A Paksi FC a 2023–2024-es szezonban az NB I-ben indul, miután a 2022–2023-as NB I-es szezonban ötödik helyen zárta a bajnokságot.

A MOL Magyar Kupába a 3. fordulóban csatlakoztak be, ellenfelük a harmadosztályú BKV Előre együttese volt, akik ellen 7–0-s győzelemmel jutottak tovább.

A legjobb 32 között a másodosztályú Budapest Honvéd volt az ellenfelük, akik ellen a rendes játékidőben 2–2-s döntetlen eredmény született, majd a hosszabbítás után – melyben nem született gól – végül büntetőpárbajban 5–4 arányban jutottak tovább.

A legjobb 16 között az Újpest volt az ellenfelük, akiket hosszabbítás után 2–1-re győztek le idegenben.

A negyeddöntőben – ugyancsak idegenben – a másodosztályú Vasas ellen a rendes játékidőben 2–2 lett a végeredmény, így hosszabbítás következett, melyben 3 gólt sikerült szerezniük a paksiaknak, így végül 5–2-vel jutottak be az elődöntőbe.

Az elődöntőben hazai pályán az elsőosztályú Kisvárda Master Good volt az ellenfelük, 2–1-s győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa döntőjébe.

A kupadöntőben a 24-szeres Magyar Kupa győztes Ferencvárosi TC ellen mérkőztek meg a Puskás Arénában közel 52.000 néző előtt. Az első félidőben a fővárosiak büntetőjét Szappanos Péter kivédte, majd az FTC emberelőnybe is került, Vécsei Bálintot állította ki a játékvezető. A Ferencváros nem tudta kihasználni a kidolgozott helyzeteit, a tolnaiak pedig a kétszer 15 perces hosszabbításban Papp Kristóf és Haraszti Zsolt révén két gólt szerezve megnyerték a döntőt, a klub története során először.

Mezek

Stadion A csapat hazai mérkőzéseinek helyszíne a Pakson található Fehérvári úti stadion, melynek teljes befogadó képessége 6.150 fő. Ezt a labdarúgó-stadiont 1966-ban adták át és 2020-ban újították fel.

Statisztikák Utolsó elszámolt mérkőzés: 2024. május 18.

Összesített statisztika A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.

StatisztikaMinden kiírásOTP Bank LigaMOL Magyar KupaLejátszott mérkőzés 39 33 6Győzelem 23 17 6Döntetlen 7 7 0Vereség 9 9 0Szerzett gól 71 51 20Kapott gól 48 42 6Gólkülönbség +23 +9 +14Sárga lap 95 77 18Kiállítás 5 3 2Legtöbb gólt szerző játékos Könyves, 13 gól Könyves, 11 gól Beke, 3 gólLegtöbbet figyelmeztetett játékos Kinyik, 11 figyelmeztetés Kinyik, 9 figyelmeztetés 3 játékos 2–2 figyelmeztetésLegnagyobb győzelem hazai pályán 3 gólos, Diósgyőr ellen 4–1 az OTP Bank Liga 14. fordulójában, 2023. 11. 24.Legnagyobb vereség hazai pályán 1 gólos, Zalaegerszeg ellen 3–4 az OTP Bank Liga 21. fordulójában, 2024. 02. 16.,<div>Újpest ellen 1–2 az OTP Bank Liga 26. fordulójában, 2024. 03. 31., és<div>Fehérvár ellen 1–2 az OTP Bank Liga 28. fordulójában, 2024. 04. 13.Legnagyobb győzelem idegenben 3 gólos, Zalaegerszeg ellen 5–2 OTP Bank Liga 10. fordulójában, 2023. 10. 21.Legnagyobb vereség idegenben 5 gólos, Ferencváros ellen 1–6 OTP Bank Liga 5. fordulójában, 2023. 08. 27., és<div>Puskás Akadémia ellen 0–5 az OTP Bank Liga 29. fordulójában, 2024. 04. 20.Legtöbb gól egy mérkőzésen 7 gól, Ferencváros ellen idegenben 1–6 az OTP Bank Liga 5. fordulójában, 2023.08.27.,<div>BKV Előre ellen idegenben 7–0 a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, 2023.09.16.,<div>Zalaegerszeg ellen idegenben 5–2 az OTP Bank Liga 10. fordulójában, 2023.10.21.,<div>Zalaegerszeg ellen hazai pályán 3–4 az OTP Bank Liga 21. fordulójában, 2024.02.16., és<div>Vasas ellen idegenben 5–2 a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében, 2024.04.03.Legmagasabb nézőszám hazai pályán 4.201, Ferencváros ellen az OTP Bank Liga 16. fordulójában, 2023. 12. 10.Legalacsonyabb nézőszám hazai pályán 1.712, Diósgyőr ellen az OTP Bank Liga 14. fordulójában, 2023. 11. 24.Veretlenségi sorozat a bajnokságban 8 mérkőzés, 2023. 09. 02-től (Paks–Fehérvár 2–0) 2023.11.05-ig (Paks–MTK Budapest 0–0)Nyeretlenségi sorozat a bajnokságban 6 mérkőzés, 2024. 03. 16-tól (Diósgyőr–Paks 2–1) 2024.04.20-ig (Puskás Akadémia–Paks 5–0)Bajnoki pontok száma (csak OTP Bank Liga) 58 pont a megszerezhető 99 pontból (58,6%) –

Összesítés kiírások szerint A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe. Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírás(oka)t illetve az abban elért helyezést jelöltük.

KiírásStatisztikákKezdő<div>forduló/<div>helyezésVégső<div>forduló/<div>helyezésMérkőzések dátumai–ElsőUtolsóKövetkezőBajnokság33 17 7 9 51–42 +9 93 1,55 1,27 2,82 7. 2. 2023.07.28. 2024.05.18. — Magyar Kupa6 6 0 0 20–6 +14 26 3,33 1,00 4,33 3. ford. Döntő 2023.09.16. 2024.05.15. — Összesen39 23 7 9 71–48 +23 119 1,82 1,23 3,05 17 12 2 3 34–18 +16 52 2,00 1,06 3,06 22 11 5 6 37–30 +7 67 1,68 1,36 3,04 Megjegyzés: a MOL Magyar Kupa döntőjében papíron pályaválasztó volt a Paksi FC együttese, ám a nézőszám az idegenbeli mérkőzések között lett elszámolva.

Gólok statisztikái Gólszerzők a szezonban A táblázatban csak azokat a Paksi FC játékosokat tüntettük fel, akik a szezon során legalább egy gólt szereztek bármelyik kiírásban. A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe. A táblázat elején a több gólt elérő játékosokat tüntettük fel (az összes kiírást tekintve). Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg. A játékos neve alatti    azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.

JátékosÖsszes<div>kiírásbanOTP Bank LigaMOL Magyar KupaGólok123456789101112131415161718192021222324252627282930313233Gólok3f4f8d4dedd 11 11vhvhvhvhvvhhvhvhvhvhhvvhvhvhvhvvh11vvvvhs Könyves13 1 0 11 1 0 2 0 0 Windecker11 0 0 9 0 0 2 0 0 Hahn7 0 0 4 0 0 3 0 0 Böde5 0 0 4 0 0 1 0 0 Mezei5 1 0 5 1 0 0 0 0 Papp K.5 0 0 2 0 0 3 0 0 Szabó J.4 0 0 4 0 0 0 0 0 Beke3 0 0 0 0 0 — — — — — — — — — — — — — — — — 3 0 0 — — — Haraszti3 0 0 1 0 0 2 0 0 Skribek3 0 0 1 0 0 2 0 0 Szabó B.3 1 0 3 1 0 0 0 0 Kovács K.2 0 0 1 0 0 1 0 0 Balogh B.1 0 0 1 0 0 0 0 0 Bőle1 0 0 1 0 0 — — — — — — — — — — — — — — — — 0 0 0 — — — Földi1 0 0 0 0 0 1 0 0 Lenzsér1 0 0 1 0 0 0 0 0 Osváth1 0 0 1 0 0 0 0 0 ellenfél 2 — 2 — 0 — Összesen71 3 0 51 3 0 1 2 1 3 1 2 2 2 1 5 3 0 0 4 2 3 0 2 1 1 3 1 2 1 1 1 0 1 0 2 0 1 2 20 0 0 7 2 2 5 2 2OTP Bank Liga: őszi–tavaszi szezon 32 19OTP Bank Liga: körök szerint 23 17 11 Jelmagyarázat: : büntetőgól; : öngól alatt a játékos által az ellenfél javára rúgott öngólt értjük; Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; s = semleges helyszínen; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását; Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő; d = döntő;

Egy mérkőzésen kettő vagy több gólt szerző játékosok A végeredmény a Paksi FC szemszögéből értendő. JátékosDátumFordulóEllenfélVégeredményA játékos góljainak számaBeke Péter2023. 09. 16. MOL Magyar Kupa, 3. forduló BKV Előre (v) 7–0 Windecker József2023. 10. 21. OTP Bank Liga, 10. forduló Zalaegerszeg (v) 5–2 Könyves Norbert2024. 02. 06. OTP Bank Liga, 21. forduló Zalaegerszeg (h) 3–4 Böde Dániel2024. 03. 03. OTP Bank Liga, 23. forduló MTK Budapest (v) 2–0 Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; : büntetőgól

Sárga/piros lapok és eltiltások a szezonban Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik a szezon során legalább egy figyelmeztetést kaptak bármelyik kiírásban. A játékosok vezetéknevének abc-sorrendje szerint. A játékos neve alatti    azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja. Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg. A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.

