáns viselkedés korai taxonómiáját, és iránymutatásokat javasolt a deviáns egyének büntetőeljárására.
Biológiai magyarázatok A biológiai hagyomány szerint a pszichológiai rendellenességeket biológiai okokra vezetik vissza. A pszichológiai hagyomány szerint a rendellenességeket a hibás pszichológiai fejlődésre és a társadalmi kontextusra vezetik vissza. A medicinális vagy biológiai szempont szerint azt hiszik, hogy az összes vagy legtöbb rendellenes viselkedés hátterében valamilyen orvosi tényező áll, és feltételezik, hogy minden pszichológiai rendellenesség betegség.
A görög orvos, Hippokratész, akit az egyik legnagyobb hatású alaknak tekintenek a nyugati orvoslás történetében, nagy szerepet játszott a biológiai hagyományban. Hippokratész és munkatársai az i.e. 450 és 350 között írták a Hippokratészi Korpuszt, amelyben azt javasolták, hogy az abnormális viselkedést kezeljék, mint bármely más betegséget. Hippokratész az agyat tekintette a tudat, az érzelem, az intelligencia és a bölcsesség helyszínének, és úgy vélte, hogy ezeknek a funkcióknak a zavara logikusan az agyban lenne lokalizálható.