Noah Nicholas Emmerich amerikai színész, televíziós rendező.

Fontosabb alakításai voltak a Gyönyörű lányok (1996), a Truman Show (1998), a Frekvencia (2000), a Csoda a jégen (2004), az Apró titkok (2006) és a Super 8 (2011) című filmekben.

Televíziós szereplései közé tartozik a Foglalkozásuk: amerikai című drámasorozat, melyben 2013 és 2018 között főszereplőként Stan Beeman FBI-ügynököt játszotta.

Fiatalkora és családja New Yorkban született, egy zsidó származású család harmadik fiúgyermekeként. Édesanyja, Constance zongorista, édesapja, André Emmerich (1924–2007) műkereskedő és galériatulajdonos volt. Anyai ágról magyar és román, míg apai ágról német és francia felmenőkkel rendelkezik. A frankfurti születésű André családjával együtt 1940-ben menekült el a náci Németországból, először Amszterdamba, majd az Egyesült Államokba. Noah nagynénje Anne Frank osztálytársa volt.

Két bátyja van: a forgatókönyvíró és filmproducer Toby Emmerich, valamint Adam Emmerich ügyvéd. Roland Emmerich rendezővel csupán névrokonságban állnak.

Noah a Dalton School nevű magániskola növendéke volt, ahol trombitázni is tanult. Később a Yale Egyetem joghallgatója lett, majd lámpaláza és alkalmankénti dadogása ellenére egy musicalben is elvállalt egy kis szerepet. Egy évnyi külföldi tartózkodás után New Yorkba visszatérve a színház világát választotta.

Pályafutása Első nagyobb filmszerepe Ted Demme 1996-os Gyönyörű lányok című vígjáték-drámájában volt. 1997-ben a Cop Land című bűnügyi filmdrámában játszott seriffhelyettest Sylvester Stallone oldalán. Az 1990-es évek végéig feltűnt a Truman Show (1998) és az Életfogytig (1999) című filmekben.

A 2000-es évektől drámaibb hangvételű szerepei voltak olyan mozikban, mint a Frekvencia (2000), a Határok nélkül (2003), az Apró titkok (2006) és A zsaruk becsülete (2008). 2004-ben egy valós személyt, Craig Patrick segédedzőt formálta meg a Csoda a jégen című, jégkorong témájú sportfilmben. Utóbbi két filmet közeli barátja, Gavin O’Connor rendezte, csakúgy mint a Warrior – A végső menet (2011) című sportdrámát, melyben Emmerich szintén szerepelt.

J. J. Abrams 2011-ben bemutatott Super 8 című sci-fijében negatív főszereplőként tűnt fel. 2016-ban egy O’Connor rendezésében készült westernfilm, a Jane a célkeresztben szereplője volt.

Legfontosabb televíziós szerepe – számos epizódszerep után – a Foglalkozásuk: amerikai című történelmi drámasorozatban volt. Ebben Emmerich 2013–2018 között alakította az egyik főszereplőt, Stan Beeman FBI-ügynököt és a színészet mellett rendezőként is kipróbálta magát. 2019-ben a szintén kémkedés témájú minisorozat, Az izraeli kém egyik szereplője volt. Dr. Edwin Jenner szerepét vállalta el a The Walking Dead 2010-es epizódjaiban, illetve 2021-ben annak The Walking Dead: World Beyond című spin-offjában. 2020 és 2022 között a Netflixes Űrhadosztály mellékszereplője volt. 2022-től a Gyanú és a Dark Winds sorozatok főszereplője.

