Az 1510-es jelzésű autóbuszvonal távolsági autóbuszjárat Szeged és Veszprém között, Dunaújváros és Székesfehérvár érintésével, melyet a MÁV Személyszállítási Zrt. lát el.

Közlekedése A járat Szegedet és Veszprémet köti össze Dunaújváros és Székesfehérvár érintésével. Útvonalának hossza 240,5 km, menetideje 4 óra 35 perc és 4 óra 55 perc között változik.

Tanév tartama alatt napi három, nyári tanítási szünetben napi kettő járatpár szállítja az utasokat. A Veszprémből induló 201-es és a Szegedről induló 202-es számú járat nem áll meg Bordányban. A járatok Solt és Dunaújváros között az M8-as autópályán lévő Pentele hídon közlekednek.

Tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon napi egy járat indul a dunaújvárosi Dózsa mozi megállóhelyről Szeged felé, ez a járat a Veszprémből induló és oda érkező járatokkal ellentétben Üllés, autóbusz-váróterem, Bordány, autóbusz-váróterem és Szeged (Kiskundorozsma), ABC megállóhelyeken fel- és leszálló utasok részére is megáll.

Az 511-es és 528-as számú járatok korábban 1511-es jelzéssel Sopronig közlekedtek, illetve onnan indultak és nem álltak meg Zsana, bejárati út, Pirtó, községháza, Solt, nagymajori elágazás és Székesfehérvár, vasútállomás megállóhelyeken.

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Sorszám (↑) ! Sorszám (↑) ! Átszállási kapcsolatok |- |0||0|| Szeged, autóbusz-állomásvégállomás||16||15||13 |align=left|

|- |1||1|| Szeged (Kiskundorozsma), ABCVeszprém felé csak felszálló, Szeged felé csak leszálló utasok részére áll meg. ||15||14||12 |align=left| |- |2||∫|| Bordány, autóbusz-váróterem ||14||∫||11 |align=left| |- |3||2|| Üllés, autóbusz-váróterem ||13||13||10 |align=left| |- |4||3|| Zsana, bejárati út ||12||12||9 |align=left| |- |5||4|| Kiskunhalas, autóbusz-állomás ||11||11||8 |align=left|
|- |6||5|| Pirtó, községháza ||10||10||7 |align=left| |- |7||6|| Soltvadkert, autóbusz-váróterem ||9||9||6 |align=left| |- |8||7|| Kiskőrös, városháza ||8||8||5 |align=left|
|- |9||8|| Akasztó, kultúrház ||7||7||4 |align=left| |- |10||9|| Dunatetétlen, bejárati út ||6||6||3 |align=left| |- |11||10|| Solt, nagymajori elágazás ||5||5||2 |align=left| |- |12||11|| Solt, Aranykulcs tér||4||4||1 |align=left|
|- |13||12|| Dunaújváros, Dózsa mozi||3||3||0 |align=left|

|- |14||13|| Székesfehérvár, vasútállomás||2||2||- |align=left|
|- |15||14|| Székesfehérvár, autóbusz-állomás||1||1||- |align=left|

|- |16||15|| Veszprém, autóbusz-állomásvégállomás ||0||0||- |align=left|

Források Az 1510-es busz menetrendje

Jegyzetek

Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai