A dél-koreai crossover énekegyüttes, melyet a JTBC csatorna Phantom Singer 2 című tehetségkutató műsorában állítottak össze. A formáció megnyerte a tehetségkutatót, amit követően 2018 márciusában Evolution címmel jelent meg első nagylemezük. Debütálásuk óta számos televíziós műsorban léptek fel, többször nyertek az Immortal Songs: Singing the Legend című műsorban, ahol klasszikus slágereket kell hétről hétre feldolgozni egy verseny keretében. Ők tartják a legtöbb egymás utáni győzelem rekordját is a King of Kings különkiadásban, hétszer szavazta meg őket a közönség győztesnek.

Története Phantom Singer 2

Az együttes a Phantom Singer 2 című műsorban alakult, ahová az énekeseknek egyénileg kellett jelentkezniük. Az adások során a „Stratéga” becenevet kapta, mert társai kiválasztása során gondosan megtervezte, kinek a hangszíne és színpadi jelenléte illik az övéhez leginkább. Így választotta ki például a kezdetben rutintalannak és gyengébbnek tartott fiatal egyetemista Ko Urimot az első duetthez, és betanította a feladatra. Ő irányította a dalok feldolgozását és a színpadképet, koreográfiát is. A végleges felállás a Forestella nevet választotta, miután a legjobb 12-be jutottak, mely az angol forest (erdő) és az olasz stella (csillag) szavak összerántásából született.

A verseny során az együttes a műfajokkal való kísérletezéséről és „merész” dalválasztásairól lett ismert, ez azóta is jellemző a munkásságukra. , és Ko már az első kvartettfeladat során egy csapatba került, és egy rockdalt, az Imagine Dragons Radioactive című számát választották. Kang is demonstrálta, hogy többféle műfajban is képes előadni. Forestellaként a döntő második fellépésén Claudio Baglioni Come Un Eterno Addio című dalának tango-pop-rock változatával lepték meg a zsűrit és a nézőket.

Miután megnyerték a tehetségkutatót, egy évre szóló szerződést ajánlott nekik az Arts & Artists ügynökség, mely Dél-Korea prominens klasszikus zenészeit menedzseli.

Debütálás A Forestella 2018. március 14-én jelentette meg első nagylemezét, Evolution címmel, melyet pozitív kritikával fogadtak, dicsérték az énekesek hangtechnikáját és a különböző műfajú dalok újraértelmezését is. Még ebben az évben több koncertet adtak Szöulban, majd országos turnéra indultak, kilenc városba. Ezt követően a Phantom Singer első évadának győztesével, a Forte di Quattroval közösen koncerteztek. Az év második felében részt vettek a KBS televízió Immortal Songs: Singing the Legend című műsorában, amelynek segítségével országos ismertségre tettek szert, különösen, miután a 374. epizódban győztek is.

2019–2020: második nagylemez és további sikerek Az Immortal Songs 392. részében, mely 2019. február 23-án került adásba, a Queen együttes Bohemian Rhapsody című dalát adták elő. A felvétel virális lett a YouTube-on, számos hazai és külföldi reakcióvideó készült róla. Felkeltették a Secret Garden együttes figyelmét is, akikkel közösen felvették a Beautiful című dal koreai változatát.

2019. május 22-én megjelent a Forestella második nagylemeze, a Mystique, melyet a kritikusok is jól fogadtak. Két héttel korábban az albumról kislemezként kiadták a Dear Moon (달하 노피곰 도다샤) című dalt, melynek szövege egy korabeli versen alapszik. A klasszikus zenei slágerlista egyik legtöbbet eladott albuma lett, decemberre platinalemez volt, és abban az évben rajtuk kívül csak két másik klasszikus előadónak sikerült aranylemeznél nagyobb eladást produkálni.

2019 szeptemberében az együttes meghosszabbította a szerződését. és szólótevékenységükhöz más ügynökséget választottak. újra musicalekben kezdett játszani, és Kang pedig szólódalokat jelentettek meg. Ko úgy döntött, hogy szólókarrier helyett befejezi egyetemi tanulmányait, bár szólófellépései így is voltak.

2020. április 9-én újabb digitális kislemezük jelent meg, a Nella Fantasia című klasszikus crossover dalt dolgozták fel. Ezt a Together (함께라는 이유) című, jobbára pop műfajú dal követte, melyet írt, aki olyan előadóknak komponált korábban dalokat, mint BoA, a Shinhwa vagy a Girls’ Generation. Augusztusban elnyerték a koreai parlament kulturális, sport és turisztikai bizottságának díját. Két újabb digitális kislemez következett, a Words from the Wind (바람이 건네준 말) és a Ties (연 (緣)). Bár az együttes tagjai mindig is aktívan részt vettek a dalaik produceri és hangszerelési munkálataiban, a Words from the Wind volt az első, ahol társszerzőként tüntették fel őket.

2021–: harmadik nagylemez

2021 elején a Phantom Singer műsor All Star kiadásában léptek fel. Április 19-én jelent meg harmadik nagylemezük, a The Forestella. Az előző évben kiadott négy digitális kislemez is helyet kapott rajta. A lemezen szerepelt Serge Lama Je suis malade című dalának újrafeldogozása is, melyet korábban a Phantom Singer All Starsban is előadtak. Lama maga is megosztotta a felvételt a közösségi oldalán, dicsérve az előadást.

A KOPIS (Koreai Előadóművészetek Box Office Információs Rendszere) szerint 2021 első félévében a Forestella vezette a jegyeladási listákat a „klasszikus zene és opera” kategóriában. Bár a Covid-19 járvány miatt a turnéjuk dátumai között sok idő telt el, és néhány koncertet el is kellett halasztani, a kategóriájukon belül három koncertjük szerepelt a top 5-ös listában. Augusztusban az együttes bejelentette, hogy ügynökséget váltott és a Beat Interactive-hoz szerződött, bár a tagok szólótevékenységeit továbbra is saját ügynökségeik menedzselik.

2021-ben az együttes elnyerte az év crossover együttesének járó díjat a Brand of the Year díjkiosztón.

2023 januárjában a Forestella először adott koncertet a tengerentúlon, New York-ban, Los Angeles-ben és Vancouverben. Július 1-jén digitális kislemezt jelentettek meg White Night (백야) címmel, majd szeptember 6-án újabb kislemezük látott napvilágot, KOOL címmel. Ugyanebben a hónapban betétdalt énekeltek fel az Arthdali krónikák című sorozat 2. évadjához Chosen One címmel.

Tagjai , , bariton A Koreai Nemzeti Művészeti Egyetemen tanult színművészet szakon, majd musicalszínészként dolgozott. Több televíziós tehetségkutatóban is próbálkozott korábban. , , kontratenor Nem tanult énekelni, bár egyetemista korában egy amatőr rockegyüttesben énekelt. Végzettsége szerint vegyészmérnök, a válogató előtt a Lotténál dolgozott a kutatás-fejlesztési részlegen. A Forestella debütálásakor felmondott. , , lírai tenor, vezető A Szöuli Nemzeti Egyetem zeneművészeti tanszékén végzett, majd a Szöuli Városi Operaházban volt énekes. Németországban tervezte folytatni tanulmányait a tehetségkutató előtt. Ko Urim (고우림), , basso profondo A Szöuli Nemzeti Egyetem harmadéves ének szakos hallgatója volt, amikor a tehetségkutatóba jelentkezett. Több énekversenyen is döntős volt a válogató előtt. Felesége olimpiai bajnok műkorcsolyázó.

Stílusa 250px|thumb|A Forestella Ed Sheeran Shape of You című dalának zulu nyelvű változatával demonstrálja műfaji sokszínűségét a KBS csatorna Open Concert felvételén. A dalt részben angolul, spanyolul és zulu nyelven adták elő, sajátos újrahangszerelésben. A Forestella egyik jellemzője, hogy a hagyományos crossover vokálegyüttesektől eltérően popslágereket is feldolgoznak.

Az együttes az Immortal Songs és a KBS Open Concert nevű nyílt, közvetített koncertjei segítségével mutatta meg, hogy különféle műfajokban képes mozogni, a trottól a on át, a rock, pop és klasszikus zenei interpretációkig. Szerepeltek együtt Paul Pottsszal, és előadókkal, vagy éppen popénekesnővel. Az együttes tagjai szerint ők sosem akarták műfaji keretek közé szorítani magukat, szeretnek kísérletezni és az egyéni zenei tapasztalataik alapján gyűjtenek inspirációt. és Ko úgy nyilatkoztak, hogy azért választották a crossover műfaját, mert klasszikusan képzett énekesekként nem elégítették ki őket a hagyományos nyugati operavilág által rájuk kényszerített szerepek, és szerették volna megkérdőjelezni a klasszikus zenei közösségben még mindig nagyon erőteljes konzervativizmust. Az együttest hazájában sok dicséret érte, amiért ledöntötték a klasszikus zene és a könnyűzenei műfajok közötti falat Koreában.

A Forestellát először a Forte di Quattro együtteshez hasonlították, akik a Phantom Singer első évadjában győztek. A Newsis szerint „míg a Forte di Quattro férfias és pazar, a Forestellának olyan élénk energiája van, mely egyfolytában csapong. Míg a Forte di Quattro olyan, akár egy úriember, a Forestella olyan, mint egy álmokkal, reményekkel, kalandokkal teli utazás.” Velük ellentétben azonban a Forestella hangzásvilágára a „popos” jelzőt használják. Műfajtól függetlenül az együttes hangzására a jól megtervezett harmónia jellemző, a négy énekes igen széles hangskálát tud lefedni, ahol a legmélyebb Ko basso profondo hangja, a legmagasabb pedig Kang kontratenor hangfekvése.

Diszkográfia Stúdióalbumok Cím Adatok Toplista Eladás KOR EvolutionDátum: 2018. március 14. Kiadó: Arts & Artists, Universal Music Formátum: CD, digitális letöltés 13KOR: 7024 MystiqueDátum: May 22, 2019 Kiadó: Arts & Artists, Universal Music Formátum: CD, digital download 14KOR: 7562 The Forestella Dátum: 2021. április 19. Kiadó: Arts & Artists, Universal Music Formátum: CD, digital download 16KOR: 12 005 The Legacy Dátum: 2026. április 23. Kiadó: Beat Interactive Formátum: CD, digitális letöltés 17KOR: 27 515

Középlemezek Cím Adatok Toplista Eladás KOR The Beginning: World TreeDátum: 2022. május 30. Kiadó: Beat Interactive, Warner Music Formátum: CD, digital download 14 KOR: 17 196 The Bloom: Utopia / The Borders of UtopiaDátum: 2022. december 22. Kiadó: Beat Interactive, Warner Music Formátum: CD, digital download 22 KOR: 6525 UnfinishedDátum: 2023. november 8. Kiadó: Beat Interactive, YG Plus Formátum: CD, digitális letöltés 20 KOR: 17 102

Kislemezek Cím Év Toplista AlbumKOR Dear Moon (달하 노피곰 도다샤) 2019 — Mystique Bird, Bird, Blue Bird (새야 새야 파랑새야) — Nokdu Flower OST (1. rész) Nokdu Flower nyitódal — Nokdu Flower OST (3. rész) Nella Fantasia (넬라 판타지아) 2020 — The Forestella Together (함께라는 이유) — Words from the Wind (바람이 건네준 말) — Ties (연) — Save Our Lives 2022 — The Beginning: World Tree White Night (백야)2023 — Kool Chosen One The Sword of Aramun OST, part 1 Stuck in a Maze2024 — Nem jelent meg albumon Piano Man — Apocalypse — And Spring (그리고 봄) 119 The Legacy Everything 2025 109 Nem jelent meg albumon Still Here 123The Legacy Nella Notte 2026 106 Etude 123 Armageddon 116 "—": nem szerepelt a listán, vagy nem adták ki a régióban.

Együttműködések Cím Év Album L'impossibile Vivere 2018 Beautiful 2019Storyteller Ttanttala Blues 2020No Man Is an Island Christmas Time 2021Christmas Time

Válogatáslemezek Cím Év Toplista AlbumKOR Maldita Sea Mi Suerte (eredeti előadó: Marc Anthony) 2017 —Phantom Singer 2 9. epizód In Un'altra Vita (eredeti előadó: Claudio Baglioni) — Come Un Eterno Addio (eredeti előadó: Claudio Baglioni) —Phantom Singer 2 10. epizód Il Mirto E La Rosa (eredeti előadó: Alessandro Safina) — Time in a Bottle (eredeti előadó: Jim Croce) 2021 — Phantom Singer All Star 2. epizód Je suis malade (eredeti előadó: Serge Lama) — Phantom Singer All Star 3. epizód Snail (달팽이) (eredeti előadó: Panic) — Phantom Singer All Star 9. epizód Inner Universe (eredeti előadó: Origa) — Phantom Singer All Star 11. epizód The Innocent Macho (순정마초) (eredeti előadó: )2022 –[Vol.128] You Hee yul's Sketchbook With you : 83th Voice 'Sketchbook X Forestella' I still remember (아직도 기억하고 있어요) (eredeti előadó: ) –[Vol.129] You Hee yul's Sketchbook With you : 83th Voice 'Sketchbook X Forestella'

Megjegyzések

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Hivatalos YouTube-csatorna

Kategória:2017-ben alakult együttesek Kategória:Dél-koreai könnyűzenei együttesek