Balogh Ilona (Budapest, 1912. június 24.Születése bejegyezve a Bp. IV. kerületi állami születési akv. 381/1912. folyószám alatt. – Budapest, 1947. december 29.Halálesete bejegyezve a Bp. II. kerületi állami halotti akv. 552/1947. folyószám alatt.) magyar művészettörténész, néprajzkutató.
Életpályája 1935-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Hekler Antal (1882–1940), Gerevich Tibor (1882–1954), Alföldi András (1895–1981) és Győrffy István (1884–1939) tanítványaként művészettörténetből bölcsészdoktori diplomát szerzett. 1936–1941 között a budapesti Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban oktatott.
1941–1944 között a budapesti Új Iskola Egyesület Leánygimnáziumában tanított. 1945-től a Szépművészeti Múzeum munkatársa volt.
Munkássága Önálló kutatásai leginkább a magyar művészet kérdéseit érintették. Első tanulmányában a magyarországi román kori szobrászat olasz kapcsolatával foglalkozott. Doktori értekezésében az erdélyi faépítészet művészeti és történeti vonatkozásait fejtette ki. Külföldön is megjelent tanulmányai által a magyar faépítészet elismert szakértője volt. A Szépművészeti Múzeumban először Elek Artúr hatalmas könyvhagyatékát rendezte, majd a grafikai osztályon kezdett anyagfeldolgozáshoz. Korai halála megakadályozta abban, hogy a gyűjtéshez kapcsolódó elképzeléseit megvalósíthassa. Fő kutatási területe a néprajz és a művészettörténet összefüggései, és a régi magyar művészet. Segítőtársa volt nővére, Balogh Jolán tudományos működésének is. Cikkei jelentek meg az Archeológiai Értesítő, a Művészettörténet és a Szépművészeti Múzeum Közleményei szakmai folyóiratokban.
Családja Édesapja Balogh János mérnök, édesanyja Gergelyi Jolán voltak. Testvére, Balogh Jolán (1900–1988) művészettörténész.
Művei Magyar fatornyok (Budapest, 1933) A budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti Gyűjteményének dolgozatai (Abhandlungen des Kunsthistorischen Instituts der Pázmány-Universitat in Budapest 17. Magyar Néprajzi Füzetek. Szerk. Györffy István 1. Bp., 1935) Adatok az olasz románkori szobrászat magyarországi hatásához (Archaeologiai Értesítő, XLVI., 1932-1933. Budapest, 1934, 100-115.) Les édificies de bois dans l 'architecture religieuse hongroise (Archivum Europae Centro-Orientalis, VI., 1940; külön kötetben, az Études sur l'Europe Centre-Orientale sorozatban: Budapest, 1941) Az erdélyi fatemplomok kutatásának mai állása (in: Magyarok és románok. II. A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve, Budapest, 1944) Erdélyi magyar templomi karzat- és mennyezetfestmények a XVII. századból… (Kelemen Lajossal, Entz Gézával; Kolozsvár, 1945) La bibliátheque d 'Arthur Elek au Musée des Beaux-Arts - Elek Artur könyvtára a Szépművészeti Múzeumban (Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, 1., 1947, 19-20., 33-34.) Francia rajzok a „Modern francia művészet" című kiállításon. A kiállítást rendezte és a katalógust írta, Balogh Jolánnal (Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztály; Budapest, 1947) Római fametszetek a 35. század végéről (Budapest, 1948) Gravures sur bois romaines de la fin du XVe siécle (Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, 2., 1948, 13-19.; magyarul: 51-55.) Régi famesterségek. Válogatott néprajzi és művészettörténeti tanulmányok. Vál., szerk., előszó: Zelnik József. A bibl.-t összeállította Tarján Gábor (Budapest, 1981)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002
Magyar néprajzi lexikon Századok; 1947, 365
További információk
A külföldi magyar intézetek működése és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjak az 1925/26 ? 1941/42. tanévben. Összeállította az Országos Ösztöndíjtanács. Budapest, 1927-1944. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002.
Kapcsolódó szócikkek Romániai magyar művészettörténet
Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar néprajzkutatók