2022-es W Series szezon Előző: 2021Következő: nincs2023 (F1 Academy) Egyéni bajnok: Jamie Chadwick További sorozatok: Formula–1

A 2022-es W Series szezon a kizárólag nőknek induló formulaautós versenysorozatnak harmadik idénye volt. A szezon május 7-én indult a vadonatúj, Miami International Autodrome versenypályán, amelyet a Hard Rock Stadion köré építettek ki. A záróhétvége október 2-án az utcai Szingapúrban került lebonyolításra, mivel az utolsó két fordulót törölték a sorozat nagy pénzügyi tartozásai miatt. A bajnokság versenyeit a Formula–1 betétfutamaiként rendezték meg. Az egyéni címvédő a brit Jamie Chadwick volt, aki újból bajnoki címet szerzett.

A szingapúri versenyhétvégén kiderült, hogy a bajnokság menedzsmentje jelentős anyagi gondokkal küzd, így hivatalosan pénzügyi gondok miatt a tervezettnél előbb véget ért az évad. 2023 júniusában derült ki, hogy a szervező cég legutolsó alkalmazottját is elbocsájtották, így a bajnokság hivatalosan is megszűnt.

Még 2022 novemberében kiderült, hogy a Formula–1 saját fennhatóság alatt egy saját nőknek szóló szériát indít F1 Academy néven, ahová a Formula–2 és a Formula–3 csapatait válogatták be.

Csapatok és versenyzők Az alábbi csapatok és versenyzők indultak a 2022-es kiírásban. Valamennyi istálló a Hankook gumiabroncsait használta, illetve a Tatuus F3 T-318-Alfa Romeo versenyautókat. A spanyol és a szingapúri fordulókon a Toyota Racing Series szervezője, a Toyota Gazoo Racing New Zealand által kölcsönadott Tatuus FT-60-Toyota autókat használtak. Az összes autót a Fine Moments nevű cég üzemeltette és indította, a csapatok pusztán szponzorálási és versenyeztetési célokat láttak el. Csapat Versenyzők Forduló Sirin Racing 4 Emely de Heus Összes 95 Beitske Visser Összes CortDAO W Series Team 5 Fabienne Wohlwend Összes 19 Marta García Összes Puma W Series Team 7 Emma Kimiläinen Összes 17 Ayla Ågren 7 63 Tereza Bábíčková 1–6 Jenner Racing 8 Chloe Chambers Összes 55 Jamie Chadwick Összes W Series Academy 9 Bianca Bustamante Összes 10 Noda Dzsudzsu Összes 21 Jessica Hawkins Összes 27 Alice Powell Összes Quantfury W Series Team 22 Belén García Összes 32 Nerea Martí Összes Scuderia W 26 Sarah Moore Összes 44 Abbie Eaton Összes Racing X 49 Abbi Pulling Összes 97 Bruna Tomaselli Összes +Tartalék versneyzők Drivers 17 Ayla Ågren

Versenyzők kiválasztása A 2021-es bajnokság első nyolc helyezettje, valamint a bajnokság hivatalos csapatának, W Series Academy-nek a két pilótája, Nerea Martí és Irina Szidorkova garantált helyet kapott a 2022-es szezonban. Utóbbi azonban később megerősítette, hogy nem indul a sorozatban, mert az orosz versenyzők részvételét és jogait korlátozták a 2022-es Oroszország–Ukrajna háború miatt. Január 31. és február 4. között egy ötnapos tesztet rendeztek gy Crawford F4-16-os autóval 15 versenyző számára az Inde Motorsports Ranchen, Arizonában, az Egyesült Államokban, ahol az alábbi hölgyek vettek részt:

Madison Aust Júlia Ayoub Tereza Bábíčková Lindsay Brewer Léna Bühler

Bianca Bustamante Maite Cáceres Chloe Chambers Emely de Heus Jorden Dolischka

Hannah Greenemeier Nicole Havrda Jem Hepworth Corinna Kamper Lola Lovinfosse

A második szezon előtti tesztre Barcelonában került sor március 2. és március 4. között, a 2021-es évad kilenc automatikus versenyzőjéhez, további 12 potenciális résztvevő csatlakozott – közülük ötnek volt korábbi W Series tapasztalata, hat pedig jelen volt az arizonai teszten. A japán Noda Dzsudzsu volt az egyetlen, aki egyik csoportba sem volt sorolható.

Tereza Bábíčková Léna Bühler Bianca Bustamante Chloe Chambers

Emely de Heus Belén García Marta García Megan Gilkes

Jessica Hawkins Jem Hepworth Noda Dzsudzsu Bruna Tomaselli

A teljes nevezési listát 2022. március 22-én hozták nyilvánosságra. Április 22-én Abbie Eatont erősítették meg az utolsó pilótának, Ayla Ågrent pedig tartalékpilótának sorolták be a szervezők és a bizottság tagjai.

Szezon közbeni versenyzőcserék Tereza Bábíčková sérülés miatt nem vett részt a hetedik versenyen, Szingapúrban, mivel gerincsérülést szenvedett a Formula Regionális Európa-bajnokság (FRECA) első futamán, a Red Bull Ringen, szeptember elején. Ezért az említett futamon a hivatalos tartaléknevező, Ayla Ågren helyettesítette.

Versenynaptár és eredmények Forduló Helyszín Dátum Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes versenyző Győztes csapat 1 Miami International Autodrome 2022. május 7. Nerea Martí Emma Kimiläinen Jamie Chadwick Jenner Racing 2 2022. május 8. Jamie Chadwick Abbi Pulling Jamie Chadwick Jenner Racing 3 Circuit de Barcelona-Catalunya 2022. május 21. Jamie Chadwick Jamie Chadwick Jamie Chadwick Jenner Racing 4 Silverstone Circuit 2022. július 2. Jamie Chadwick Abbi Pulling Jamie Chadwick Jenner Racing 5 Circuit Paul Ricard 2022. július 23. Beitske Visser Jamie Chadwick Jamie Chadwick Jenner Racing 6 Hungaroring 2022. július 30. Alice Powell Jamie Chadwick Alice Powell Click2Drive Bristol Street Motors Racing 7 Marina Bay Street Circuit 2022. október 2. Marta García Alice Powell Beitske Visser Sirin RacingTörölt versenyek: – Circuit of the Americas 2022. október 22. Törölve – Autódromo Hermanos Rodríguez 2022. október 29. – 2022. október 30. Forrás:

Pontrendszer Pontot az első tíz helyen célba érő versenyző kap az alábbi sorrendben: Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10.  Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1

Versenyzők HelyezésVersenyzőMIA1MIA2ESPGBRFRAHUNSINPont 1. Jamie Chadwick 1 1 1 1 1 2 Ki 143 2. Beitske Visser 3 7 5 5 4 3 1 93 3. Alice Powell Ki 2 3 14 5 1 2 86 4. Abbi Pulling 4 6 2 3 9 5 6 73 5. Belén García 7 4 7 8 2 13 4 58 6. Marta García 11 9 6 18 6 4 3 45 7. Nerea Martí 6 3 8 9 3 12 12 44 8. Emma Kimiläinen 15 5 4 2 12 Ki 9 42 9. Jessica Hawkins 2 Ki 11 6 10 14 5 37 10. Fabienne Wohlwend Ki 11 9 4 7 6 8 32 11. Sarah Moore 8 8 10 10 8 7 7 26 12. Bruna Tomaselli 5 17 12 11 11 10 14 11 13. Abbie Eaton Ki 13 16 7 Ki 8 10 11 14. Noda Dzsudzsu 12 15 13 16 13 9 Ki 2 15. Bianca Bustamante 9 14 15 17 15 Ki 15 2 16. Chloe Chambers 14 10 Ki 13 Ki 11 11 1 17. Emely de Heus 10 12 14 15 16 16 13 1 18. Tereza Bábíčková 13 16 17 12 14 15 0 19. Ayla Ågren 160HelyezésVersenyzőMIA1MIA2ESPGBRFRAHUNSINPont Szín Eredmény Arany Győztes Ezüst 2. helyezett Bronz 3. helyezett Zöld Pontot szerzett Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (Hn) Lila Nem ért célba (Ki) Piros Nem kvalifikálta magát (Nk) Fekete Diszkvalifikálták (Kiz) Fehér Nem indult (Ni) Visszalépett (Vi) Verseny törölve (T) Üres Nem vett részt Kizárt (EX)Félkövér - Pole Dölt - Leggyorsabb kör

† — A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mivel teljesítette a versenytáv 75%-át.

Jegyzetek

További információk A W Series hivatalos honlapja

W Series szezon 2022