Kolozsvári Grandpierre Károly (Budapest, 1949. szeptember 9. – Budapest, 2014. március 20.) magyar festőművész, költő. Édesapja, Grandpierre K. Endre, író, költő, gondolkodó és magyarságkutató, öccse, Grandpierre Attila, fizikus, csillagász, a Vágtázó Halottkémek együttes alapítója, énekese.

Életpályája Az általános iskola után a Soproni Erdészeti Technikumban tanult, ahol a természet szeretete tudatosult benne. 1969-ben kezdett festeni. 1985-ben Kanadába költözött, ahol az Ottawa School of Arton szerzett képzőművészeti diplomát. Több országban is volt kiállítása. Egy időben Érden élt.

Festményei, rajzai (válogatás) thumb|right|300px|Egy pillanat az Örökkévalóságból című alkotása Vizuális művei – melyekben elsősorban a belső én vizuális értelmezésére összpontosított, új harmóniát, új ritmust, új frissességet keresve mai világunkban, amelynek égető szüksége van az ősi és egyszerű igazsághoz való visszatérésre – olajjal, akrillal, tollal és tintával, valamint más hordozókkal készültek, inspirációját pedig elsősorban az irodalom, a csillagászat, a történelem, a zene és a természet adta. Munkái az egyediség és az egyéni keresés jellegzetes jegyét hordozzák magukon. Rézkarcai és monoprintjei színei, motívumai és technikája miatt művei igen keresettek.

Rajzai közül néhány megjelent a Valóság folyóiratban,és a Hold Könyvkiadónál 2001-ben kiadott Franz Kafka: Himpellérek társasága című kötetben.

Írásai Önálló kötetei

Antológiákban, folyóiratokban megjelent művei Új Írás – 1979 (Ustoros Károly néven) Felvérző utakon Vanília szélcsapás Kortárs – 1983 (Ustoros Károly néven) Kő lét Elégia H. Z. Üzen az ág Elégia H. Z. (1989), 55. old.; Muravidék (K. Grandpierre Károly néven) A világ szétesése Felvérző utakon Növények himnusza Apám szíve dobog bennem – A Grandpierre-család verseiből (Grandpierre Károly néven) (2013), 78–84. old.; Felvérző utakon Növények himnusza Virágzás éjfélkor Életcélok Abszurdisztán 39 év A világ és a jövő Révülés

Díjai, elismerései Kétszer kapott McDonald-ösztöndíjat.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar költők Kategória:Érdiek