2023. március 30-án egy manhattani vádesküdtszék vádat emelt az Egyesült Államok 45. elnöke (2017–2021), Donald Trump ellen, amiért a 2016-os elnökválasztás előtt hallgatási pénzt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek, aminek részeként meghamisítottak hivatalos dokumentumokat, hogy elrejtsék a pénzt. Ő az első amerikai elnök, akit valaha vád alá helyeztek. Trump 34 csalással kapcsolatos bűncselekmény vádjával áll szemben, első meghallgatásán azt vallotta, hogy nem bűnös. A maximális kiszabható büntetés vádanként 4 év börtönbüntetés (így a legnagyobb büntetés, amit a volt elnök kaphat, 136 év). Minden vádpontban bűnösnek találták, a büntetésről eredetileg július 11-én döntött volna Juan Merchan bíró, de az immunitási ügy döntése után szeptember 18-ig, majd később november 26-ig halasztotta. A 2024-es választások után eleinte felfüggesztették az ügyet, majd január 10-re ismét kitűzték az elítélést.
A vádemelés a New York-i Legfelsőbb Bíróságon történt március 30-án, és tartalma április 4-én lett nyilvános, miután a vádlott feladta magát. Ujjlenyomatait egy New York-i bíróságon készítették el és az utaztatásában részt vett a titkosszolgálat is. Trump, aki Floridában lakik, New Yorkba utazott április 3-án, hétfőn, majd másnap történt meg letartóztatása, és részt vett első meghallgatásán. Ezt követően szabadon engedték, és visszatért Floridába. A tárgyalás 2024 májusában zajlott lett, döntést május 30-án hozott az esküdtszék.
A nyomozás során többször is szóban bántalmazta az államügyészt, Alvin Bragget. Trump azt nyilatkozta, hogy az ügytől függetlenül továbbra is indulni fog az elnökválasztáson 2024-ben. A vádemelésnek nagy befolyása lehet a választásra és Trump kampányára, annak ellenére, hogy még az se akadályozná meg az indulásban, ha elítélik. Trump és tanácsadói azt nyilatkozták, hogy meglepte őket a vádemelés, hiszen azt még hetekig vagy egyáltalán nem várták.
Háttér
A Stormy Daniels-botrány bélyegkép|255x255px|Trump ellen az volt a vád, hogy meghamisította cége könyvelését, hogy ne derüljön ki, lefizette Stormy Daniels (a képen) pornószínésznőt 2006 júliusában Stormy Daniels amerikai pornószínésznő találkozott Trumppal egy golfversenyen Nevadában. Ekkor Trump még a The Apprentice sorozat műsorvezetője volt és egy évvel korábban házasodott össze Melania Knausszal, illetve nem sokkal korábban született meg fiuk, Barron Trump. Daniels elmondása szerint Trump meghívta őt luxuslakásába a Harrah’s Lake Tahoe kaszinóban. Daniels, remélve, hogy szerepet kap a The Apprentice valóságshow-ban, lefeküdt Trumppal. 2011-ben Daniels úgy döntött, hogy eladja történetét a Life & Style celebmagazinnak 15 ezer dollárért, nem sokkal az előtt, hogy Trump elkezdte tervezni elnökségi kampányát. A milliárdos ügyvédje, Michael Cohen azzal fenyegette a magazint, hogy bepereli őket. Daniels ügynöke, Gina Rodriguez októberben kiszivárogtatta a történetet a The Dirty blognak, amely posztot Trump ügyvédjei töröltettek a weboldalról és Daniels maga tagadta a történteket. balra|bélyegkép|Trump, feleségével, 2006-ban Ahogy Trump 2016-os kampánya megkezdődött, Rodriguez több magazinnal is kapcsolatba lépett és megpróbálta eladni nekik a sztorit. Ugyan egyik se egyezett bele megvételébe, a National Enquirer később írt róla, miután megjelent egy felvétel Trumpról és Billy Bush műsorvezetőről 2016 októberében, amin obszcén szavakkal illettek nőket. A National Enquirer megpróbálta elásni a történetet, hogy támogassa vele a Trump-kampányt. Ugyan a magazin nem fizetett a színésznőnek, létrehoztak egy 130 ezer dollár értékű hallgatási egyezményt Cohennel. Ahogy a választás napja közeledett, Cohen többször is halasztotta az összeg kifizetését. Keith Davidson, Daniels ügyvédje végül visszalépett a megegyezéstől 2016 októberében. Attól félve, hogy kiderülhet, hogy megpróbálta megakadályozni a viszonyról szóló cikkek megjelenését, Cohen saját pénzéből fizette le a színésznőt, egy delaware-i fedőcégen keresztül.
