Kálnoki Kis Sándor (Debrecen, 1937. március 20. – ) magyar közlekedésépítő mérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök, miniszterhelyettes, helyettes államtitkár.
Élete Születése előtt alig két évvel települt át családja Székelyudvarhely környékéről Magyarországra. Szülővárosában folytatta alap- és középfokú tanulmányait, melyek végeztével a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban érettségizett 1955-ben; ugyanabban az évben középfokú zeneoktató végbizonyítványt szerzett a debreceni zenekonzervatóriumban is, zongora szakon. Főleg édesapja hatására – aki mintegy húsz éven át Debrecen közlekedési főmérnöke volt – műszaki pályán tanult tovább, és 1960-ban az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME) Mérnöki Karán diplomázott, út-, vasút- és alagútépítő szakon. Később, 1972-ben városépítés-városgazdasági szakmérnöki oklevelet is szerzett, 1982-ben pedig elvégezte az MSZMP Politikai Főiskolájának területfejlesztési szakát.
Diplomája megszerzését követően a Fővárosi Mérnöki Tervező Vállalatnál (Főmterv) kezdte szakmai pályáját, gyakornokként, de még 1960-ban visszatért Debrecenbe, ahol a városi közlekedési vállalatnál helyezkedett el, mint az útfenntartó részleg építésvezetője. 1961–1962 között a Debreceni Közúti Igazgatóságon volt tervező, majd egy rövid időre visszatért a Főmtervhez, ám még ugyanabban az évben a BME Útépítési Tanszékére került, ahol tanársegédként dolgozott 1965-ig. Ezekben az években zenei képzettségét is kamatoztatta: zongoristaként sokat játszott esténként a főváros előkelőbb presszóiban.
1966-ban újra visszatért szülővárosába, ahol a Debreceni Tervező Vállalat irányító tervezőjeként – majd csoportvezetőként – a város közlekedésfejlesztési tervének kidolgozásával foglalkozott. 1969-ben újra Budapestre költözött, ahol a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) mérnöki irodájában kapott új megbízatást, mint a közlekedési szakosztály vezetője. 1971-től 1975-ig irodavezető, illetve szakági főmérnök volt, 1975-ben pedig az intézet igazgatója lett. Igazgatóságának idejére esett az Országos Területrendezési Terv készítése (1980–1985), amely az ő irányítása alatt zajlott.
Igazgatói posztjáról 14 év után, 1989-ben köszönt le, abban az évben ugyanis a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium miniszterhelyettesévé nevezték ki, majd a rendszerváltást követően, az Antall-kormányban a némileg átalakult tárca (új nevén Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium) helyettes államtitkára volt (1990–1993). A politikai életet elhagyva egy ideig a LIMES Ingatlanforgalmazó Rt. vezérigazgató-helyettese, majd 1994-től 1997-ig, nyugdíjba vonulásáig a MÁV Rt. elnöke lett.
Nyugdíjazását követően is még sokáig aktív maradt: rögtön abban az évben megalapította a Kálnoki Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Kft.-t, melyben egészen 2015-ig tevékenykedett. Közben néhány éven át újból foglalkozott szakpolitikai tevékenységgel is: 2007-től 2011-ig a záhonyi térség komplex fejlesztési feladataival kapcsolatos kormányzati tevékenység koordinálásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt.
Társadalmi tevékenysége Aktív tagja volt a Magyar Út- és Vasútügyi Társaságnak és a Magyar Mérnöki Kamarának. Szakmai munkája mellett a sport is jelentős szerepet tölt be életében: 1992-től 2011-ig a Magyar Atlétikai-Népstadion Club (MAC) sportegyesület elnöke, valamint a Magyar Öttusa Szövetség elnökségi tagja, illetve 1996–2004 között társelnöke volt.
Fontosabb tervezési munkái M1–M7 bevezető szakasz forgalmi csomópontjai a Kosztolányi Dezső tér és a Budaörsi út között (1963) Debrecen, Piac utca jelzőlámpa összehangolása (1967) Debrecen közlekedésfejlesztési terve (1966-1969) Debrecen, Nyugati utca-forgalmi út, Keleti tehermentesítő út, Hunyadi utca (új forgalmi út) kiviteli terve (1968) Debrecen, Segner tér, Attila tér forgalomtechnikai és kiviteli terve (1968) Kiskunhalas, Békéscsaba, Székesfehérvár általános rendezési terveihez közlekedésfejlesztési szakági tervek (1969–1973) Nagykanizsa és Debrecen városközpontjai részletes rendezési terveihez közlekedésfejlesztési szakági tervek (1969–1973) Közlekedésfejlesztési szakági tervek további mintegy 20 település általános, illetve összevont rendezési tervéhez (1969–1975) Szabolcs Volán Rt. menetrendszerinti helyközi autóbuszközlekedési tevékenységének értékelése, és fejlesztési koncepciója (1997) DBR metró projektvezetési tanácsadó konzorcium mellett tanácsadói feladatok (1998-tól) Debrecen településfejlesztési koncepció, területrendezési tervek közlekedési munkarészei (1999–2001) Budapest szerepe az országos logisztikai rendszerben (tanulmány, 1999) Előzetes műszaki és forgalmi megvalósíthatósági tanulmány Debrecen villamos és trolibusz hálózatának továbbfejlesztésére (1999) Záhony és térségének nemzetközi és regionális árufuvarozási-logisztikai szerepe-tanulmány (1999) Nyugat-Dunántúl észak-déli gazdasági és közlekedési tengely fejlesztési koncepciója, közlekedési fejezet (2000–2001) Zemplén 2000 Területfejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program, közlekedési fejezetek (2001) Észak-Alföldi régió területfejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program (2001–2002) Debrecen rendezési terve / településfejlesztési koncepció, településszerkezeti terv, szabályozási terv) közlekedési munkarészei (1998–2002)
Elismerései Építőipar kiváló dolgozója (1971) Kekkonen érem bronz fokozat (a VÁTI és a Finn Városok Szövetsége együttműködéséért, 1976) Munka Érdemrend Ezüst fokozat (1987) Budapestért kitüntető jelvény (1989) Reitter Ferenc-díj (1990) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (sportvezetői tevékenységért, 2002) Jáky József-díj (KTE, 2003) Fényeslitke díszpolgára (2008)
Jegyzetek
Források Kálnoki Kis Sándor oldala az Urbanisták.hu adatbázisában; hozzáférés: 2023. május 31. Kálnoki Kis Sándor oldala az Történelmi Tár online adatbázisában; hozzáférés: 2023. május 31.
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar építőmérnökök Kategória:Magyar közlekedésmérnökök Kategória:Élő személyek Kategória:Fényeslitkeiek