Az ózdi jelzésű autóbuszvonal körjáratként az Autóbusz-állomás, Uraj, Susa és Szenna között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Története A 78-as helyijárat a Volánbusz Zrt. 2022-es vonalhálózati átszervezésében alakult, mely Ózdnak több településrészét köti össze körjáratban (kivételt képez a legelső/legutolsó járat, melyek Susáról/Susáig közlekednek). Az Autóbusz-állomásról indult el Szennára, majd visszatért Velencetelepre, ahonnan Urajra és Susára tért ki, ismét visszatért Velencetelepre és megint Szennára hajtott ki, mielőtt a buszállomásra tért. A kivételes járatok az Autóbusz-állomás után egyből Szennára térnek ki, majd csak utána Urajra és Susára, ahol végállomásoznak.
A körjáratok a város leghosszabb járatainak bizonyultak 29,6 kilométeren, 42 megállón és 57 percen keresztül. A MÁV Személyszállítási Zrt. 2025 áprilisában esedékes menetrendbeli-változásaiban a 78-as körjáratokat oly módon változtatta meg, hogy a buszállomásról való indulásuk után Urajra mennek először és csak ez után térnek Szennára. Így az autóbuszvonal leghosszabb indításai 24,7 kilométert tesznek meg 52 perc alatt 34 megállón át.
A 2022-ben bevezetett számozási rendszer értelmében a 78-as jelzés a központ és Szenna közötti 7-es és a központ és Uraj/Susa közötti 8-as buszok összevont járatát jelöli, a 78-asok üzemidején kívül ezen járatok vehetőek igénybe.
Útvonala Autóbusz-állomás – (Szenna –) Uraj – Susa – Uraj – Szenna – Autóbusz-állomásAutóbusz-állomás ➝ Munkás út ➝ Jászi Oszkár út ➝ Volny József út ➝ Velencetelep ➝ (Akácos út ➝ Damjanich út ➝ Szenna, autóbusz-forduló ➝ Damjanich út ➝) Petőfi Sándor út ➝ Uraji út ➝ Susai út ➝ Susa, autóbusz-forduló ➝ Susai út ➝ Uraji út ➝ Petőfi Sándor út ➝ Velencetelep ➝ Volny József út ➝ Akácos út ➝ Damjanich út ➝ Szenna, autóbusz-forduló ➝ Damjanich út ➝ Petőfi Sándor út ➝ Velencetelep ➝ Volny József út ➝ Jászi Oszkár út ➝ Munkás út ➝ Autóbusz-állomás
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, egész nap.
A körjáratok összeköttetést biztosítanak:
az Indítóból Urajra/Susára (8-as busz) az Indítóból Szennára Uraj és Susa után Susáról/Urajról Szennára Susáról/Urajról az Indítóba Szenna után Szennáról az Indítóba (7-es busz),
ezáltal több 7-es és 8-as indítást helyettesítve. A körjáratok legtöbbször hétvégén vannak jelen a minél kevesebb gépjármű igénybevétele végett.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendAutóbusz-állomás ➝ Uraj ➝ Susa ➝ Uraj ➝ Szenna ➝ Autóbusz-állomás2 dbmunkanapokonszabadnapokon3 dbmunkaszüneti napokonAutóbusz-állomás – Szenna – Uraj – Susa1 odamunkanapokon1 párhétvégén
Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok ingáznak, melyek legtöbbje Ikarus E134 és Volvo típusú gépjárművek, de alkalmanként helyközi forgalomban részt vevőek is megfordulnak.
Megállóhelyei
!colspan=2|Sorszám (↓) !Megállóhely !colspan=2|Kilométer (↓) !colspan=2|Perc (↓) !Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0|| <small>végállomás ||colspan=2|0.0 km||colspan=2|0 |align=left| |- |colspan=2|1|| Gyujtó tér ||colspan=2|0.3 km||colspan=2|1 |align=left| |- |colspan=2|2|| Vasútállomás ||colspan=2|1.2 km||colspan=2|3 |align=left| – Ózd () |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanaponta 1; hétvégente 2 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |rowspan=9|∫||3|| Velence Étterem ||rowspan=9|∫||1.8 km||rowspan=9|∫||5 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |4|| Damjanich utca 90. ||2.5 km||6 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |5|| Damjanich utca 136. ||3.1 km||7 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |6|| Szenna, fűszerbolt ||3.7 km||8 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |7|| ||4.3 km||9 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |8|| Szenna, fűszerbolt ||4.9 km||10 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |9|| Damjanich utca 136. ||5.5 km||11 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |10|| Damjanich utca 90. ||6.1 km||12 |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |11|| Velence Étterem ||6.8 km||14 |align=left| |- |3||12|| Zsolnai tér ||2.1 km||7.7 km||5||15 |align=left| |- |4||13|| Petőfi utca 157. ||2.8 km||8.3 km||6||16 |align=left| |- |5||14|| Nyár út ||3.1 km||8.7 km||7||17 |align=left| |- |6||15|| Petőfi utca 239. ||3.7 km||9.3 km||8||18 |align=left| |- |7||16|| Uraj, Tormás utca ||4.4 km||10.0 km||9||19 |align=left| |- |8||17|| Uraj, szabadidőközpont ||5.2 km||10.7 km||10||20 |align=left| |- |9||18|| Uraj, Uraji út 94. ||5.5 km||11.1 km||11||21 |align=left| |- |10||19|| Susa, élelmiszerbolt ||8.4 km||14.0 km||16||26 |align=left| |- |11||20|| Susa, Szent Anna Otthon ||8.7 km||14.2 km||17||27 |align=left| |- |12||21|| <small>vonalközi végállomás ||9.2 km||14.8 km||||28 |align=left| |- |13 !rowspan=22| || Susa, Szent Anna Otthon ||9.8 km !rowspan=22| ||24 !rowspan=22| |align=left| |- |14|| Susa, élelmiszerbolt ||10.1 km||25 |align=left| |- |15|| Uraj, Uraji út 94. ||13.0 km||30 |align=left| |- |16|| Uraj, szabadidőközpont ||13.3 km||31 |align=left| |- |17|| Uraj, Tormás utca ||14.0 km||32 |align=left| |- |18|| Petőfi utca 239. ||14.7 km||33 |align=left| |- |19|| Nyár út ||15.3 km||34 |align=left| |- |20|| Petőfi utca 157. ||15.7 km||35 |align=left| |- |21|| Zsolnai tér ||16.4 km||36 |align=left| |- |22|| Vasútállomás ||17.2 km||37 |align=left| – Ózd () |- |23|| Velence Étterem ||18.0 km||39 |align=left| |- |24|| Damjanich utca 90. ||18.7 km||40 |align=left| |- |25|| Damjanich utca 136. ||19.3 km||41 |align=left| |- |26|| Szenna, fűszerbolt ||19.9 km||42 |align=left| |- |27|| Szenna, autóbusz-forduló ||20.4 km||43 |align=left| |- |28|| Szenna, fűszerbolt ||21.0 km||45 |align=left| |- |29|| Damjanich utca 136. ||21.6 km||46 |align=left| |- |30|| Damjanich utca 90. ||22.2 km||47 |align=left| |- |31|| Velence Étterem ||22.9 km||48 |align=left| |- |32|| Vasútállomás ||23.5 km||49 |align=left| – Ózd () |- |33|| Gyujtó tér ||24.4 km||51 |align=left| |- |34|| <small>végállomás ||24.7 km||52 |align=left|
Források Ózd helyi közlekedése
Kategória:Ózd autóbuszvonalai