Mostar ostroma

Mostar ostroma () a boszniai háború alatt kétszer zajlott, először 1992-ben, majd később 1993 és 1994 között. Kezdetben 1992 áprilisa júniusa között a Horvát Védelmi Tanács (HVO) és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadserege (ARBiH) harcolt itt a szerbek uralta Jugoszláv Néphadsereg (JNA) ellen, miután Bosznia-Hercegovina kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. Ez a szakasz a Horvát Hadsereg (HV) és a HVO által elindított Sakál hadművelet sikere után 1992 júniusában ért véget. Az első ostrom következtében Mostar mintegy 90 000 lakosa menekült el, és számos vallási épület, kulturális intézmény és híd rongálódott vagy semmisült meg.

A politikai környezet megváltozásával a boszniai horvátok és bosnyákok kezdtek harcolni egymás ellen, mely a horvát–bosnyák háborúban tetőzött. 1993 júniusa és 1994 áprilisa között a HVO vette ostrom alá a bosnyákok által ellenőrzött Kelet-Mostart, aminek következtében számos civil halt meg. A humanitárius segélynyújtás megszakadt, tíz mecset megrongálódott vagy megsemmisült, és a horvát tüzérség szétlőtte a történelmi műemlék Öreg hidat (Stari most). Az ellenségeskedés a washingtoni megállapodás 1994. márciusi aláírásával és a horvát–bosnyák szövetség létrehozásával ért véget.

Háttér 1990-ben és 1991-ben a horvátországi és bosznia-hercegovinai szerbek számos „szerb autonóm területet” (SAO) hoztak létre. A szerbek e területek védelmére a jól felszerelt Jugoszláv Néphadsereget (JNA) használták fel. A JNA már 1990 szeptemberében vagy októberében megkezdte a boszniai szerbek felfegyverzését és milíciákba szervezését. 1991 márciusáig a JNA becslések szerint 51 900 lőfegyvert osztott szét szerb félkatonai szervezeteknek és 23 298 lőfegyvert a Szerb Demokrata Pártnak (SDS). Arra számítva, hogy a szerbek kiterjesztik a háborút Bosznia-Hercegovinára, a horvát kormány 1991-ben és 1992 elején kezdte meg a hercegovinai horvátok felfegyverzését, mely segített a bosnyák közösségek felfegyverzésében is. 1991 júliusától 1992 januárjáig a JNA és a szerb félkatonai alakulatok boszniai területeket használtak fel Horvátország elleni támadásokra. A horvátországi háború alatt Alija Izetbegović boszniai elnök a televízióban semlegességi nyilatkozatot tett kijelentve, hogy „ez nem a mi háborúnk”, és a szarajevói kormány nem tesz védekező intézkedéseket a boszniai szerbek és a JNA lehetséges támadásával szemben.

1991. március 25-én Karađorđevóban Franjo Tuđman horvát elnök találkozott Slobodan Milošević szerb elnökkel, hogy megvitassák Bosznia-Hercegovina felosztását. Novemberben megalakult az autonóm Herceg-Boszniai Horvát Közösség (HZ H-B), amely azt állította, hogy nincs kiválási célja, és az autonómia „jogalapot jelent a helyi önigazgatáshoz”. Megígérte, hogy tiszteletben tartja a boszniai kormányt azzal a feltétellel, hogy Bosznia-Hercegovina független marad „a korábbi és mindenféle jövőbeli Jugoszláviától”. Herceg-Bosznia elnökének Mate Bobant választották meg. Decemberben Tuđman a boszniai horvát vezetőkkel folytatott beszélgetésében azt mondta, hogy „a szuverenitásra Bosznia-Hercegovinának nincs kilátása”, és kijelentette, hogy már nem felel meg Horvátországnak, hogy a horvát politika „támogassa [Bosznia-Hercegovina] szuverenitását mindaddig, amíg ez nem történik meg.”

Miután a JNA részt vett a horvátországi háborúban, a mostari horvátok a JNA egységeit megszálló haderőnek tekintették. A JNA-t szerbpárti, a horvátokkal és bosnyákokkal (boszniai muszlimokkal) ellenséges erőnek tekintették. 1992. február 4-én a helyi horvátok tiltakozásul a JNA tartalékosainak a térségben mutatott viselkedése miatt blokád alá vették a Mostarból Čitlukba és Široki Brijegbe vezető utakat. Február 6-án a szerbek blokád alá vették a Mostarból Szarajevóba vezető utat. 1992. február 29-én és március 1-jén Bosznia-Hercegovinában függetlenségi népszavazást tartottak. A függetlenséget erősen támogatták a bosnyák és boszniai horvát szavazók, míg a boszniai szerbek nagyrészt bojkottálták a népszavazást. A választók többsége a függetlenségre szavazott, és 1992. március 3-án Alija Izetbegović elnök kikiáltotta Jugoszláviától való függetlenséget, amelyet Horvátország azonnal elismert.Nohlen, D. & Stöver, P. (2010) Elections in Europe: A data handbook

Március 14-én Mostarban, a város JNA laktanyájánál lövések dördültek el. Másnap Mostar polgárai barikádokat állítottak fel és követelték a JNA erők kivonását. Április 1-jén több környező faluban és a Jasenica nevű déli külvárosban összecsapások voltak a JNA és a horvát erők között. Április 8-án a boszniai horvátok megalakították a Horvát Védelmi Tanácsot (HVO), melyhez nagy számú bosnyák is csatlakozott. Április 15-én a megalakult a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadserege (ARBiH), ahol csapatok valamivel több mint kétharmada bosnyákokból, közel egyharmada pedig horvátokból és szerbekből állt. A szarajevói kormány igyekezett hatékony katonai erőt kialakítani a szerbek ellen. Izetbegović minden erejét arra összpontosította, hogy megtartsa Szarajevó irányítását. Bosznia-Hercegovina többi részén a kormánynak a HVO-ra kellett támaszkodnia, amely már megalkotta a védelmi erőit, hogy megállítsa a szerbek előrenyomulását.

Az első ostrom Előzmények 1992 áprilisában több helyen harcok kezdődtek Hercegovinában. A JNA Milutin Kukanjac vezérezredes által vezetett 2. katonai körzete, az 5. Banja Lukai és a 9. Knini hadtest elemeit telepítette a kupresi régióba, elfoglalva a várost a Horvát Hadsereg (HV) és a HVO egységeitől, melyek az április 7-iki kupresi csatában közösen védték a területet, és már a délnyugatra fekvő Livnót és Tomislavgradot fenyegette. A JNA 4. katonai körzete, amelyet Pavle Strugar tábornok irányított, a 13. Bilećai és a 2. Titogradi hadtestet vetette be, hogy elfoglalja Stolacot és a Mostartól délre, a Neretva folyó keleti partján fekvő településeket. A Jugoszláv Légierő április 7-én és 8-án Široki Brijeg városát támadta meg.

Az ostrom 250px|bélyegkép|jobbra|A Sakál hadművelet térképe, mely az első ostrom végét eredményezte A JNA tüzérségi támadásai Mostar külvárosai ellen április 6-án kezdődtek, és onnantól kezdve a várost időszakosan ágyúzták. A következő héten a JNA fokozatosan átvette az ellenőrzést a város nagy része felett. Április 9-én a JNA erői visszaverték a horvát erők támadását a mostari katonai repülőtér ellen. A boszniai szerb területvédelmi erők április 11-én elfoglaltak két közeli vízerőművet a Neretva folyón. 1992. április 19-én Momčilo Perišić tábornok, a 13. Bilećai hadtest mostari erőinek parancsnoka utasította a tüzérségi egységeket, hogy támadják meg Cim, Ilići, Bijeli Brijeg és Donja Mahala környékét. A JNA mostari erői 17 000 katonát számláltak.

1992 februárjában az ausztriai Grazban megtartott első találkozón Mate Boban herceg-boszniai elnök, Tuđman horvát elnök képviseleltében Josip Manolić, Tuđman tanácsadója, korábban horvát miniszterelnök, valamint Radovan Karadžić, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke tárgyalt Bosznia-Hercegovina felosztásáról és a szükséges népességcserékről. Május 6-án Karadžić és Boban, ezúttal a bosnyák képviselők nélkül, ismét találkoztak Grazban, és megállapodást kötöttek a tűzszünetről és Bosznia-Hercegovina területi felosztásáról. A megállapodás nem tartalmazta Mostart, mivel a boszniai szerbek fenntartották, hogy Kelet-Mostarnak a szerb közigazgatási egységhez kell tartoznia, míg a boszniai horvátok úgy vélték, hogy a Banovina 1939-es határai alapján egész Mostarnak Horvátországhoz kell tartoznia. A felek útjai végül elváltak, és másnap a JNA és a boszniai szerb erők, amelyeket később a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregére (VRS) kereszteltek át, támadást intéztek a horvátok által a folyó keleti partján birtokolt állások ellen. A Neretva keleti partján húzódó keskeny sávtól eltekintve a horvátok az északkeleten fekvő Bijelo Poljét tartotta ellenőrzésük alatt. A JNA állásai keletről a városra néző dombokon, a várostól délre a Hum-dombon, délen több külvárosban, északon pedig a terület egy részén helyezkedtek el.

