Párdi Imre (Tatabánya, 1922. április 16. – 2009. április) magyar baloldali politikus, az Országos Tervhivatal elnöke (1967–1973), több mint két évtizeden át az MSZMP KB tagja.
Élete Bányászcsaládból származik, szülővárosában négy polgári osztályt végzett. Fiatalabb korában, 1945-ig géplakatos volt, majd még abban az évben belépett a Magyar Kommunista Pártba, onnantól a politikai ranglétrán igyekezett felfelé haladni. Az 1940-es évek végén már a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tatabányai első titkára volt, majd 1950 februárjától 1951-ig a párt Komárom megyei szervezetében, 1952-től 1956-ig pedig a Veszprém megyei pártbizottságban töltött be ugyanilyen tisztséget. Közben, 1951–1952-között egy egyéves pártfőiskolai képzést is elvégzett.
Az 1956-os forradalom leverése után néhány hónapon át az újonnan megalakított Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Komárom megyei intézőbizottságának elnöki tisztségét töltötte be, illetve pártszervezőként tevékenykedett a szülővárosában. 1959-től az MSZMP Államgazdasági Osztályán lett osztályvezető-helyettes, 1961. december 5. és 1966. december 3. közt ugyanott osztályvezető, majd 1967. április 12-éig, illetve 1973. június 27. és 1978. április 20. között az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Gazdaságpolitikai Osztályát vezette.
1967. április 14-ével ért fel pályája csúcsára, amikor is az Országos Tervhivatal elnökévé nevezték ki; e feladatát valamivel több mint hat éven keresztül, 1973. április 29-ig látta el. Pártkarrierje is az 1960-1970-es években tetőzött: 1962. november 14-től egészen 1985. március 28-ig volt az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Korábban egy időben – 1949. május 15. és 1958. szeptember 26. között – országgyűlési képviselő is volt, mandátumát a Magyar Függetlenségi Népfront Fejér és Komárom-Esztergom, illetve Veszprém megyei listáján szerezte.
Kutatható iratanyaga Az Országos Tervhivatal elnökeként töltött időszakában (pontosabban az 1967–1975 közti években) keletkezett iratai közül 0,84 iratfolyóméternyi (7 doboznyi), maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-A-16-k törzsszámon kutatható.Párdi Imre OTH-elnöki iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. szeptember 29.
Díjai, elismerései Munka Érdemrend arany fokozata (1965; 1970)Magyar Közlöny, 1965. április 11. (22. szám)Magyar Közlöny, 1970. április 4. (22. szám) A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1972; 1978)
Jegyzetek
Források
Párdi Imre oldala a Magyar Történelmi Tár online adatbázisában; hozzáférés: 2023. március 15.
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Tatabányaiak Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (1949–1953) Kategória:Országgyűlési képviselők (1953–1958)