A Doernbecher Gyermekkórház az Oregoni Egészségtudományi Egyetem oktatókórháza az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Portland városában. Az 1926-ban alapított kórház a régió első teljes körű gyermekgyógyászati ellátást biztosító intézménye.

A U.S. News & World Report országos rangsorában az ötödik, míg az államiban az első helyen áll.

Története A kórházat 1926-ban alapították a Marquam-dombon. Itt nyílt meg 1949-ben az állam első gyermekszemészeti, 1968-ban pedig az első újszülöttkori intenzív ellátást nyújtó klinikája. Az 1998-ban épült új székhelyet a FIDIC építészeti szövetség az elmúlt száz év egyik legjelentősebb mérnöki alkotásának nevezte. A ZGF Architects által tervezett 23 ezer négyzetméteres épület alatt két utca halad.

Névadó Az eredeti, hatszintes létesítményt a Frank Silas Doernbecher portlandi üzletember, az állam legnagyobb bútorgyára igazgatójának leszármazottai által kezelt pénzügyi alap adományaiból építették 1925–1926-ban. Doernbecher végrendeletében kétszázezer dolláros vagyonáról úgy rendelkezett, hogy azt „Oregon népének hasznára” fordítsák. A kórház korábban az OHSU elődje, az Oregoni Egyetem Orvosi Intézetének részeként működött.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Oregoni Egészségtudományi Egyetem Kategória:Kórházak