Peter Michal Bohuň (Nagyfalu, 1822. szeptember 29. – Biała, 1879. május 20.) szlovák festő.

Élete Bohúň egy evangélikus papi családjából származik. Tanulmányait először Árva vármegyei szülővárosában, majd a Gömör és Kishont vármegyei Özörény gimnáziumában végezte. 1836-tól a lőcsei protestáns líceumba járt, majd azt 1841-ben a magyar kormány bezárta az etnikai zavargások miatt. Ezután Késmárkba ment, ahol 1843-ig jogot tanult, és szabadidejében festeni kezdett.

Jogi tanulmányai befejezése után úgy döntött, hogy hivatásos festő lesz, és 1843-ban a Prágai Képzőművészeti Akadémián litográfusnak tanult, 1845 és 1847 között Christian Ruben német festő tanította. Apja 1844-es halála után az árvai nemes, Michal Kubín anyagi támogatására szorult egyetemi tanulmányai befejezéséhez.

Nem sokkal az egyetem elvégzése után csatlakozott a Ľudovít Štúr körüli szlovák nemzeti mozgalomhoz, és nagy szerepe volt az önálló szlovák festészet megalapításában. Munkái főleg portrékból álltak, például a korabeli szlovák személyiségek portréiból, de oltárképekből és ikonokból is, amelyek Szlovákia különböző templomait díszítik. A tájképek meglehetősen ritkák nála, és főleg szülőföldjét, Árvát ábrázolják. Az egyik kiemelkedő festménye az 1848-ban, Szlovákia egész területéről érkezett jelmezesekkel készült Szlovák népgyűlés temperafestmény, de leghíresebb képe Ján Francisci-Rimavsky századosnak a szlovák felkelés idején készült portréja.

1848-tól a Tátra alatti Lucsivnán tanár, 1854-ben a liptószentmiklósi protestáns leányiskola rajztanára, a Matica slovenská tagja volt. A túlzott eladósodása miatt 1865-ben elhagyta Szlovákiát, és az akkori galíciai Lipnikben telepedett le, amely ma Bielsko-Biała kerülete. 1876-ban Olaszországba utazott a fia keresésére, aki dezertált a császári és királyi hadseregből.

1879. május 20-án halt meg tüdőgyulladásban, a białai evangélikus temetőben nyugszik.

Emlékezete A Peter Michal Bohúň Képtár 1955 óta a liptószentmiklósi egykori protestáns leányiskola épületében működik.

Képgaléria

Jegyzetek

bélyegkép|jobbra|175px|Szobra a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria előtt

Fordítás

Források Születési és keresztelési bejegyzés az anyakönyvben, 62. sor - Veličná evangélikus plébánia Petrus Michaël Bohuny néven keresztelték meg Életrajza (archiválva: 2015. március 17.) Peter Michal Bohúň galerianz.eu

További információk Peter Michal Bohúň - Köztérkép Bohúň festményei Webumenia.sk

Kategória:Szlovák festők Kategória:Portréfestők Kategória:Szlovák pedagógusok Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek Kategória:1822-ben született személyek Kategória:1879-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyfaluiak