Az E. Jean Carroll v. Donald J. Trump elnevezés két polgári peres ügyre vonatkozik, amit E. Jean Carroll írónő indított Donald Trump üzletember ellen. A második per tárgyalásai (amire Carroll II néven hivatkoztak) 2023 áprilisában kezdődtek meg, és Trumpot felelősnek találták az írónő szexuális zaklatásáért és rágalmazásáért. Az üzletembert 5+83,3 millió dolláros büntetés megfizetésére kötelezték.

2019 közepén, Trump elnöksége (2017–2021) közben Carroll azzal vádolta az üzletembert, hogy 1996 elején szexuális erőszakot követett el ellene, amit Trump tagadott. 2019 novemberében Carroll beperelte az elnököt a New York-i Legfelsőbb Bíróságon rágalmazásért. 2020 szeptemberében az Igazságügyi Minisztérium jogászai azt nyilatkozták, hogy mikor tagadta a vádat, Trump azt hivatali szerepében tette, amiről 2023-ban a fővárosi Fellebbviteli Bíróság nem volt hajlandó dönteni, így Lewis Kaplan kerületi bírónak adta tovább az ügyet. A 2023. májusi ítélet után Carroll megváltoztatta perét és hozzáadott Trump egy későbbi beszédéből is részleteket.

2022 novemberében Carroll ismét beperelte Trumpot, amiben ismét rágalmazással vádolta az elnököt, de bővítette szexuális zaklatási vádakkal is. A tárgyalást, aminek bírója szintén Lewis Kaplan volt, 2023 áprilisában és májusában tartották. A bemutatott bizonyítékok között volt Lisa Birnbach és Carol Martin tanúvallomása, akik mindketten azt mondták, hogy Carroll nem sokkal a zaklatás után beszélt velük az esetről, egy kép Carrollról és Trumpról 1987-ből, az elhíresült Access Hollywood felvétel, illetve Natasha Stoynoff és Jessica Leeds tanúvallomásai, akik korábban vádolták az elnököt szexuális zaklatással.

Háttér 2019. június 21-én E. Jean Carroll kiadott egy cikket a New York magazinban, amiben azt mondta, hogy Trump 1995 végén vagy 1996 elején szexuálisan zaklatta a Bergdorf Goodman áruházban, New Yorkban. Annak ellenére, hogy Trump azt mondta, hogy Carroll akkor „egy közel hatvanéves nő volt,” az író mindössze három évvel idősebb a férfinél, 52 volt az eset idején, míg Trump 49. Az incidens részleteiről Carroll 2019-es What Do We Need Men For?: A Modest Proposal című könyvében számolt be. Azt írta, hogy miközben hagyta el a boltot, összefutott Trumppal, és a férfi segítségét kérte ajándékvásárlásban egy nőnek. Azt követően, hogy Carroll egy táskát vagy kalapot javasolt, a fehérnemű szekcióban kötöttek ki, ahol arról viccelődtek, hogy fel kéne próbálniuk egyet-egyet. Carroll elmondása szerint egy próbafülkében kötöttek ki, aminek be volt zárva az ajtaja, és Trump erőszakosan megcsókolta, lehúzta harisnyáját, majd megerőszakolta, mielőtt a nő elmenekülhetett volna. Leírása szerint az erőszak kevesebb, mint három percig tartott, és egyetlen eladó se volt a környéken ebben az időszakban. Lisa Birnbach és Carol Martin is megosztották a New York magazinnal, hogy Carroll nem sokkal az eset után elmondta nekik a történteket.

A vádakat Carroll Trump elnöksége közben hozta nyilvánosságra, egy hivatalos közleményben Trump tagadta, hogy valaha találkozott volna a nővel, azzal vádolta, hogy csak könyveit akarja több példányban eladni, hogy a vádak politikailag voltak motiválva, és ahhoz hasonlította az ügyet, mint amikor Brett Kavanaugh Legfelsőbb Bírósági bíró ellen hasonló vádakkal lépett elő egy nő. Ezek mellett azt mondta, hogy a Bergdorf Goodman megerősítette, hogy nem volt felvételük a két személyről az eset idején, és azzal vádolta a nőt, hogy a Demokrata Párttal vagy a New York magazinnal dolgozott együtt. Egy másik interjúban a The Hillel Trump kijelentette, hogy Carroll „hazudik”, és, hogy „nem az esetem”. Carroll megosztott egy fényképet a New Yorkkal, amin ő és akkori férje, John Johnson látható, Trumppal és akkori feleségével,Ivana Trumppal, 1987-ben. Trump ennek jelentőségét elvetette, azt mondva, hogy „Egy sorban álltam a kabátomban – hagyjuk már – a hátammal a kamera felé. Ötletem sincs, hogy ő kicsoda.”