Trump eredetileg tagadta, hogy tudott volna arról, hogy pénzt fizettek a színésznőnek. 2018 áprilisában az Air Force One fedélzetén azt mondta egy újságírónak, hogy nem tudta, Cohen honnan szerezte a pénzt. Rudy Giuliani, Trump egyik jogásza később ennek az ellenkezőjét osztotta meg egy interjúban a Fox News csatornával, kijelentve, hogy Trump tudott a lefizetésről. Trump több csekket is írt Cohennek, összesen 420 ezer dollárért. Ezek a csekkek fizettek a hallgatási egyezményért és azért, hogy az ügyvéd befolyásoljon közvélemény-kutatásokat, hogy jobb színben tüntesse fel Trumpot. A 180 ezer dollárt, amit Cohennek fizetett később megduplázta, hogy ne csökkenjen az összeg adókat követően és még hozzáadtak 60 ezer dollárt. Ezeket a csekkeket 2017-ben állították ki, Trump elnökségének első éve alatt.
2018 januárjában a The Wall Street Journal írt először az ügyről. Cohen augusztusban bűnösnek vallotta magát nyolc vádpontban a pénzzel kapcsolatban. Bűnvallásában Cohen Trumpot is bevonta az ügybe, azt mondta, hogy a pénzösszeget egy szövetségi pozícióért induló jelölt kérésére tette meg. 2018 decemberében Cohen három év börtönbüntetést kapott.
A Karen McDougal-viszony bélyegkép|225x225px|Karen McDougal, 2011-ben 2006-ban és 2007-ben Trump Karen McDougal modellel és színésznővel kezdett viszonyba. Trump 2016-os kampánya közben McDougal kapcsolatba lépett a National Enquirer szerkesztőségével, hogy eladja történetét a magazinnak. A National Enquirer, aminek tulajdonosa az American Media Inc., beleegyezett a történet megvásárlásába, azzal a céllal, hogy ne kerüljön a nyilvánosság elé, 150 ezer dollárért. A The Wall Street Journal 2016 októberében cikket írt a két fél megegyezéséről. Az 1990-es évek óta Trump nagyon jó kapcsolatban volt az American Media vezérigazgatójával, David Peckerrel, barátjának nevezte.
Egy portás lefizetése 2018 áprilisában a The New Yorker egy cikkében megjelent Dino Sajudin, a Trump Tower korábbi portásának története. Sajudin azt nyilatkozta, hogy az 1980-as években Trumpnak gyermeke született egy, korábban az épületben dolgozó nővel folytatott viszonya következtében, majd megegyezett a történet eladásáról az American Mediával, 30 ezer dollárért. Ez a megegyezés biztosította, hogy csak a National Enquirer adhatja ki a cikket. A magazin 2015 novemberében megpróbálta bizonyítani a történet valósságát, felkeresve a nő anyját és lányát, illetve megbízva Michael Mancuso magánnyomozót. Ugyan megkérdőjelezték Sajudin kijelentéseit, több forrás is azt nyilatkozta a The New Yorkernek, hogy a Sajudinnak küldött összegek szokatlanok voltak. 2017-ben az Associated Press megpróbálta kinyomozni a történetet és közel álltak annak közzétételéhez. Ezt követően az American Media megbeszélést tartott az AP-vel a történet visszafogásáról. Azt követően, hogy a The New Yorker kapcsolatba lépett az American Mediával az üggyel kapcsolatban, az American Media egyik magazinja közzétett egy cikket, amiben azt lehetett olvasni, hogy Sajudin története hamis volt. A The New Yorker nem tudta bizonyítani Sajudin kijelentéseit.
Manhattani nyomozás Cohen bűnvallását követően Cyrus Vance Jr., a manhattani államügyész nyomozást indított a Trump Organization ellen, amit szüneteltettek, mikor elindult egy – az eredetitől független – szövetségi nyomozás is. 2019 júliusában szövetségi ügyészek lezárták a nyomozást és azt nyilatkozták, hogy nem fognak vádat emelni Trump ellen. A manhattani államügyész irodája ezt követően beidézte a lefizetéssel kapcsolatos dokumentumokat a Trump Organizationtől, majd később a Mazars USA könyvelőcégtől is, az elnök adóbevallását kérve az előző nyolc évből. Trump ügyvédei beperelték Vance-t, hogy felmentsék magukat a dokumentumok kiadása alól, azzal az indoklással, hogy Trump elnökként immunitással rendelkezett. A Legfelsőbb Bíróság 7–2 arányban Vance mellett szavazott, így a beidézést nem tudták megakadályozni.
