Karađorđević Pál (, Szentpétervár, 1893. április 27. – Párizs, 1976. szeptember 14.) Jugoszlávia hercege, I. Sándor jugoszláv király unokatestvére, II. Péter király kiskorúsága idején a Jugoszláv Királyság régenseként a jugoszláv királyi hatalom tényleges megtestesítője volt.
Élete Ifjúkora Pál jugoszláv herceg I. Péter király öccsének, Arzén szerb hercegnek, valamint – anyai ágon a Gyemidov család leszármazottja – Avrora Pavlovna Gyemidova hercegnőnek az egyetlen fia volt. Anyjának nagyszülei egyrészt a finnországi svéd filantróp, született Aurora Stjernvall (második férje után Karamzina) és orosz férje Pavel Nyikolajevics Gyemidov gróf, másrészt Pjotr Trubeckoj orosz herceg és felesége, Jelizaveta Jeszperovna, született Beloszelszkaja-Belozerszkaja hercegnő voltak. A Karađorđević-ház száműzetésben volt Oroszországban, míg Szerbiát ősellenségeik, az Obrenović-ház uralták. Pál Genfben nőtt fel, ahol magányos és elhagyott gyermekként nevelkedett nagybátyja, Petar Karađorđević házában. Az Obrenović- és Karađorđević-ház között 1817-ben kezdődött hosszú és véres viszály 1903-ban ért véget, amikor egy katonai puccs során az utolsó Obrenović-királyt, Sándort a hálószobájában feleségével együtt meggyilkolták. Petar Karađorđević visszatért Szerbiába, és I. Péter néven szerb király lett. Pál követte nagybátyját, és 1903-ban érkezett először Szerbiába. 1912-ben úgy döntött, hogy az Oxfordi Egyetemre iratkozik be, ami akkoriban a legszokatlanabb döntés volt, mivel a szerb elit ifjai inkább Párizsban vagy Szentpéterváron tanultak. 250px|bélyegkép|balra|Pál esküvője Belgrádban 1923-ban
Pál az oxfordi Christ Churchben tanult, ahol az exkluzív Bullingdon Club tagja volt, amely gazdag tagjairól, nagy bankettekről és zajos rituálékról híres. Legközelebbi barátaihoz, György kenti herceghez, és Sir Henry ChannonhozBradford, Sarah Elizabeth: A Biography of Britain's Queen, Riverhead Books 1997, p. 46 hasonló művelt életszemlélete miatt már britnek tartották.Channon, Paul Chips: The Diaries of Sir Henry Channon, Weidenfeld & Nicolson, 1967, p. 192 Pál herceg gyakran maga is mondta, hogy „angolnak érzi magát”. Channon Pált „az ember, akit a legjobban szerettem” jelzővel illette. Pál és Channon, Channon másik közeli barátjával, Lord Gage-dzsel egy ideig együtt is éltek egy londoni házban. A kulturált és könnyed bonviván, aki oly sok szeretetet váltott ki barátaiból, amikor nem volt kapcsolatban a brit arisztokráciával, Monet, Tiziano és van Gogh festményeit gyűjtötte.
Annak ellenére, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1914. július 28-án üzent hadat Szerbiának, Pál csak 1914 novemberében csatlakozott a Szerb Királyi Hadsereghez, ahol hat hónapig szolgált, majd 1915 májusában elutazott Nagy-Britanniába. Pál újra visszatért a Szerb Királyi Hadsereg szolgálatába – amely maradéka 1917. január–áprilisban Görögországba volt evakuálva – majd ismét visszament Nagy-Britanniába. Mindkét katonai szolgálatát „középszerűnek” minősítették, és Pál is úgy találta, hogy nem katonának való. Pál azzal érvelt, hogy legfeljebb londoni tartózkodása idején állhat Szerbia szolgálatába, ahol Szerbia lobbistájaként működik. 250px|bélyegkép|balra|Pál herceg az Edward Okuń kiállításon 1932-ben Pál 1919 és 1924 között Londonban élt, és csak ritkán járt Belgrádban. Londonban töltött ideje alatt főként társasági életet élt, szívesen szocializálódott a brit elittel londoni partikon vagy különböző vidéki házakban. 1923-ban feleségül vette Olga görög és dán hercegnőt, Marina kenti hercegné nővérét. Belgrádi esküvőjén York hercege (a leendő VI. György király) volt a legelőkelőbb vendég. 1924 januárjában visszatért Jugoszláviába. Úgy tűnik, hogy Pál unokatestvére, Sándor király azt tervezte, hogy valamiféle helyettes államfői posztba ültesse Zágrábban, hogy ő irányítsa a horvátokat, de bármi is lett volna a terv, nem valósult meg. Sándor élvezte Pál társaságát, távolságtartásával és hideg intellektusával együtt is szellemes beszélgetőpartnernek találta. Végül azonban a király úgy döntött, hogy Pál túlságosan rokonszenvez a horvátoknak az 1921-es alkotmány által létrehozott egységes állammal kapcsolatban hangoztatott panaszaival, és Pál legnagyobb csalódására úgy döntött, hogy nem adja át neki a zágrábi pozíciót.
Pál óvatosságból, sohasem kritizálja nyíltan az alkotmányt, és szimpatizált a horvátok azon követelésével, hogy Jugoszláviát föderációvá alakítsák át, de úgy érezte, sok szerb politikus irreálisan azt várta, hogy a horvát elégedetlenség, ha elegendő időt hagy rá, magától feloldódjon. Pál a dedinjei palotáját túl komornak találta, emiatt egy szlovén villába költözött,ez a ház-villa Szlovénia legjobban karbantartott kastélya - "Brdo pri Kranju". Titónak is itt volt a lakhelye. Ma a szlovén kormány magas rangú vendégek fogadására használja. ahol otthonosabban érezte magát, és ahol egyre bővülő művészeti gyűjteményével és családi élettel töltötte az idejét. A művészet mellett Pál hobbija az olvasás, a horgászat és a vadászat volt. Amikor Londonban, Párizsban, Münchenben, Firenzében, Rómában és Bécsben volt egy nagyobb művészeti kiállítás, Pál szinte kivétel nélkül jelen volt, hogy megcsodálja a művészetet és festményeket vásároljon gyűjteményébe.
Jugoszlávia régenseként 200px|bélyegkép|jobbra|Pál Jugoszlávia régenshercege 1934. október 9-én egy bolgár merénylő, Vlado Csernozemszki Marseille-ben meggyilkolta Pál első unokatestvérét, I. Sándor jugoszláv királyt és ahogy azt Sándor végrendeletében kikötötte, hogy halála esetén fia, II. Péter nagykorúvá válásáig Pál elnökletével a régensek tanácsa kormányozzon.Hoptner, J.B, , Columbia University Press, 1962, p. 25 Október 9-én késő délután Pállal telefonon közölték, hogy a királyt meggyilkolták, és azonnal a királyi palotába kell mennie. Sándor túlélt két korábbi merényletet, és utalt rá, hogy ha meghal, Pál régensként fog szolgálni. Pál a királyi palotába érkezve a miniszterelnökkel, Nikola Uzunovićtyal és a királyi gárda parancsnokával, Petar Živković tábornokkal találkozott. A három férfi kinyitotta a széfet, amely tartalmazta a királyi végrendeletet azzal, hogy Pálnak egészen az új király, II. Péter 1941 szeptemberi nagykorúvá válásáig régensként kell szolgálnia.
Pál herceg, sokkal inkább jugoszláv érzelmű volt, mint amilyen Sándor volt, és Sándorral ellentétben sokkal inkább a demokrácia felé hajlott. Belpolitikája a legszélesebb körben a királyi diktatúra centralizmusának, cenzúrájának és katonai ellenőrzésének örökségét igyekezett felszámolni, és a szerb–horvát probléma megoldásával akarta megnyugtatni az országot.Hoptner , p. 26 Pál szerb–horvát megbékélést akart elérni, de hosszú ideig úgy érezte, kötelessége többé-kevésbé változatlanul átadni a királyságot Péternek, amikor eléri az érettségét, ezért nem volt hajlandó cselekedni az alkotmányos változtatások előmozdítása érdekében. A történész, Srdja Trifković ezt írta: „Pál ösztönei és személyes fejlődése miatt az autokratikus uralomtól és a militarizmustól egyaránt idegenkedett."
Pál régenshercegként igen széles jogkörrel rendelkezett, de sokkal kevésbé volt hajlandó e hatalom gyakorlására, így Jugoszláviát 1934–1941-ben „diktátor nélküli diktatúrának” titulálták. Pált Sándor meggyilkolásával olyan hatalmi pozícióba kényszerítették, amelyet nem akart (pontosan azért választotta Sándor végrendeletében régensnek, mert tudta, hogy soha nem próbálja meg elfoglalni a trónt fiától), és régenssége mindvégig azt a benyomást keltette, hogy Jugoszlávia irányítása teher volt számára. Egy francia diplomata olyan emberként jellemezte Pált, akinek „jelleme, kiegyensúlyozottsága és ízlése megkérdőjelezhetetlen... Az oxfordi dilettantizmus és báj, amelyet látogatóira gyakorolt, használhatatlan volt a jelenlegi körülmények között egy olyan országban, ahol csak az erő számít meggyőző érvnek." Donald Cameron Watt brit történész megjegyezte, hogy Pál „stressz alatti idegei hajlamosak voltak elárulni őt, és természeténél fogva inkább volt hajlamos engedni a nyomásnak, mintsem ellenállni". Egy görög hercegnővel házasodott össze, és erősen anglofil és hellenofil volt. Pál nem bízott a fasiszta Olaszországban és a náci Németországban sem. 200px|bélyegkép|balra|Pál herceg címere
Szerbia súlyos veszteségei miatt az első világháborúban Pál nagyon idegenkedett attól, hogy újabb háborúba keveredjen, és Jugoszlávia Franciaországgal kötött szövetsége ellenére is a semleges politikát részesítette előnyben. Az első világháború idején Szerbia vállalta a legsúlyosabb veszteségeket; 1914 és 1918 között minden ötödik szerb meghalt. A Sándor király meggyilkolásával kapcsolatos francia rendőrségi nyomozás szilárd bizonyítékot talált arra vonatkozóan, hogy a merénylőket Olaszország és Magyarország kormányai fegyverezték fel, ezt az értesülésüket Jugoszláviával megosztották. Magyarországról érkeztek továbbá azok a hamisított csehszlovák útlevelek, amelyek lehetővé tették a merénylők Franciaországba utazását, a merénylők pedig telefonáltak Ante Pavelićnek, aki akkoriban Rómában élt. A francia miniszterelnök Pierre Laval, aki szövetségre törekedett Olaszországgal, azonban világossá tette Pál számára, hogy Franciaország nem támogatja Jugoszláviát, ha úgy dönt, hogy Olaszországot vádolja azzal, hogy szerepet vállalt a király elleni merényletben, így amit Jugoszlávia tehetett, az az volt, hogy csak Magyarországot hibáztatta. Az a mód, ahogy a franciák az Olaszországgal való jobb kapcsolatok érdekében készek voltak figyelmen kívül hagyni a jugoszláv aggodalmakat, megkeserítette Pált a francia szövetséggel kapcsolatban.
A Stojadinović-kormány 1935. június 24-én Pál Milan Stojadinovićot nevezte ki miniszterelnöknek, azzal a megbízatással, hogy foglalkozzon a nagy gazdasági világválsággal és találjon megoldást a „horvát kérdésre”. Stojadinović úgy vélte, hogy a nagy gazdasági világválság megoldása érdekében szorosabb gazdasági kapcsolatokra van szükség Németországgal, amelynek nagyobb népessége volt, mint amennyit el tudott látni, és a modern iparhoz szükséges nyersanyagok közül több hiányzott. Mivel Németországnak élelmiszerre és nyersanyagra, például vasra, bauxitra, rézre és mangánra volt szüksége, 1935-től kezdve virágzott a jugoszláv mezőgazdasági termékeknek és ásványi anyagoknak a Harmadik Birodalomba irányuló exportja, ami Jugoszlávia gazdasági fellendüléséhez és a német gazdasági befolyási övezetbe való helyezéséhez vezetett.
300px|bélyegkép|jobbra|A belgrádi Beli dvor, a régensherceg palotája
Jugoszlávia 1927-ben szövetségi szerződést írt alá Franciaországgal, miközben a Rajna-vidék még Franciaország megszállása alatt volt, és a francia–jugoszláv vezérkari tárgyalások során ígéretet kaptak, hogy Franciaország offenzívát indít Nyugat-Németországba, ha Németország újabb háborút indítana. Amíg a Rajna-vidék demilitarizált övezet maradt, mindig fennállt annak a lehetősége, hogy a franciák offenzívát indítsanak Nyugat-Németország ellen, ami Jugoszláviát megnyugtatta. Az amerikai történész Gerhard Weinberg azt írta, hogy a versailles-i szerződés által a Rajna-vidék demilitarizált státusza „az európai béke legfontosabb garanciája” volt. Mindaddig, amíg a Rajna-vidéket demilitarizálták, Németországnak lehetetlen volt megtámadnia Franciaország szövetségeseinek bármelyikét Kelet-Európában anélkül, hogy ki ne tennék egy pusztító francia offenzíva kockázatának Nyugat-Németországot.