Carroll eleinte nem volt hajlandó a nemi erőszak kifejezést használni az esetre, úgy érezte, hogy az „áldozat szava lenne”, szerinte túlságosan szexualizálva lett, és sokan „szexinek tekintik.” Küzdelemként írta le.

Az első per

Az első rágalmazási per (2019. november – 2023. március) 2019 novemberében Carroll beperelte Trumpot a New York-i Legfelsőbb Bíróságon rágalmazásért. A perben azt írta, hogy Trump kárt tett hírnevében, pályafutásában, és érzelmi károkat is okozott.Évtizedekkel ezelőtt az Egyesült Államok jelenlegi elnöke megerőszakolt. Mikor összeszedtem a bátorságom, hogy felszólaljak, rágalmazni kezdett, azzal vádolt, hogy hazudtam saját javamért, még a kinézetemet is szidta. Soha nem kellene ezt átélnie egy nőnek. De ez a per nem csak rólam szól. Minden olyan nő érdekében indítom ezt a pert, akit valaha zaklattak, elnémítottak vagy rágalmaztak, kirúgtak, nevetség tárgyává tettek vagy lekicsinyeltek, mikor felszólalt.– E. Jean Carroll a perről az NPR-nak, 2019-benA Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham azt nyilatkozta a perről, hogy „komolytalan”, és Carroll elmondása hamis volt. balra|bélyegkép|Trump 2019 júniusában 2020 januárjában Carroll ügyvédjei kérelmet adtak be egy DNS-mintára Trumptól, hogy összehasonlíthassák egy ismeretlen férfi DNS-ével, ami a fekete ruhán volt, amit a nő viselt az eset napján. 2020 decemberében Carroll ügyvédjei azt nyilatkozták, hogy hajlandó volt a DNS-mintagyűjtést elhalasztani, azért cserébe, hogy hozzáférést kaphassanak szükséges iratokhoz. A DNS-kérelemben szerepelt a nő DNS-e és öt másik személyé, aki esetleg érintkezhetett a ruhával.

2020 szeptemberében az Igazságügyi Minisztérium (DOJ) jogászai azt nyilatkozták, hogy Trump hivatali szerepében tagadta Carroll vádjait, illetve, hogy a Federal Tort Claims Act törvénynek köszönhetően joguk van elvenni az ügyet Trump magánjogászaitól és szövetségi szintre emelni azt. Ezt egy, a Fehér Házban dolgozó tisztviselő is megerősítette. Carroll jogásza, Roberta Kaplan (akinek semmilyen rokoni kapcsolata nincs a bíró Lewis Kaplannal) azt mondta, hogy „Trump próbálkozásai, hogy kihasználja az amerikai kormány hatalmát, hogy elkerülje a felelősséget viselkedéséért, teljesen példátlan". 2020 októberében Lewis Kaplan kerületi bíró elutasította a minisztérium kérvényét, azt mondva, hogy az elnök nem a kormány alkalmazottja és szavainak semmi köze nem volt munkaköréhez. A következő hónapban a minisztérium fellebbezte az ítéletet.

2021 júniusában, már a Biden-kormány hivatali ideje alatt, az Igazságügyi Minisztérium azzal érvelt a Fellebbviteli Bíróságon, hogy a DOJ egyik saját jogászának kéne védenie Trumpot, hiszen az, hogy „A nyilvánosságnak és a sajtónak nyilatkozott egy üggyel kapcsolatban, ami érintheti a nyilvánosságot, igenis egy megválasztott tisztviselő feladata.” 2022. szeptember 27-én az ítélet feladatát továbbadta a körzeti bíróságnak, mert nem akarták meghozni a döntést, hogy Trump védheti-e magát korábbi tisztségével. Trump ügyvédje, Alina Habba méltatta a döntést. 2023 áprilisában a fővárosi Fellebbviteli Bíróság sem volt hajlandó dönteni az ügyben.

2023 januárjában is ugyanerre az ítéletre jutott a fellebbviteli bíróság, Lewis Kaplanre hagyták a döntés jogát. 2023 márciusában Kaplan úgy döntött, hogy az Access Hollywood-felvételt és Jessica Leeds, illetve Natasha Stoynoff tanúvallomásait felhasználhatják a tárgyalások közben mint bizonyíték.

