A Danse Macabre a Duran Duran brit együttes tizenhatodik stúdióalbuma. 2023. október 27-én jelent meg, a BMG és a Tape Modern kiadókon keresztül. A lemez Halloween témájú, három új dalt, illetve feldolgozásokat és az együttes slágereinek újradolgozásait tartalmazza. Az együttes korábbi gitárosai, Andy Taylor és Warren Cuccurullo szerepeltek a lemezen, a korábbi 2006, az utóbbi 2000 óta először, illetve közreműködött rajta Nile Rodgers és Victoria De Angelis (Måneskin) is.
Az album deluxe kiadását jelölték Legjobb csomagolás kategóriában a 68. Grammy-gálán.
Háttér 2023. március 20-án a Duran Duran megerősítette, hogy az évben terveztek kiadni egy albumot, amin egy-két dalon közre fog működni korábbi gitárosuk, Andy Taylor. A lemezt egy 2022. október 31-i Halloween témájú koncert inspirálta, amit az együttes Las Vegas-ban adott. Ennek következtében Simon Le Bon énekes kijelentette, hogy a lemez „egy őrületes halloweeni buliról szól.” Nick Rhodes megosztotta, hogy a projekt egy „teljesen tiszta, természetes folyamat során született” és gyorsabban írták meg, mint bármely korábbi projektjüket. Azt is elmondta, hogy a folyamat eredménye egy lemez, amire soha nem számítottak volna. A „tökéletes halloweeni bulink számlistájának” nevezte. John Taylor hozzáadta, hogy az album „betekintést ad az együttes személyiségébe.”
Annak ellenére, hogy már a hónap közepén elérhető volt előrendelésre, a lemezt csak augusztus 30-án jelentette be a Duran Duran. Ezen a napon jelent meg az azonos című első kislemez is, ami Rhodes szerint „Halloween boldogságát és őrültségét ünnepli.” Az együttes, Josh Blair és Mr Hudson a lemez producere, a feldolgozott előadók között fog szerepelni Billie Eilish, a The Rolling Stones, a Siouxsie and the Banshees, Rick James és a Talking Heads.
2024 októberében az együttes kiadta az album deluxe verzióját, Danse Macabre: De Luxe címen, amin három új dal szerepelt: a Masque of the Pink Death, az Electric Light Orchestra Evil Woman című dalának feldolgozása és az együttes 1984-ben kiadott New Moon on Monday című dalán újragondolt verziója, New Moon (Dark Phase) címen.
Számlista Az összes dal producere a Duran Duran, Josh Blair és Mr Hudson, kivéve ahol az másképp van feltüntetve.
Közreműködők Duran Duran Simon Le Bon – ének, producer Nick Rhodes – billentyűk, producer John Taylor – basszusgitár, producer; gitár Roger Taylor – dobok, producer
További zenészek Andy Taylor – gitár Anna Ross – háttérénekes Rachael O’Connor – háttérénekes Joshua Blair – ütőhangszerek , vonós hangszerek , gitár , zongora , szintetizátor Nile Rodgers – gitár Nate Merchant – basszusgitár, dobprogramozás, programozás Warren Cuccurullo – gitár Alexandra AStama – háttérénekes Mr Hudson – loopok , gitár Simon Willescroft – szaxofon Johnny Thirkell – szárnykürt Dominic Brown – gitár Victoria De Angelis – basszusgitár
Utómunka Joshua Blair – producer, hangmérnök Nile Rodgers – producer Mr Hudson – producer Bob Clearmountain – keverés John Webber – hangmérnök Andy Taylor – hangmérnök Richard Woodcraft – hangmérnök Ed Farrell – hangmérnök Billy Halliday – hangmérnök John X. Volaitis – hangmérnök Russell Graham – hangmérnök Phil Kemp – hangszertechnikus Kevin Bell – hangszertechnikus
Slágerlista Slágerlista (2023) Legmagasabbpozíció (Oricon Digital Albums) 42 (Mahasz) 24 Billboard 200 57
Jegyzetek
Kategória:2023 nagylemezei Kategória:Duran Duran-albumok Kategória:Koncepcióalbumok