Hegyi Krisztián (Budapest, 2002. szeptember 24. –) utánpótlás-válogatott magyar labdarúgó, a Sparta Praha kapusa.

Pályafutása Klubcsapatokban West Ham United 2019-ben az angol első osztályú együttes szerződtette a Haladás utánpótláscsapatából. 2022 januárjában további három évvel meghosszabbították a szerződését. 2022. augusztus 25-én David Moyes nevezte a felnőttcsapatba, a Viborg FF elleni UEFA Európa Konferencia Liga 2022–23-as selejtező-mérkőzés visszavágójára, viszont pályára nem lépett. 2026-ban távozott a csapattól.

Stevenage (kölcsönben) 2023. július 21-én a harmadosztályú Stevenage csapatához került kölcsönbe, a teljes 2023–24-es szezonra. Új csapatában a Ligakupában mutatkozott be augusztus 8-án, a 64 közé jutásért megrendezésre kerülő Stevenage-Watford mérkőzésen. Hegyi csapata egyik legjobbjaként ziccert, majd a büntetőpárbajban tizenegyest védett, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy csapata kiejtesse másodosztályú ellenfelét. Négy nap múlva a bajnokságban is bemutatkozott. A League One első fordulójában kapott gól nélkül hozta le a Shrewsbury ellen 2–0-ra megnyert mérkőzést. Augusztus 29-én, a Ligakupa 2. fordulójában kezdőként kapott lehetőséget az Exeter City ellen, azonban 1–1-es döntetlent, és büntetőpárbajt követően búcsúzott a kupasorozattól a csapata. 2024. január 3-án a West Ham United visszarendelte idő előtt.

Den Bosch (kölcsönben) 2024. január 8-án az idény végéig kölcsönvette a holland Den Bosch csapata.

Motherwell (kölcsönben) 2024. június 28-án előbb meghosszabbította szerződését a West Hammel 2027 nyaráig, majd a londoni csapat kölcsön adta őt a skót élvonalbeli Motherwellnek a 2024–2025-ös szezon végéig. 2025. január 11-én visszahívta a kölcsönből a West Ham.

Debreceni VSC (kölcsönben) 2025. január 13-án a Debreceni VSC-hez került kölcsönbe a szezon végéig. A klub március 20-án hivatalos oldalain erősítette meg, hogy Hegyi combizomszakadást szenvedett a válogatott összetartásán, így elhagyta nemzeti csapatot. Az is biztossá vált, hogy a játékosra műtét és hosszabb rehabilitáció vár. Március 30-án Angliában megműtötték, és az angol klub orvosai szerint legalább négy hónapot kell majd kihagynia. Június 18-án bejelentették, hogy kölcsönszerződése lejártával távozik a DVSC-től.

MTK Budapest (kölcsönben) 2026. január 1-jén az MTK-hoz került kölcsönbe, fél évre.

Sparta Praha 2026. június 19-én a cseh rekordbajnok Sparta Praha szerződtette.

A válogatottban A magyar U16-os válogatottban 2017–18-ban hat alkalommal szerepelt. Az U17-es válogatottban 18 alkalommal lépett pályára. Tagja volt a 2019-es U17-es Európa-bajnokságon, illetve a 2019-es U17-es világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak. Az U18-as válogatottban három alkalommal játszott 2019-ben. 2021–2024 között az U21-es válogatott tagja volt, ebben a korosztályban 25 alkalommal viselhette a címeres mezt.

2023. március 14-én először kapott meghívót a magyar felnőttválogatottba, Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 9-i állapot szerint.

+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok West Ham United2019–20Premier League————10102020–2100002021–2230302022–2300000020202025–26———1010Összesen00—00007070 Stevenage 2023–24EFL League One400020——60 Den Bosch 2023–24Eerste Divisie170——170 Motherwell 2024–25Premiership002020 Debreceni VSC 2024–25NB I70—70 MTK Budapest 2025–26NB I14000140 Sparta Praha2026–27Chance Liga00100010Teljes karrier42010400070540 Jegyzetek

Jegyzetek

További információk Hegyi Krisztián adatlapja a Sparta Praha weboldalán

Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:Az FC Den Bosch labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Sparta Praha labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói