Nagy Lajos (Nagyernye, 1933. augusztus 2. –) romániai magyar nyugalmazott körorvos, közíró. Több évtizedes orvosi munkája mellett jelentős helytörténészi munkája is, hiszen szülőfalujáén kívül Réty és Komolló falumonográfiáját is megjelentette.
A marosvásárhelyi volt református kollégiumban, akkor épp a 2. számú fiúlíceumban, a későbbi Rángecz József, a mai Bolyai Gimnáziumban érettségizett. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Főiskolára 1953-ban felvételizett, 1959-ben, az egyetemek egyesítésekor megfélemlítési célból többedmagával kizárták az ország valamennyi egyeteméről, csak 1961-ben engedték diplomázni. Még ugyanabban az évben elfoglalta a rétyi körorvosi állást, ahonnan több évtizedes lelkiismeretes munka után ment nyugdíjba.
Közírói munkássága: A rétyi templom története, Réty története (2005), Nagyernye (2007), Elfelejtett rétyiek (2008), Komolló (2009) – monográfiák, Életünk kórtörténete (2008) – önéletrajzi kötet, Múló évek sodrásában (2010) – a magyar nyelvű egyetemi oktatással kapcsolatos emlékkötet, Fény és árny (körorvosi élményeim), 2013 és Emlékezés orvosainkra (2017).
2013-tól részt vett a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-konferenciákon, bemutatva a Kőrösi Csoma Sándorról szóló, általa felkutatott, korábban ismeretlen adalékokat, illetve a Kőrösi Csoma Sándor-irodalomban létező hibákat, tévedéseket, mítoszokat. Rendszeresen közöl a Háromszék napilapban, illetve a Székelyföld folyóiratban, ahol írásai egyikében bebizonyította, hogy a nagy román festőművész, Nicolae Grigorescu modellje, gyermekének anyja a kőrösi Dancs Mária volt. 2014-ben Réty díszpolgára címmel tüntették ki, 2018-ban a Székelyföld díjat, 2020-ban a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet vehette át.
1959-től 2022-ig, annak haláláig, házasságban élt Nagy Lenke nyugalmazott matematika-tanárnővel, iskolaigazgatóval. Két fia, Előd és Levente ugyancsak orvos; utóbbi követte édesapját a rétyi körorvosi pályán.
Jegyzetek
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar közírók Kategória:Élő személyek