Az Ázsia Expressz negyedik évada, a TV2 utazós reality, valóságshow műsora. Műsorvezetője változatlanul Ördög Nóra.

Az évad 2023. október 7-től látható.

A negyedik évadban a "Felfedezzük Amerikát!" alcímet kapja.

A negyedik évad győztese Kucsera Gábor és Tóth Dávid voltak.

Történet 2022. december 21-én Fischer Gábor az Index-interjún bejelentette, hogy a negyedik évad 2023-tól lesz látható, emellett két helyszínt is bejelentette: Mexikó és Guatemala. Emellett a negyedik évad a "Felfedezzük Amerikát!" alcímet kapta. 2023. március 21-én bejelentették a versenyzőket. 2023. szeptember 18-án a TV2 bejelentette, hogy az évad premier-hétvégével indul október 7-8-án.

Összesített eredmény  –  A páros továbbjutott  –  A páros részt vesz a hajszán  –  A páros védettséget szerzett  –  A páros még versenyben van  –  A páros még/már nem volt versenyben  –  A párosok visszakapták az eredeti párjukat  –  A páros átadta a versenyt a kieső párosnak  –  A páros részt vesz a negyeddöntőn  –  A páros részt vesz az elődöntőn  –  A páros részt vesz a döntőn  –  A győztes páros  –  A 2. helyezett  –  A 3. helyezett  –  A 4. helyezett  –  A páros kiesett Helyezés Páros Első szakasz(október 7–13.) Második szakasz(október 16–20.) Harmadik szakasz(október 23–27.) Negyedik szakasz(október 30–november 3.) Ötödik szakasz(november 6–10.) Hatodik szakasz(november 13–17.) Státusz1. Kucsera Gábor és Tóth Dávid Továbbjutott Védett Továbbjutott Továbbjutott TovábbjutottNegyeddöntő Elődöntő Döntő Győztes2. Hegyes Berci és Vágner Fanni Továbbjutott Továbbjutott Hajsza Hajsza TovábbjutottNegyeddöntő Elődöntő Döntő 2. helyezett3. Kempf Zozo és Pető Brúnó Védett Hajsza Továbbjutott Védett HajszaNegyeddöntő Elődöntő 3. helyezett4. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla Továbbjutott Hajsza Továbbjutott HajszaNegyeddöntő Kiesetta második szakaszban-Visszajutott-4. helyezett5. Nagy Alekosz és Varsányi Réka Hajsza Védett Hajsza Hajsza Hajsza Kiesettaz ötödik szakaszban6. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka Hajsza Hajsza Kiesettaz első szakaszban-Visszajutott-Kiesetta negyedik szakaszban7. Sipos F. Tamás és Sipos Dani Hajsza Hajsza Hajsza Kiesetta harmadik szakaszban– Kunovics Katinka és Kafi Rea Milla Még nem volt versenyben Védett Már nem volt versenyben Visszakapták az eredeti párjukat – Völgyi Zsuzsi és Kecskés Enikő Még nem volt versenyben Továbbjutott Már nem volt versenyben Visszakapták az eredeti párjukat

Utazás Útvonal Országok Mineral de Pozos, Mexikó – Tikal, Guatemala Mexikó és Guatemala Futam Ország Útvonal Kieső páros 1. Mexikó Mineral de Pozos – 149 km – Guanajuato - 2. Guanajuato – 97 km – Corralejo – 21 km – Pénjamo 3. Phénjamo – 152 km – Santa Elena – 107 km – Irapuato 4. Irapuato – 22 km – Salamanca – 91 km – Santiago de Querétaro 5. Santiago de Querétaro – 59 km – San José del Cabo Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka 6. Corregidora – 50 km – Presa del Juguete – 40 km – Acámbaro – 58 km – Yuriria - 7. Yuriria – 110 km – Tzintzuntzan – 62 km – Morelia 8. Morelia – 19 km – Charo – 33 km – Zinapécuaro 9. Zinapécuaro – 179 km – Atlacomulco (Plaza cívica) -Toluca – 75 km – Mexikóváros 10. Mexikóváros Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla11.Mexikóváros – 3 km – Xochimilco -12.Xochimilco – 77 km – Cuernavaca – 66 km – Anenecuilco13.Anenecuilco – 5,6 km – Cuautla – 22 km – Tlayacapan14.Tlayacapan – 104 km – Atlixco – 32 km – Puebla15.Cuexcomate – 6,9 km – Puebla – 6,9 km – CuexcomateSipos F. Tamás és Sipos Dani16.Heroica Veracruz – 107 km – Xalapa-Enríquez – 82 km – Playa Chachalacas -17.Playa Chachalacas – 5,3 km – Úrsulo Galván – 42 km – Veracruz18.Antón Lizardo – 119 km – Santiago Tuxtla – 14 km – San Andrés Tuxtla19.Catemaco – 308 km – Cárdenas20.Villahermosa – 25 km – González 3ra Secc – 25 km – VillahermosaVölgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka21.GuatemalaTikal – 34 km – El Remate – 31 km – Flores -22.Flores – 94 km – Machaquila – 86 km – San Francisco23.San Francisco – 211 km – Rio Dulce24.Rio Dulce – 82 km – Quiriguá – 6 km – Guatemalaváros25.GuatemalavárosNagy Alekosz és Varsányi Réka26.Guatemalaváros – 41 km – Sumpango – 53 km – Iximché -27.Iximché – 9 km – Santa Apolonia – 57 km – Chichicastenango – 39 km – PanajachelKecskés Enikő és Kafi Rea Milla28.Panajachel – 48 km – San Jorge – 47 km – Santa Catarina Palopó – 6 km – San Antonio Palopó -29.Atitlán-tó – 38 km – Patulul – 61 km – Escuintla – 15 km – El Rodeo – 13 km – Antigua GuatemalaKempf Zozo és Pető Brúnó30.San Gaspar Ixchil – km – Santa Ana – km – San Juan del Obispo – km – Antigua Guatemala – km – Jocotenango – km – San Juan La Laguna – km – Antigua GuatemalaHegyes Berci és Vágner Fanni

Események  –  A futam nyertes párosai (Játékban való részvétel, védettség, medáljutalom)  –  A páros részt vesz a hajszán  –  A páros továbbjutott  –  A páros kiesett

Mexikó

Első szakasz 1. futam (1-2. adás) A versenyzők Mineral de Pozos városából indították a játékot, és az első feladatuk a hátizsákuk megkeresése volt. Azonban nem volt elég csak megtalálni, a táskákat csak akkor kaphatták meg, ha teljesítenek egy rituálét egy sámán segítségével. Ehhez a városból kellett összegyűjtsenek némi hozzávalót. Az első három páros, aki először érkezik célba Guanajuato városában, részt vehet az első játékon, aminek nyertese a megszokott medálon kívül egy Joker tulajdonosa is lesz. A Joker jelentőségéről csak a játék után vehetünk tudomást. Helyezés Páros 1. Kempf Zozo és Pető Brúnó 2. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 3. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 4. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 5. Hegyes Berci és Vágner Fanni 6. Nagy Alekosz és Varsányi Réka 7. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka Az első játék győztese Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla párosa lett, így övék az első medál és a Joker. Az első Joker jelentősége, hogy a szakasz egyik feladatát a birtokló párosának nem kell teljesíteniük.

2. futam (3-4.adás) A versenyzőknek Corralejoba, majd Pénjamoba kellett utazniuk. A 2. futam győztes párosa védettséget szerez, így az biztosan nem eshet ki a szakaszban. A futam közben a versenyzőknek szállást is kellett keresniük. Helyezés Páros 1. Kempf Zozo és Pető Brúnó 2. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka 3. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 4. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 5. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 6. Hegyes Berci és Vágner Fanni 7. Nagy Alekosz és Varsányi Réka A védettség megszerzéséhez nem volt elég csak gyorsan célba érni, hiszen ekkor egy újabb küldetés várt a versenyzőkre. A végeredmény a küldetés eredménye, és a befutási sorrend alapján születik meg. Kempf Zozo és Pető Brúnó állt a végeredmény élén, így ők biztosan továbbjutottak a következő szakaszra. Szintén kaptak egy medált, s egy választási lehetőségük is akadt, méghozzá, hogy turistáskodnak a következő két futamban, vagy versenyzőkként játszanak. A döntésük a verseny folytatására és további medálok beszerzésének esélyére esett.

3. futam (4-5. adás) A versenyzőknek Sante Elenaba kellett megállniuk. Az első két páros, akik először érkeznek célba Irapuato városában, részt vehetnek a második játékon, aminek nyertese egy újabb Joker tulajdonosa is lesz. Nekik az este szállást is biztosítanak. Helyezés Páros 1. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 2. Hegyes Berci és Vágner Fanni 3. Kempf Zozo és Pető Brúnó 4. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka 5. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 6. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 7. Nagy Alekosz és Varsányi Réka A játék győztese Hegyes Berci és Vágner Fanni párosa lett, így övék a medál és a Joker. Ez a Joker már előny helyett egy másik páros hátráltatásának tulajdonságával rendelkezett.