Trump 2022. októberi közleménye 2022. október 12-én Trump megosztott egy hosszú posztot a Truth Social platformon E. Jean Carrollról, amiben egy fénykép is szerepelt a The Washington Postból, amit 2019 júniusában készítettek. Carroll később be tudta bizonyítani, hogy ez a poszt rágalmazás volt.Ez a „Ms. Bergdorf Goodman”-ügy egy átverés... Nem ismerem ezt a nőt, ötletem sincs, hogy kicsoda, annak kivételével, hogy úgy tűnik van egy képe rólam sok-sok évvel ezelőttről férjével, ahogy kezet rázunk egy jótékonysági eseményen. Kitalált egy sztorit, hogy találkoztam vele egy zsúfolt New York-i áruház ajtajainál és perceken belül elalélt tőlem. Ez egy Átverés és hazugság, mint az összes másik Átverés, amit megpróbáltak velem eljátszani az elmúlt hét évben... Ötlete sincs, hogy melyik nap, melyik héten, melyik hónapban, melyik évben vagy melyik évtizedben történt ez az úgynevezett eset. Azért nem tudja, mert soha nem történt meg és nem akar belemenni a részletekbe, amiket be lehet bizonyítani, hogy hamisak. Ha megnézed Anderson Cooper interjúját vele, ahol népszerűsített egy borzasztóan vacak könyvet, látni fogjátok, hogy egy teljes Átverés. Az elejétől a végéig megváltoztatta a sztoriját a reklámszünet után, hogy az megfeleljen a CNN-nek és Andy Coopernek. E. Jean Carroll nem az igazat mondja, egy nő, akihez semmi közöm, nem ismerem és soha nem is akartam volna megismerni, még ha lehetőségem is lett volna rá.— részlet Trump 2022. októberi közleményéből

Trump 2022. októberi tanúvallomása balra|bélyegkép|Marla Maples, Trump második felesége, akit a volt elnök az 1987-es fényképen összetévesztett Carrollal Trumpot Roberta Kaplan kérdezte ki október 19-én. Trump azt nyilatkozta, hogy általában voltak testőrei az időszakban, de egyet se tudott megnevezni. Tagadta, hogy kapcsolatba lépett volna a Bergdorf Goodmannal 2019-es közleménye előtt, azt mondva, hogy „ha megtörtént volna, perceken belül nyilvános lett volna.” Azzal vádolta Carrollt és ügyvédjét, hogy „Hillary Clintonnal szövetkeztek,” amit azon alapozott, hogy „valaki ezt mondta” neki, de bevallotta, hogy tudomása se volt Carroll politikai hovatartozásáról vagy arról, hogy a nő tényleg politikai céllal perelte volna be. A meghallgatás közben többször is azzal vádolta Roberta Kaplant, hogy Hillary Clinton vagy a Demokrata Párt politikai bábja lett volna. Mikor megkérdezték, hogy volt-e információja arról, hogy Carroll együttműködött a párttal vagy a New York magazinnal, Trump azt mondta, hogy „Majd értesítelek.” A tanúvallomás felvétele után azzal fenyegette Carrollt és Kaplant, hogy bepereli őket és azzal az írónőt, hogy szabotálni akarja 2024-es elnökségi kampányát. Trump az egész ügyet egy átverésnek nevezte.

Trump többször is megismételte, hogy Carroll nem az esete és azt mondta az ügyvédnek, hogy „Téged se választanálak ki... semmilyen körülmények között.” Trumpnak megmutatták a képet, amiről azt mondta, hogy egy jótékonysági eseményen történt, tévedésből Carrollra azt hitte, hogy volt felesége, Marla Maples volt, annak ellenére, hogy első felesége Ivana Trump is szerepelt a fotón. Azt követően, hogy észrevette hibáját, arra fogta azt, hogy a kép „nagyon homályos” volt. Ezt követően megerősítette, hogy mindegyik felesége az „esetem volt” és, hogy ez alatt főleg testi jellemzőikre gondolt. Annak ellenére, hogy letámadta Carrollt, hogy nem emlékezett pontosan az évre, amikor az eset történt, Trump se tudta megmondani, hogy melyik évben kezdődött vagy lett vége bármelyik házasságának a három közül és azt nyilatkozta, nem emlékezett, hogy voltak-e viszonyai első házassága közben (beleértve Maplest, annak ellenére, hogy köztudott volt, hogy megcsalta feleségét a nővel).