A horvát hadsereg Sakál hadművelet kódnéven tervezett offenzívát a JNA és a VRS ellen. A hadművelet célja Mostar és az ostromlott Dubrovnik felmentése volt. A művelet előkészületeit Janko Bobetko HV tábornok irányította. Bobetko átszervezte a HVO parancsnoki struktúráját. Május végén a HVO erői támadássorozatba kezdtek a JNA és a VRS állásai ellen Mostar környékén. Május 23-án a HVO elfoglalta a Hum-hegyet. A Sakál hadművelet június 7-én kezdődött, amikor a HV/HVO erők Čapljinából keletre és északra nyomultak Stolac és Mostar felé. A főtámadás támogatására a HVO megtámadta a VRS-nek a Neretva nyugati partján levő állásait, majd június 11-én bevette az Orlovac-hegyet és délnyugatra fekvő Varda, Čule és Kruševo falvakat, valamint a délre fekvő Jasenicát és Slipčićit. A következő napon a HVO az összes megmaradt VRS-erőt a Neretva folyótól keletre lökte vissza. Június 13-án a szerb erők leromboltak két Neretván átívelő hidat, csak a Stari Most híd maradt meg, de az is megsérült.

Eközben a HV/HVO haderő gyorsan nyomult előre, és június 14-én elérte Mostar elővárosait. Június 15-re a HVO megszilárdította Stolac birtoklását, és a HVO 4. mostari zászlóalja elfoglalta a mostari JNA „Sjeverni logor” laktanyát. Annak érdekében, hogy létrejöjjön a kapcsolat az előrenyomuló HV és HVO egységekkel, amelyek mostari HVO erők, a HV támogatásával Bunán és Blagajon keresztül nyomultak észak felé, a 4. gárdadandár 4. zászlóalja a városból Jasenicán keresztül nyomult délre. A két előrenyomuló haderő június 17-én a Mostari nemzetközi repülőtéren találkozott. A HVO megtisztította a szerb erőktől az északkeleti Bijelo Polje negyedet, és a Velež-hegy lejtőin haladt tovább kelet felé. Miután a VRS kivonult Mostar keleti részéből, a szerbek elmenekültek a városból. Június 21-re a VRS teljesen kiszorult Mostarból. Az ARBiH csak másodlagos szerepben támogatta a város felőli keleti nyomulást. A HVO akkoriban horvátokból és bosnyákokból is állt. Bár a frontvonal még most is közel volt Mostarhoz, a Neretva keleti partján, a közvetlenül Mostarra néző magaslatot a HV és a HVO erői biztosították. A HVO megkezdte Mostar ellenőrzését és a hatalomátvételkor Boban elbocsátotta a bosnyákokat a közéletből, helyükre keményvonalas HDZ-pártiakat ültetett, a város körül útlezárásokat állított fel, és korlátozta a bosnyákok mozgásszabadságát Mostaron belül és kívül.

Következmények 250px|bélyegkép|jobbra|A Mostar melletti Potoci lerombolt temploma 1992-ben A JNA ágyúzása miatt az ostrom alatt Mostar erősen megsérült. Az elpusztult vagy súlyosan megrongálódott épületek között volt a Szűz Mária székesegyház, a ferences templom és kolostor, a püspöki palota (több mint 50 000 kötetes gyűjteménnyel), a 14 mecsetből 12, a történeti múzeum, a levéltár és számos egyéb kulturális intézmény. A város összes hídja megsemmisült, így csak az Öreghíd maradt meg egyetlen fennmaradó folyami átkelőhelyként. 1992. június közepén, miután a frontvonal kelet felé mozdult el, a HVO lerombolta a szerb ortodox Žitomislić-kolostort, míg az ortodox Szentháromság-székesegyházat egy azonosítatlan csoport gyújtotta fel. A JNA-t a nem szerbek zaklatásával, valamint bosnyákok és horvátok tulajdonának kifosztásával/felgyújtásával vádolták. Mostar 120 000 lakosa közül körülbelül 90 000 elmenekült. Az ostrom alatt Mostart elhagyó bosnyákok ezrei kezdtek visszatérni a városba. Őket sok bosnyák menekült követte, akik olyan boszniai városokból érkeztek, amelyeket megszállt a VRS. A Belgrádi Emberi Jogi Központ és Stratégiai Marketing Csoport által a 2000-es években Szerbiában végzett közvélemény-kutatások szerint a válaszadók kevesebb, mint 20 százaléka gondolta úgy, hogy a JNA valóban ostromolta Mostart.

A második ostrom Előzmények