4. futam (6. adás) A versenyzők a hét egyik legfontosabb napján Santiago de Querétaroba kellett eljussanak Salamancán keresztül. Az a két páros, aki utolsó kettőként végzi a futamot, biztosan résztvevője lesz a holnapi hajszának. Helyezés Páros 1. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 2. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 3. Hegyes Berci és Vágner Fanni 4. Nagy Alekosz és Varsányi Réka 5. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 6. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka 7. Kempf Zozo és Pető Brúnó Kucsera Gábor és Tóth Dávid illetve Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla között holtverseny alakult ki az első helyen. Ebben az esetben a védett páros, Kempf Zozo és Pető Brúnó dönthettek a medál sorsáról, akik Gábornak és Dávidnak szánták azt. Zozo és Brúnó utolsó helyen végeztek, de mivel ők védettek, így Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka, valamint Sipos F. Tamás és Sipos Dani kerültek be a hajszába. A harmadik hajszázó páros a következő adásból derül ki, a versenyzők szavazatai alapján. A versenyzők a mai napon szállodában alhattak.

Hajsza (7. adás) A versenyzők a már két biztosan hajszázó páros mellé harmadikként is szavazniuk kellett valakit. A szavazás végül így alakult: Szavazó Szavazott Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla Nagy Alekosz és Varsányi Réka Kempf Zozo és Pető Brúnó Nagy Alekosz és Varsányi Réka Kucsera Gábor és Tóth Dávid Nagy Alekosz és Varsányi Réka Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka Nagy Alekosz és Varsányi Réka Sipos F. Tamás és Sipos Dani Nagy Alekosz és Varsányi Réka Nagy Alekosz és Varsányi Réka Kucsera Gábor és Tóth Dávid Hegyes Berci és Vágner Fanni Nagy Alekosz és Varsányi Réka Nagy Alekosz és Varsányi Réka tehát 6 szavazattal lett a hajsza harmadik résztvevő párosa. Helyezés Páros 1. Nagy Alekosz és Varsányi Réka 2. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 3. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka Az első hajszában elsőként Nagy Alekosz és Varsányi Réka, másodikként pedig Sipos F. Tamás és Sipos Dani futottak be, így Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka számára ért véget az Ázsia Expressz 4.

Második szakasz

6. futam (8. adás) A versenyző párok szimpátia szavazással döntötték el, hogy ki induljon el előnnyel és ki indul hátránnyal. A szavazás végül így alakult: Helyezés Páros 1. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 2. Kempf Zozo és Pető Brúnó 3. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 4. Hegyes Berci és Vágner Fanni 5. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 6. Nagy Alekosz és Varsányi Réka A napon Corregidorából Yuririába kellett eljutniuk a párosoknak, Presa del Juguetén és Acámbaron keresztül. Az első kettő páros fog bekerülni a Joker játékra. A sorrend végül így alakult: Helyezés Páros 1. Kempf Zozo és Pető Brúnó 2. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 3. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 4. Hegyes Berci és Vágner Fanni 5. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 6. Nagy Alekosz és Varsányi Réka A mai játékba Kempf Zozo és Pető Brúnó, illetve Kecskés Enikő és Kafi Real Milla párosa jutott be. A játékot végül Zozo és Brúnó nyerte, így övék a medál és a Joker.

7. futam (9. adás) A versenyzőknek Yuririaból Moreliába kellett utazniuk. A 7. futam győztes párosa védettséget szerez, így az biztosan nem eshet ki a szakaszban. A futam közben a versenyzőknek szállást is kellett keresniük. Helyezés Páros 1. Kucsera Gábor és Tóth Dávid 2. Kempf Zozo és Pető Brúnó 3. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 4. Hegyes Berci és Vágner Fanni 5. Nagy Alekosz és Varsányi Réka 6. Sipos F. Tamás és Sipos Dani

8. futam (10. adás) Kucsera Gábor és Tóth Dávid a pihenés mellett döntöttek. A versenyzőknek Moreliából Zinapécuaroba kellett utazniuk. Az első három páros, akik először érkeznek célba, részt vehetnek a játékon, aminek nyertese egy újabb Joker tulajdonosa is lesz. Nekik az este szállást is biztosítanak. Helyezés Páros 1. Kecskés Enikő és Kafi Rea Milla 2. Sipos F. Tamás és Sipos Dani 3. Hegyes Berci és Vágner Fanni 4. Kempf Zozo és Pető Brúnó 5. Nagy Alekosz és Varsányi Réka A játék győztese Hegyes Berci és Vágner Fanni párosa lett, így övék a medál és a Joker. Ez a Joker egy másik páros hátráltatásának tulajdonságával rendelkezett.

9. futam (11. adás) A versenyzők a hét egyik legfontosabb napján Mexikóvárosba kellett eljussanak. Az a páros, aki élő sast vagy kígyót szerez az védettséget kap a hétre és ezt csak Nagy Alekosznak és Varsányi Rékanak sikerült. Az a két páros, aki utolsó kettőként végzi a futamot, biztosan résztvevője lesz a holnapi hajszának.