A Dél-tiroli Felszabadítási Bizottság (, röviden BAS) az 1950-es évek végén létrejött nacionalista és szeparatista terrorszervezet, amely tagsága 1961-es átalakulása révén utóbb neonáci csoporttá vált. Tevékenységét az 1960-as évek végéig folytatta, később pedig csak szórványosan követett el támadásokat az 1980-as évekig.
A csoport alapítója Sepp Kerschbaumer, aki egyébként már a második világháború alatt ellene volt a nemzetiszocializmusnak és a hitlerizmusnak. Kezdetben még a BAS radikális hangvétellel ugyan, de Dél-Tirol autonómiájáért küzdött,Manuel Fasser (2009): Ein Tirol – zwei Welten. Das politische Erbe der Südtiroler Feuernacht von 1961. Studienverlag, Innsbruck-Wien-Bozen. . 37. o. álláspontja viszont rövidesen megváltozott és keményebb eszközökkel (így robbantásokkal) követelte Dél-Tirol elszakadását Olaszországtól.
A tűz éjszakája elnevezésű merényletsorozat után az olasz hatóságok és a hadsereg keményen lecsapott a BAS-ra, elfogott tagjait meg is kínozták, majd a tagok (így Kerschbaumer) bebörtönzése súlyos csapást jelentett a csoportra.
Előzmények jobbra|bélyegkép|300px|Dél-tiroli gazda a fiával szánt az 1960-as évek táján. Az első világháború után az Olaszországhoz került Dél-Tirolban Benito Mussolini fasiszta diktátor kemény olaszosítási programot indított, amely nemcsak a német nyelv használatának tiltásában vagy kulturális asszimilációban nyilvánult meg, hanem a térség iparosításában is, mivel az újonnan létesült gyárak olasz nyelvű intézmények voltak.
A Harmadik Birodalom sem támogatta a dél-tiroli német nyelvű embereket, tekintettel a Hitler és Mussolini közötti szövetségi viszonyra,Rolf Steininger (2003): Südtirol. Vom Ersten Weltkrieg bis zur Gegenwart. StudienVerlag, Innsbruck-Wien-München-Bozen. , 40.-42. o. sőt a Führer megkövetelte a német dél-tiroliaktól, hogy költözzenek át a náci Németországba, ha meg akarják őrizni identitásukat és nyelvüket.Rolf Steininger (2003): 57. o. Ez kiábrándítóan hatott az akkor fiatal Kerschbaumerra, aki már akkoriban náci- és fasisztaellenes nézeteket képviselt.
A második világháborút követően a békeszerződések megszabták, hogy Olaszország, amely megtarthatta ugyan Dél-Tirolt, de köteles autonómiát adni a német nyelvű embereknek. Ez viszont olyannyira nem valósult meg, hogy az olasz hatóságok lényegét tekintve folytatták a korábbi olaszítást és gazdaságilag, sőt társadalmilag is igyekeztek lehetetlen helyzetbe hozni a német nyelvűeket. A főleg mezőgazdaságból élő német ajkú lakosság megélhetését ellehetetlenítették és arra kényszerítették őket, hogy az ipari szektorban helyezkedjenek el, ahol azonban nemzetiségük miatt további hátrányt szenvedtek. Sok esetben nem is találtak állást német nyelvűként és a lakhatásukat sem biztosították. Ennek tetejében más olasz régiókból jövő olasz bevándorlókat telepítettek minél nagyobb számban Dél-Tirolba.
A csoport létrejötte és tevékenysége bélyegkép|jobbra|350px|A Schloss Sigmundskron 2012-ben. A dél-tiroli német nyelvű lakosság jogaiért folytatott küzdelmet kezdetben a Dél-tiroli Néppárt (Südtiroler Volkspartei) vezette, amelynek tagjai között ott volt kezdetben Kerschbaumer is. Később, néhány másik néppárti taggal együtt elégedetlenségének adott hangot, hogy a frakció túlságosan kompromisszumkész, ezért kilépett annak soraiból és nagyjából 1958 előtt létrehozta a Dél-tiroli Felszabadítási Bizottságot, ami viszont végig szűkkörű maradt.
Kerschbaumer a csoport főhadiszállását a Bolzano közelében található, Zsigmond osztrák főhercegről elnevezett Sigmundskron kastély romjai között rendezte be. A tagok gyűléseiket itt tartották és terveiket is itt beszélték meg. Bár néhányan, mint Fritz Molden, Gerd Bacher és Georg Klotz felvetették, hogy a hegyek között folytatandó partizánháborút kellene kezdeményezni az olasz központi kormányzat ellen, ám Kerschbaumer és az innsbrucki egyetemen tanuló Norbert Burger ezt a korlátozott lehetőségek miatt elvetették. Az viszont egészen biztos, hogy a BAS már 1958-tól fegyvereket és robbanószereket, valamint robbantáshoz való műszaki eszközöket szerzett be Ausztriából és Nyugat-Németországból.Frühere SS-Mitglieder bildeten eigenen Nachrichtendienst (Der Spiegel) Jóllehet Kerschbaumer célja a károkozás, de a BAS tagjai mindenképpen el akarták kerülni, hogy erőszakos tevékenységükkel emberéleteket oltsanak ki, tudván, hogy ez mennyire leronthatná társadalmi megítélésüket.
A kis létszámú szervezet elszántságát erősítette a számukra elfogadhatatlan Gruber–De Gasperi-egyezmény, amely Dél-Tirolt Olaszország kezén hagyta,Rolf Steininger (2008): Autonomie oder Selbstbestimmung? Die Südtirolfrage 1945/46 und das Gruber-De Gasperi-Abkommen. Studienverlag, Innsbruck. továbbá az olasz betelepítések (amelyek egyértelmű célja a német nyelvűek számának csökkentése volt) és a diplomáciai tárgyalások sikertelensége. A BAS, mely el akarta szakítani Dél-Tirolt Olaszországtól, ugyanakkor a tartománynak nem akart sem függetlenséget, sem pedig autonómiát, hanem Dél-Tirolnak Ausztriához való csatolását kívánta, ezáltal pedig újbóli egyesítését Tirollal.
A BAS-t az osztrák Tirolból is segítették aktivisták, ám azok ellen az ottani hatóságok már korábban felléptek és lefoglalták a náluk talált fegyvereket és robbanószereket. Ez viszont nem zavarta meg a BAS működését, amely (többnyire szimbolikus) merényletekbe kezdett: lerombolt vagy komolyan megrongált olasz emlékműveket, az olasz telepesek lakóingatlanjait (zömében épülőfélben lévőketDabis Attila: A DÉL-TIROLI FELSZABADÍTÁSI BIZOTTSÁG (BAS)), de célba vették a közműhálózatot is, amely energiával látta el az olasz ipari létesítményeket.
A BAS alacsony helyi szintű támogatottságára jellemző, hogy jónéhány tagjuk nem is volt dél-tiroli. Többen az osztrák Tirolból csatlakoztak hozzá és nem kevés Ausztriából, valamint az NSZK-ból érkezett német nacionalista lett a tagja. Tagja volt a BAS-nak Helmut Heuberger, egykori náciellenes osztrák ellenálló, ám így is akadtak olyanok (elsősorban németországiak), akik a háború alatt a Waffen-SS-ben harcoltak.
Az osztrák külügyminisztérium előtt jól ismert volt a BAS, olyannyira, hogy az egyik tagjuk, Rupert Zechtl szociáldemokrata képviselő rendszeresen tájékoztatta a csoport tevékenységéről Bruno Kreisky külügyminisztert, aki több ízben vendégül látta Bécsben Kerschbaumert is.
Merényletek bélyegkép|jobbra|300px|A robbantások során megsemmisült egyik lovasszobor maradványa egy innsbrucki múzeumban. A csoport első terrortámadásai 1956 szeptemberében kezdődtek, majd 1957 januárjától folytatódtak. Ezt követően néhány évig szüneteltek az akciók, majd 1961. január 31-én Martl Koch és két osztrák tiroli aktivistával (Kurt Welserrel és Heinrich Klierrel) felrobbantotta a Ponte Gardenában álló, A fasizmus géniusza elnevezésű szobrot, amit még Mussolini idején emeltek. Az ilyen és ehhez hasonló szobrok többfelé álltak az országban még a háború után is, s gúnynevük az alumínium Duce volt.
Röviddel ezután Josef Fontana felrobbantotta Ettore Tolomei egykori dél-tiroli olasz fasiszta politikus villáját Montagnában, aki annak idején sokat lobbizott a tartomány elolaszosításáért.
A robbantásokhoz elsősorban dinamitot és donaritot használtak, amit külföldről (főleg Ausztriából, de részben Olaszországból is) csempésztek be a gépkocsik üléseibe rejtve, míg a határokon a legkülönfélébb módokon trükköztek, hogy a robbanóanyagot átjuttassák Dél-Tirolba.
Tűzéjszaka
A BAS akcióinak csúcspontja az 1961. június 11-ről június 12-re végrehajtott Tűzéjszaka () nevű merényletsorozat, ami nemzetközi szinten is ismertté tette a BAS-t és az ENSZ újból vizsgálni kezdte a dél-tiroli kérdést. A tagok időzített bombákat helyeztek nagyfeszültségű villanyoszlopok talapzatára: 42 célba vett oszlop közül 37 kidőlt és teljesen megsemmisült. A támadás hatására áram nélkül maradtak észak-olaszországi üzemek és ideiglenesen megbénult a vasúti forgalom is.
A BAS megpróbálta az akciót nyomban megismételni, ez volt az ún. kis tűzéjszaka (), amelyet június 12-ről június 13-ra virradóra követtek el, de csak kisebb károkat okoztak.
Fellépés a BAS ellen bélyegkép|jobbra|275px|Franz Höfler. Míg az ENSZ és az osztrák, valamint olasz kormány újból tárgyalta Dél-Tirol ügyét, az olasz rendőrség, a carabinieri és a hadsereg hatalmas erőket (mintegy 45 ezer fő) mozgósított, hogy felszámolják a BAS tevékenységét. A tartományban szigorú ellenőrzést és kijárási tilalmat rendeltek el, illetve a közműhálózatok (villamosművek, völgyhidak, gátak, villanyoszlopok, transzformátorok, tévé- és rádióállomások, vasúti berendezések, alagutak, ipari létesítmények) védelmét erősítették. Az intézkedések során két embert, Joseph Lochert és Hubert Sprengert lelőtték a katonák, mert alaptalanul terroristának nézték őket. A hatóságok mindkét ügyet eltussolták.
A tűz éjszakája utáni hónapokban 150 BAS tagot tartóztattak le, akiket brutális vallatásoknak vetettek alá. Vélhetően emiatt halt meg két tagjuk is: Franz Höfler és Anton Gostner.Max Walla: Die Schändung der Menschenwürde in Südtirol. Eine Dokumentation über die Folterung der Südtiroler politischen Gefangenen durch italienische Polizei (= Schriftenreihe des Mondseer Arbeitskreises. Band 3). 5. o.Helmut Golowitsch (2009): Für die Heimat kein Opfer zu schwer. Folter – Tod – Erniedrigung. 79., 266., 285., 323. o.Martha Stocker: A mi történelmünk. Dél-Tirol 1914 és 1992 között (2013)
Alaptalanul letartoztatásba helyezték Viktoria Stadlmayer tanácsost olaszellenes tevékenységgel vádolva meg, ám az ellene szóló vádak annyira tarthatatlanok voltak, hogy rövidesen szabadon kellett engedni. A néppárti politikusok követelték, hogy vizsgálják ki a kínzásokat, amelyre válaszul durva elutasítást kaptak. Ekkor több levél is nyilvánosságra került, amelyben BAS-tagok írnak az őrizetben elkövetett embertelen bánásmódról, amelyet a testükön található sérülésekkel is igazolnak. Mindazonáltal a carabinieri nem titokzatoskodott túlzottan a kínvallatásokkal, olyannyira nem, hogy mosásra el is küldték az őrizetesek ruháit családtagjaikhoz, aminek ugyanakkor egyfajta megfélemlítő célzata is lehetett.
A kínzások miatt bár vizsgálat indult tíz csendőr ellen, ám a trentói bíróság közülük nyolcat 1963-ban felmentett, kettőt pedig amnesztiában részesítettek.„Es waren nur Schläge.“ Der „Carabinieri-Prozeß“ in Trient hat schlimme Folgen (Zeit Online) A döntés nagy felháborodást váltott ki.
A hatóságok azért vetették tortúra alá az őrizetbe vett tagokat, hogy minél több érintett nevét kiszedjék belőlük. A vallatásnak alávetett személyek ezt megtették, majd ezen új őrizeteseket a csendőrség szintén megkínozta, csakhogy további információkra tegyen szert.
A carabinieri vallatási módszerei a fasiszta időket idézték: a fogvatartottaknak hosszú ideig kellett felemelt karral egyhelyben állniuk a helyiségekben, vagy folyosókon. Aki leengedte a kezét, annak puskatussal vagy lábbal vertek a lábfejére vagy a lábujjaira. Másoknak nagyteljesítményű villanykörtékkel világítottak a szemébe, ami komolyan roncsolta a látóidegeiket, majd ütlegelni kezdték őket. Sokaknak a fejére mértek hatalmas ütéseket. A kínzásokhoz tartozott még az élelem, víz és alvás megvonása is, ami borzasztóan hatott sokakra a nyári hőségben. Voltak akik a wc-kagylókból ittak, de ha rajtakapták őket, akkor kegyetlenül megverték őket és a továbbiakban a dolgaikat sem végezhették egyedül, zárt ajtók mögött az illemhelyen, mindig csak felügyelet mellett. Ennek tetejében a csendőrök szándékosan szomjaztatták a fogvatartottakat, mégpedig sósvíz itatásával vagy a nyári melegben vastag ruhákba való öltöztetéssel. bélyegkép|jobbra|270px|Silvius Magnago 1957-ben.