George Shearing brit dzsesszzongorista, zeneszerző.
Pályakép
George Shearing kilenc gyermek közül a legfiatalabbként született. Születése óta vak volt. Háromévesen kezdett zongorázni. Battersea-ben nőtt fel, és a Linden Lodge School for the Blindba járt, ahol zenei oktatásban is részesült. Dzsesszfelvételek hallgatott, például Teddy Wilsont és Fats Wallert.
Önállóan tanulta meg a dzsessz zenei alapjait, és hamarosan London szállodáiban, klubjaiban és bárjaiban lépett fel; alkalmanként egyedül, gyakrabban egy tánczenekarban. Amikor 1939-benLeonard Feather meghallotta egy jam session-ön a Rhythm Clubban, elintézte az első lemezfelvételét; később megszervezte az Egyesült Államokba való átköltözését is.
1940-ben Shearing tagja lett Harry Parry akkoriban népszerű zenekarának. Játszott a BBC-nek, többek között Stéphane Grappelli jazzhegedűssel és Jimmy Skidmore-ral, valamint Frank Weirrel.
1948-ban szólistaként, majd csoportokkal szerepelt a Three Deucesben. 1949 januárjában egy kvintettet vezetett a Clique Clubban, amelyben Buddy DeFranco is szerepelt.
1955-ben állampolgárságot kapott.
Zongoristaként az évek során olyan kvintettben zenészekkel szerepelt, mint Cal Tjader, Charlie Shoemake, Chuck Wayne, Marjorie Hyams, Denzil Best, Israel Crosby, Joe Pass, Pat Martino, Emil Richards, Toots Thielemans és Gary Burton.
Shearing számos nagy sikerű lemezt rögzített; köztük van a „September in the Rain” és a „Lullaby of Birdland”. A „She” és a „Conception” című szerzeményei is dzsessz-sztenderdekké váltak. Játszott a Montgomery Brothersszel, Marian McPartlanddal, Brian Torffal, Jim Hallal, Hank Jonesszal, Kenny Davernnel, Stix Hooperral és Neil Swainsonnal. Olyan énekesek is dolgoztak vele, mint Nat King Cole, Peggy Lee, Ernestine Anderson és Carmen McRae. Mel Torméval folytatott együttműködése az 1980-as években két Grammy-díjat is eredményezett.
Shearing később trióban, egyre inkább duóban valamint szólistaként is fellépett.
Klasszikus zenét is játszott. Szólóinak egy része Claude Debussy és Erik Satie stílusával rokon. Rosszakarói Shearinget gyakran koktélzongoristának titulálták. Állítólag ő Thelonious Monkot „zongorahangolónak” nevezte.
2004-ben Shearing visszavonult. 2007-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. 2011. február 14-én szívelégtelenségből eredő szövődmények következtében meghalt.
Válogatott diszkográfia 1951: An Evening comGeorge Shearing Quintet 1952: I Hear Music 1955: The Shearing Spell 1956: Black Satin 1958: In the Night 1960: The Swing's Mutual 1961: Nat King Cole Sings/George Shearing Plays 1962: Jazz Moments 1962: Shearing Bossa Nova 1974: My Ship 1976: The Reunion 1979: Blues Alley Jazz (live) 1979: Concerto for Classic Guitar and Jazz Piano 1980: On a Clear Day 1982: George Shearing & Mel Tormé 1986: More Grand Piano 1980: On a Clear Day 1992: Walkin': Live at Blue Note 1994: Great Britain's Marian McPartlan
Filmek 2003: George Shearing – Jazz Legend 2004: George Shearing: Lullaby of Birdland 2004: Swing Era – George Shearing 2004: Joe Williams with George Shearing: A Song is Born 2005: Duo Featuring Neil Swainson
Díjak
1968: Golden Plate Award of the American Academy of Achievement 1978: Horatio Alger Award for Distinguished Americans 1975: Tiszteletbeli zenedoktor: Westminster College, Salt Lake City, Utah 1983: Grammy-díj, An Evening with George Shearing & Mel Tormé 1984: Grammy-díj, Top Drawer 1993: Ivor Novello Award: Életműdíj 1994: A New York-i Hamilton College tiszteletbeli zenedoktori fokozata 1996: II. Erzsébet királynő születésnapi kitüntetéseinek listája: „zenei szolgálatokért és az angol-amerikai kapcsolatokért” 2003: Életműdíj a BBC Jazz Awards-tól 2007: Knighted for services to music
Érdekesség
Jack Kerouac egy hosszú, jelentős részt szentelt George Shearing zongoraművésznek az On the Roadban.a.m.: Úton
Jegyzetek
Források https://www.theguardian.com/music/2011/feb/15/sir-george-shearing-obituary https://www.allaboutjazz.com/musicians/george-shearing https://www.georgeshearing.net (?)
Kategória:Angol zongoristák Kategória:Brit dzsesszzenészek Kategória:1919-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Angol zenészek