bélyegkép|265x265px|Landschapspark Maasvallei A Landschapspark Maasvallei (magyarul Maas-völgyi Nemzeti Park; 2023-ban változtatták meg nevét, addig: RivierPark Maasvallei) a Belgium és Hollandia határán, Limburgban található Maas-völgy természeti és kulturális értékeinek ökológiai és turisztikai szempontokat figyelembe vevő rekonstrukciójának eredménye. A limburgi holland–belga projekt célja a Maas „szabályozatlanná szabályozásával” a folyó „visszavadítása”.
Történet A Landschapspark Maasvallei (korábbi nevén RivierPark Maasvallei) tervezése 1990-ben kezdődött, és a tervek szerint a helyreállítási munkákkal 2027-re végeznek majd. Az 500 évre visszamenő „visszavadítás” megkezdését az elmúlt 250 év árvizeinek részletes elemzése előzte meg. A Belgium és Hollandia közötti határfolyó, a Maas 45 kilométeres határszakaszát 550 millió eurós költséggel alakították át. A Maas szabályozását szinte kizárólag kereskedelmi célú kavicskitermelésből finanszírozzák.
A munkátok során a folyót körülvevő földterületek egy részét lesüllyesztették, magát a folyót pedig homok- és kavicspadokkal, mellékágakkal, változatos partvonalakkal, valamint füves és erdős területekkel szélesítették ki. Ezáltal egy dinamikus, szerteágazó folyótér jött létre, amelyben a Maas természetes módon áradhat és akár meg is változtathatja a folyásirányát.
Természet A rekultivációs folyamat az állat- és növényvilág látványos diverzitásához vezetett. Az intézkedéseknek köszönhetően számos vízimadárfaj, lepkék, szitakötők, vadméhek és hódok népesítették be a területet. A tisztább víznek köszönhetően a Maas halállománya az elmúlt években gazdagodott, megnőtt, így ismét 30 különböző halfaj úszkál a folyóban, köztük: ponty, süllő, sügér, csuka és angolna.
A folyóból az áradások során különböző növénymagok kerülnek a partra. Ennek eredményeképpen a folyóparton dús növényzet alakul ki. A terület egy része a Natura 2000 részeként európai védelem alatt áll.
A ridegen tartott lovak és szarvasmarhák csordáinak betelepítésével érték el a természetes legeltetést, ami szintén pozitívan hatott a biológiai sokféleség katalizálására. A dél-észak irányban folyó határ menti Maas fontos ökológiai folyosóvá vált, amely összeköti a folyó folyásirányában feljebb fekvő francia és belga szakaszait a Landschapspark Maasvalleivel és a Maas-deltában, lejjebb a folyásirányban újraerdősített területekkel. Maga a park ma már tagja a Rewilding Europe Európai Újjáépítési Hálózatnak.
Turizmus A fenntartható turizmus megvalósítását célzó jelenlegi limburgi rekultiváció egy 2027-ig tartó, még nem lezárt folyamat része. A Landschapspark Maasvallei mégis már az ökoturizmus nemzetközi szinten is kiemelkedően vonzó célpontjává vált, ezt elősegítendő látogatóközpontot is létrehoztak. A Landschapspark Maasvallei turizmusa elsősorban a kerékpárosokat, kirándulókat és a természetjárókat célozza meg. A megközelíthetőséget a túrázási területek és a határokon átnyúló kerékpáros körutak kialakításával fejlesztették, amelyek a szomszédos falvak (Kessenich, Aldeneik, Stokkem, Leut és Oud-Rekem) kiindulópontjairól indulnak. A borturizmusnak is teret nyitottak. Az összes falut, valamint Maaseik városát egy 35 km hosszú kerékpárút köti majd össze. Lehetőség van kajakozásra, kenuzásra, elektromos csónakázásra és horgászatra is.
A térség fejlődése A meder, a hullámtér és az ártér földmunkáiból jelentős bevételei származnak a homok- és kavicsbányászattal foglalkozó környező vállalkozásoknak. A térség lakosai ingatlanjai értéke 10 százalékkal nőtt.
A megnövekedett biológiai sokféleség fellendítette a régió mezőgazdaságát, amely idővel alapvetően átállt az ökológiai gazdálkodásra.
A turistákon kívül térség lakói is profitálnak a megvalósult idegenforgalmi projektekből, a kerékpárosok, gyalogosok, horgászok és kenusok számára kijelölt útvonalak őket is szolgálják. A helyi gazdaság jelentős lendületet kapott a természetturizmus révén, a közvetlen bevételek a 2020-as évek elejére már meghaladták a 25 millió eurót.
További pozitív hozadékként a Landschapspark Maasvallei területén fekvő falvak és városok árvízveszélye is jelentősen csökkent. Ennek gyakorlati tesztelése megtörtént a 2021 júliusában bekövetkezett súlyos áradások során, amikor Belgiumban és Németországban több tucat ember vesztette életét és hatalmas gazdasági károk keletkeztek. Landschapspark Maasvalleiben a kiszélesített folyómedrének köszönhetően az ott is veszélyesen megáradt Maas árhullámait mederben tartotta a „visszavadítás”, a természetessé tett hullámtér az eredeti ártér határai között tudta tartani a megáradt folyót. A térség kiválóan megbirkózott a magas vízállással, súlyos áldozatok nélkül, csekély gazdasági kár mellett.
Nemzeti park természetvédelmi területekkel A terület 2023 októberétől nyerte el a nemzeti park minősítést, ekkor lett az új neve Landschapspark Maasvallei RivierPark Maasvallei után.
A nemzeti park alapítóokmányát az alábbi települések hitelesítették aláírásukkal:[https:/www.rivierparkmaasvallei.eu/nl/rivierpark-maasvallei-haalt-erkenning-als-grensoverschrijdend-landschapspark-binnen Rivierpark Maasvallei haalt erkenning als grensoverschrijdend landschapspark binnen]
Lanaken Maasmechelen Dilsen-Stokkem Maaseik Kinrooi Maasgouw Echt-Susteren Sittard-Geleen Stein Meerssen Maastricht.
A nemzeti parkban a következő természetvédelmi területek találhatók:
Vijverbroek Koningssteen Kollegreend Bichterweerd Negenoord Kerkeweerd Maasbempder Greend Mazenhoven Maaswinkel Oude Weerd Hochter Bampd További információ Landschapspark Maasvalleit bemutató videó Officiële website Plan van Aanpak Natuurvereniging Limburgs Landschap Vlaamse Parken Jegyzetek
Hollandia községeinek listája
Kategória:Hollandia Kategória:Belgium Kategória:Az Európai Unió tagállamai Kategória:Limburg (Hollandia) települései Kategória:Limburg tartomány Kategória:Belgium folyói Kategória:Hollandia folyói Kategória:Belgium földrajza Kategória:Hollandia földrajza Kategória:Természetgazdálkodás Kategória:Nemzeti parkok Kategória:Natura 2000