Magánélete 1998-tól 2003-ig Melissa Fitzgerald színésznő férje volt. 2014-ben vette feleségül Mary Regency Boies színész-producert.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1993 Az utolsó akcióhős Last Action Hero újonc Szűcs Sándor John McTiernan 1994 Laura Sobers (rövidfilm) Dale Bryan Root 1996 Gyönyörű lányok Beautiful Girls Michael "Mo" Morris Jászai László Ted Demme (1.) Király Attila 1997 Cop Land Cop Land Bill Geisler seriffhelyettes Harmath Imre James Mangold 1998 Truman Show The Truman Show Louis Coltrane / Marlon Kőszegi Ákos Peter Weir 1999 Életfogytig Life Stan Blocker Szerémi Zoltán Ted Demme (2.) Tűzforró Alabama Crazy in Alabama Raymond seriff Németh Gábor Antonio Banderas Pasifogó Tumbleweeds Vertis Dewey Gavin O’Connor (1.) 2000 Szerelem és szex Love & Sex Eric Valerie Breiman Frekvencia Frequency Gordo Hersch Selmeczi Roland Gregory Hoblit 2001 Julie Johnson Rick Johnson Bob Gosse 2002 A fegyverek szava Windtalkers Chick közlegény Szabó Győző John Woo 2003 Határok nélkül Beyond Borders Elliot Hauser Barbinek Péter Martin Campbell 2004 Csoda a jégen Miracle Craig Patrick Besenczi Árpád Gavin O’Connor (2.) Mobil Cellular Jack Tanner Sebestyén András David R. Ellis 2006 Apró titkok Little Children Larry Hedges Király Attila Todd Field 2007 A Karácsony története Joulutarina Nikolas (angol hangja) Juha Wuolijoki 2008 A zsaruk becsülete Pride and Glory Francis Tierney, Jr. Király Attila Gavin O’Connor (3.) 2010 Gyógyító érintés Sympathy for Delicious Rene Faubacher Pusztaszeri Kornél Mark Ruffalo Trust Al Hart David Schwimmer Államtrükkök Fair Game Bill Johnson Kardos Róbert Doug Liman 2011 Super 8 Super 8 Nelec ezredes Epres Attila J. J. Abrams Warrior – A végső menet Warrior Dan Taylor Gavin O’Connor (4.) 2012 The Fitzgerald Family Christmas Francis "FX" Xavier Edward Burns 2013 Vérkötelék Blood Ties Connellan hadnagy Jantyik Csaba Guillaume Canet 2016 Jane a célkeresztben Jane Got a Gun Bill Hammond Epres Attila Gavin O’Connor (5.) 2017 Vad esküvő The Wilde Wedding Jimmy Darling Király Attila Damian Harris 2022 A másik nővér The Good Nurse Tim Braun Németh Gábor Tobias Lindholm

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Megjegyzések 1993 Flying Blind Ronald 1 epizód 1994 New York rendőrei NYPD Blue Eddie 1 epizód Becsületes zsaru Jack Reed: A Search for Justice rendőr Berzsenyi Zoltán tévéfilm 1995 Melrose Place Melrose Place Sam Bennett 1 epizód Végső elhatározás If Someone Had Known Ed Hurt rendőr tévéfilm 1996 Ugrás a tűzbe Smoke Jumpers Rhino Németh Gábor tévéfilm 2000 Az elnök emberei The West Wing Bobby Zane 1 epizód Wonderland Johnny 1 epizód 2005 Április Ruandában Sometimes in April Lionel Quaid Epres Attila tévéfilm Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Pete Breslin rendőr 1 epizód 2009 Monk – A flúgos nyomozó Monk Roderick Brody 1 epizód 2009–2010 A nagy svindli White Collar Garrett Fowler 5 epizód 2010 The Walking Dead The Walking Dead Dr. Edwin Jenner Németh Gábor 2 epizód 2013–2018 Foglalkozásuk: amerikai The Americans Stan Beeman Széles Tamás 2015 Master of None – Majdnem elég jó Master of None Mark 1 epizód 2016–2019 Milliárdok nyomában Billions Freddy Aquafino 2019 Halálzóna The Hot Zone Jerry Jaax alezredes 6 epizód Az izraeli kém The Spy Dan Peleg Kárpáti Levente 6 epizód 2020–2022 Űrhadosztály Space Force Kick Grabaston Széles Tamás 5 epizód 2021 The Walking Dead: World Beyond The Walking Dead: World Beyond Dr. Edwin Jenner 1 epizód 2022 Gyanú Suspicion Scott Anderson főszereplő (7 epizód) Dark Winds Leland Whitover főszereplő (6 epizód) 2024 A nagy szivar The Big Cigar Stanley Schneider minisorozat (4 epizód)

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:New York-iak