2020 decemberében a nyomozás egyre intenzívebb lett, kihallgatták a Deutsche Bank és az Aon alkalmazottait is. A Legfelsőbb Bíróság 2021 februárjában ismét úgy döntött, hogy az államügyész irodájának van joga átnézni Trump adóbevallásait, amiket meg is kaptak a második döntést követően. Júliusban került vád alá a Trump Organization adócsalás vádjával. A 2021-es államügyészi választást követően Alvin Bragg vette át Vance helyét. 2022 februárjában Mark Pomerantz és Carey Dunne, akik addig a nyomozást vezették, lemondtak. Bragg a nyomozást folytatta 2022-ben és úgy döntött, hogy folytatja a Stormy Daniels-ügy részleteinek felkutatását is.
2023 januárjában az államügyészi iroda létrehozott egy 23 fős vádesküdtszéket és elkezdték bemutatni a bizonyítékot Trump szerepével kapcsolatban Daniels lefizetésében. A vádesküdtszék előtti meghallgatások hónapokig folytak a vádemelést megelőzően, leggyakrabban hétfőn és szerdán összeülve. 2023 márciusában az ügyészek jelezték, hogy a vádemelés valószínű, amit követően március 18-án Trump azt nyilatkozta, hogy a következő héten le fogják tartóztatni és kérte követőit, hogy tüntessenek, ha vád alá kerül. A Trump Tower és a bíróság épülete köré is barikádokat emeltek. Március 30-án a vádemelésről történő szavazás előtt egy ismeretlen szemtanú 30 percig tanúskodott az esküdtszék előtt.
A vádemelés előtt Március 18-án Trump azt írta Truth Social weboldalán, hogy le fogják tartóztatni március 21-én és tüntetésre szólította követőit, hogy „Szerezzük vissza nemzetünket!” A Time magazin szerint a volt elnök legfontosabb támogatói, illetve szélsőjobboldali csoportok, akik részt vettek a január 6-i támadásban is, nem szívesen válaszoltak a felhívásra. Március 20-án tüntetést rendezett a New York-i Fiatal Republikánus Klub, de nagyon kevesen jelentek meg, sokkal több riporter volt a helyszínen.
Március 22-én Trump ismét Truth Social fiókján osztotta meg gondolatait, ezúttal két fényképpel: az egyiken Trump szerepelt egy baseball-ütővel, a másikon pedig Alvin Bragg államügyész. A posztot később törölték és Trump elmagyarázta, hogy a kép csak azért jelent meg oldalén, mert megosztott egy cikket a National File szélsőjobboldali blogról, ami felhasználta a két felvételt.
Március 23-án Trump azt írta Truth Socialön, hogy a „lehetséges elvesztett életek és pusztítás, amit egy ilyen hamis vád okozna, katasztrofális lenne” Amerikára nézve és így csak egy Amerikát utáló „degenerált pszichopata” emelne vádat ellene.
Más nyomozások Trump ellen több másik nyomozás is folyamatban van. Az egyik arról, hogy megpróbálta-e megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményei Georgiában, míg a másik Washingtonban, azzal kapcsolatban, ahogy hivatala elhagyása után titkosított dokumentumait kezelte, amiért szövetségi eljárást indítottak ellene. A Fulton megyei államügyészi iroda szerint New York-i vádemelés nem lesz befolyással a georgiai ügyre, vádakat leghamarabb 2023 első felében fognak emelni a volt elnök ellen. A 2020-as választással kapcsolatos nyomozást az Igazságügyi Minisztérium is kezdeményezett. Április 25-én egy vádesküdtszék előtt hoztak döntést egy ügyben, amiben E. Jean Carroll nemi erőszak és rágalmazás vádjával perelte be Trumpot, akit bűnösnek találtak.
Személyes ügyein kívül a Trump Organization cégét is perelték. 2022. december 6-án a céget elítélték 17 vádpontban, hivatalosan is bűnösnek nevezve a szervezetet. Letitia James főállamügyész szintén pert indított a cég ellen, a tárgyalás 2023. október 2-án kezdődik.
Vádemelés A manhattani vádesküdtszék március 30-án szavazta meg a vádemelést, amit követően hivatalosan április 4-én helyezték vád alá, 14:15-kor. Ezt követően részt vett első meghallgatásán, amin azt vallotta, nem bűnös, így a jövőben meg fog kezdődni tárgyalása. Ha bűnösnek találják, akkor lesz csak hivatalosan is elítélve.