JátékosÖsszes<div>kiírásbanOTP Bank LigaMOL Magyar KupaFigyelmeztetések123456789101112131415161718192021222324252627282930313233Figyelmeztetések3f4f8d4deddΣ10px10px10pxKMΣ10px10px10pxKMvhvhvhvhvvhhvhvhvhvhhvvhvhvhvhvvhΣ10px10px10pxKMvvvvhsBalogh B. 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Beke P. 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 — — — — — — — — — — — — — — — — 0 0 0 0 0 — — —Böde 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 Bőle 2 2 0 0 0 1 1 0 0 0 — — — — — — — — — — — — — — — — 1 1 0 0 0 — — —Hahn 5 5 0 0 1 5 5 0 0 1 X 0 0 0 0 0 Haraszti 2 1 0 1 1 2 1 0 1 1 0 0 0 0 0 Horváth Ke. 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Kinyik 12 12 0 0 1 9 9 0 0 1 X 3 3 0 0 0 Kovács K. 7 7 0 0 1 7 7 0 0 1 X 0 0 0 0 0 Könyves 6 5 0 1 1 4 4 0 0 0 3 2 0 1 1 X Lenzsér 9 9 0 0 1 8 8 0 0 1 X 1 1 0 0 0 Mezei 4 4 0 0 0 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 Osváth 6 6 0 0 0 4 4 0 0 0 2 2 0 0 0 Papp K. 6 6 0 0 1 6 6 0 0 1 X 0 0 0 0 0 Silye 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 Skribek 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 Szabó B. 5 5 0 0 0 5 5 0 0 0 0 0 0 0 0 Szabó J. 4 3 0 1 1 3 2 0 1 1 X 1 1 0 0 0 Szappanos 3 3 0 0 0 2 2 0 0 0 1 1 0 0 0 Szélpál 4 4 0 0 0 3 3 0 0 0 1 1 0 0 0 Temesvári 1 0 1 0 1 1 0 1 0 1 X — — — — — — — — — — — — — — — — 0 0 0 0 0 — — —Tóth B. 3 3 0 0 0 2 2 0 0 0 — — — — — — — — — — — — — — — — — 1 1 0 0 0 — — — Vas 4 4 0 0 0 3 3 0 0 0 1 1 0 0 0 Vécsei 3 1 0 1 0 1 1 0 0 0 — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — 2 1 0 1 0 — — — — Windecker 5 5 0 0 1 5 5 0 0 1 X 0 0 0 0 0 Összesen 100 95 1 4 9 80 77 1 2 8 3 2 1 3 2 3 2 2 4 4 1 1 1 1 1 3 5 3 2 2 2 3 2 2 3 3 4 1 4 4 2 2 2 20 18 0 2 1 2 4 4 3 2 5OTP Bank Ligában – öszi–tavaszi szezon szerint 39 41OTP Bank Ligában – körök szerint 27 24 29 Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; s = semleges helyszínen; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását; Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő; d = döntő; Σ = összes sárga ill. piros lap; 11px = sárga lapos figyelmeztetés; 11px = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás; 11px = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás; X = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzések száma; Bajnoki sárga lapos figyelmeztetések következménye: a labdarúgó az OTP Bank Ligában az 5. sárga lapos figyelmeztetését követően a soron következő egy bajnoki mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal (eltiltás).http://www.nemzetisport.hu/data/files/NSstatok/MLSZversenyszabalyzat.pdf h.m.: halasztott mérkőzés.

Nézőszámok A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe. Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a Kiírás, forduló oszlopban található, az adott mérkőzést jelző leírásra kattint.

Hazai mérkőzések Az alábbi táblázatban a Paksi FC aktuális szezonjának hazai mérkőzéseinek nézőszámai szerepelnek. A legmagasabb nézőszámot (minden kiírást tekintve)    jelöli. A Fehérvári úti stadion teljes kapacitása: 6.150 néző.