Az 1053-as jelzésű autóbuszvonal Budapest és Miskolc (Budapest – Eger – Bükkszentkereszt – Lillafüred – Miskolc) között húzódó országos vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet.
Útvonala A budapesti XIV. kerületi, a Puskás Ferenc Stadion mellett fekvő autóbusz-pályaudvarról indul, a főváros 3 legnagyobb autóbuszos végállomásának egyikéről. Északnyugati irányban indul el a Hungária körúton párhuzamosan az 1-es és 1A jelzésű villamosvonalakkal. Útját Rákosrendező vasútállomás közelében, a Kacsóh Pongrác úton folytatja, Rákospalota felé hagyja el a fővárost, immáron az M3-as autópályán. A gyorsforgalmi utat a 108. kilométeri lehajtójánál hagyja el, áttér az M25-ös autóútra, azon érkezik Heves megye megyeszékhelyére, Egerbe. A települést a 25-ös főúton keresztezi, kizárólag a forgalmasabb megállóiban áll meg, Lajosváros és a vasútállomása mellett érnek a buszállomásra. Aztán Nagylapos és Felnémet felé halad tovább, majd Eger-Felnémet vasútállomás mellett a felsőtárkányi úton hagyja el Egert. Az erdei állami vasúttal rendelkező Felsőtárkány következik, ezt követően 30 kilométeren át egy falvat sem érint. Magyarország egyik legszebb tájain, a Bükkön át vezet útja, délnyugati részéből az északkeletibe. Felkeresi a Tamás-kútját, a Bükki Csillagdát, Répáshuta közelét, Hollóstetőt, így érkezik Bükkszentkereszt zsákfaluba. Utána Lillafüred jön, az erdei vasút végállomását, a Lillafüredi-vízesést, a Palotaszállót, és a Hámori-tót is súrolja. Felső- és Alsóhámoron át, majd a Csanyik-völgyön keresztül Miskolc városába érkezik. A városi Búza téri autóbusz-állomáson végállomásozik, előtte a nagyvárosban az Újgyőri főtéren, Diósgyőrön és a Vologda városrészében kanyarog.
Közlekedése Indításai hétvégéken történnek, naponta 1 pár. A nyári és téli időszámítási, Miskolcról való indítás eltérő időpontokban történik vissza a fővárosba. A borsodi megyeszékhely és a főváros az 1050-es buszokkal összekötött Miskolc – Mezőkövesd – Eger – Gyöngyös – Budapest útvonalon, kétóránként, illetve több vonattal is a nap folyamán.
Az alábbi helyeken kínál csatlakozást:
Eger vá., bej. út – vasúti csatlakozás Budapest felé/felől ( és )
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendBudapest, Stadion aut. pu. – Miskolc, aut. áll.1 párhétvégén
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| <small>végállomás||0.0 km |align=left| |- |1|| Budapest, Kacsóh Pongrác útA megállóban odairányban csak felszállás, visszirányban csak leszállás vehető igénybe.||3.8 km |align=left| |- |2|| Budapest, Szerencs utca||7.7 km |align=left| |- |3|| Eger, Tompa utca ||125.3 km |align=left| |- |4|| Eger vasútállomás, bejárati út ||126.9 km |align=left| – Eger [87/87a] |- |5|| Eger, színház (↓) ||127.6 km |align=left| |- |6|| Eger, autóbusz-állomás ||128.3 km |align=left| |- |7|| Eger, Kővágó tér ||130.8 km |align=left| |- |8|| Eger, Nagylapos ||132.0 km |align=left| |- |9|| Eger (Felnémet), felsőtárkányi elágazás ||133.0 km |align=left| |- |10|| Felsőtárkány, Mészégető ||137.5 km |align=left| |- |11|| Felsőtárkány, autóbusz-váróterem ||138.6 km |align=left| |- |12|| Felsőtárkány, fűtőház ||140.1 km |align=left| |- |13|| Felsőtárkány, csárda ||140.6 km |align=left| |- |14|| Barátvölgyi rom ||142.8 km |align=left| |- |15|| Tamás-kútja ||149.9 km |align=left| |- |16|| Pazsag turistaház bejárati út ||152.0 km |align=left| |- |17|| Hárskúti elágazás ||153.7 km |align=left| |- |18|| Bánya-hegyi elágazás ||157.3 km |align=left| |- |19|| Répáshutai útőrház ||158.8 km |align=left| |- |20|| Répáshuta, Bükki Csillagda ||159.8 km |align=left| |- |21|| Répáshutai elágazás ||162.5 km |align=left| |- |22|| Pénzpataki őrház ||164.3 km |align=left| |- |23|| Rejteki munkásszállás ||166.0 km |align=left| |- |24|| Hollóstető, turistaház ||169.2 km |align=left| |- |25|| Rókafarm ||170.1 km |align=left| |- |26|| Bükkszentkereszt, Kis-hollós ||172.5 km |align=left| |- |27|| Bükkszentkereszt, Borostyán Étterem ||172.8 km |align=left| |- |28|| Bükkszentkereszt, autóbusz-forduló ||173.5 km |align=left| |- |29|| Bükkszentkereszt, Borostyán Étterem ||174.2 km |align=left| |- |30|| Bükkszentkereszt, Kis-hollós ||174.5 km |align=left| |- |31|| Rókafarm ||176.9 km |align=left| |- |32|| Hollóstető, turistaház ||177.8 km |align=left| |- |33|| Miskolc (Lillafüred), 5-ös végállomás ||183.4 km |align=left| |- |34|| Miskolc, Lillafüred vasútállomás ||184.5 km |align=left| |- |35|| Miskolc, Felsőhámor ||185.8 km |align=left| |- |36|| Miskolc, Csanyik-völgy ||187.4 km |align=left| |- |37|| Miskolc (Diósgyőr), Felső-MajláthA megállóban odairányban csak leszállás, visszirányban csak felszállás vehető igénybe.||189.6 km |align=left| |- |38|| Miskolc, Újgyőri főtér||194.2 km |align=left| |- |39|| Miskolc, Dózsa György utca||198.1 km |align=left| |- |40|| Miskolc, autóbusz-állomás<small>végállomás||199.1 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Pest megye autóbusz-közlekedése Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése