Paul Irénée Couturier francia pap, a keresztény egység fogalmának hirdetője. Közreműködött a Ökumenikus Imahét létrehozásában.
Életútja Egy részben zsidó származású családban, a franciaországi Lyonban született; Algériában, nagyrészt muszlim lakosság körében nőtt fel. Visszatért Franciaországba, tizenkilenc évesen belépett a a Szent Iréneusz Társaságba. 1906. június 9-én szentelték pappá. Elöljárói kérésére három évig fizikát tanult, majd a lyoni Institution des Chartreux-ba küldték természettudományos tárgyakat tanítani, ahol 1907-től 1946-ig dolgozott.
Ökumenizmus Az 1920-as években Couturier több ezer, az októberi forradalom elől menekülő orosszal dolgozott együtt, és megismerkedett az orosz ortodox szellemi örökséggel. Később, 1932-ben, amikor az Amay-sur-Meuse-i rendházban az Egység bencés szerzeteseinél töltötte lelkigyakorlatát, elolvasott egy bevezetőt Désiré-Joseph Mercier bíboros műveiről, és megismerkedett Dom Lambert Beauduin munkásságával. Ezek felkeltették érdeklődését az ökumenikus mozgalom iránt. Ott lett oblátus, és felvette a Benoît-Irenée nevet, utalva a két elsődleges inspirációs forrására. 1933-ban Lyonban háromnapos imádságot szervezett a keresztények egységéért, amely 1934-ben nyolcnaposra bővült: Szent Péter székfoglalásának ünnepétől (január 18.) Szent Pál megtérésének (január 25.) ünnepéig tartott. A nyolcnapos ünnep (oktáv) két anglikán lelkész által 1908-ban létrehozott Egyházi Egység Oktávja mintájára jött létre. Couturier azonban az oktávját kifejezetten minden keresztény hitre megkeresztelt – ortodox, anglikán és más keresztény – hívő egységének szentelte. 1939-ben az ünnep neve „A keresztény egységért való egyetemes imahétre” változott.
A különböző keresztény vallások közötti kapcsolat szorosabbra fűzésén is dolgozott, találkozókat szervezett a La Trappe des Dombes-ban és Présingében. Az egyik ilyen ökumenikus munkacsoport – a Dombes-csoport – 1937 óta évente ülésezik, mindig szeptember elején. Kiterjedt levelezést folytat zsidókkal, muszlimokkal, hindukkal és mindenféle keresztyénnel, számos traktátust készített és terjesztett az egységért folytatott imáról, és szoros kapcsolatot tart az Egyházak Világtanácsával.
Couturier tanulmányozta tudóstársa, Pierre Teilhard de Chardin munkásságát is; erősen befolyásolta Chardin azon nézete, hogy az egész emberiség egységben van Krisztusban, tekintet nélkül a vallásra. Személy szerint hitt abban, hogy minden nép szentségéért való imádsága Isten – és végül Krisztus – mélyebb megértéséhez vezet.
1952-ben a vallási egység területén végzett munkájáért a melkita görögkatolikus egyház antiókhiai pátriárkájától, Maximos IV. Saïgh-tól archimandrita kitüntető címet kapott.
Hatása Couturier ökumenikus filozófiájára reflektálunk az Ökumenikus Imahéten. Walter Kasper bíboros, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács tagja így foglalta össze Couturier hatását:Míg [Paul] Wattson atya fenntartotta, hogy az egység célja a katolikus egyházhoz való visszatérés, addig a lyoni Paul Couturier abbé (1881–1953) az 1930-as években új lendületet adott ennek a hétnek, a szó valódi értelmében ökumenikusnak. Az „Egyházi egység oktávja” nevet „ A keresztény egységért való egyetemes imahétre” változtatta, ezzel is előmozdítva az egyház egységét, amelyet „Krisztus úgy akar, ahogy akar”.Paul Couturier 1944-es lelki végrendelete nagyon fontos, mély és megindító; az egyik legihletettebb ökumenikus szöveg, ma is érdemes elolvasni és elmélkedni rajta. A szerző egy „láthatatlan kolostorról” beszél, „amely mindazokból a lelkekből épült, akik őszinte erőfeszítést tesznek, hogy megnyíljanak tüzének és fényének, nekik a Szentlélek lehetővé tette, hogy mélyen megértsék a keresztények fájdalmas megosztottságát; ennek tudatosítása ezekben a lelkekben folyamatos szenvedést és ennek eredményeként rendszeres imádságot és vezeklést eredményezett."Paul Couturier a spirituális ökumenizmus atyjának tekinthető. Befolyását a Dombes-csoport, valamint Roger Schutz és a Taizéi Közösség is érezte. Sr. Maria Gabriella, az ökumenizmus védőszentje is nagy ihletet merített belőle. Ma láthatatlan kolostora végre formát ölt a katolikus kolostorok és a nem katolikusok, a lelki mozgalmak és közösségek, a férfi és női vallási központok, püspökök, papok és világiak közötti egyre növekvő számú imahálózaton keresztül.Walter Kasper bíborosReflection of Cardinal Walter Kasper
Tisztelete Az Ausztrál Anglikán Egyház és a Skót Episzkopális Egyház március 24-én liturgikusan emlékezik Couturier-re. Ugyanezen a napon emlékeznek rá az angliai egyházban is.
Jegyzetek
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek Imahét a keresztények egységéért a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács Ökumenizmus Katolikus egyház és ökumenizmus
További információk Paul Couturier a faithweb.com oldalon Paul Couturier életrajza a faithweb.com oldalon
Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:Lyoniak Kategória:Francia katolikus papok Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal