A Macintosh PowerBook 500-as hordozható számítógépeket az Apple fejlesztette, gyártotta és forgalmazta 1994. május 16. és 1996. április 10. között, a sorozat hat tagja a PowerBook számítógép-családba tartozott. A PowerBook számítógépeket szokás szóban és írásban is PB-nek jelölni, a gépek nevében a 'c' betű a színes kijelzőre utal. Az PB500-as sorozatot az Apple a PowerBook Duo 280/280c subnotebookokkal egyszerre mutatta be, a sorozat négy géppel debütált (520, 520c és 540, 540c). Az 1995. május 30-án bemutatott 550c újdonsága a szokásos technikai fejlesztések beépítésen túl a kijelző volt. A sorozat utolsó tagja a kérész-életű, viszont ritka hosszú nevű Macintosh PowerBook 500 with PowerPC volt. Az egyik első PowerPC-s PowerBook az alig két hónapon át forgalmazott PB550c volt, a másik a PowerBook Duo 2300c. Az 500-as sorozatot a PowerBook 190/190c, illetve a PowerBook 5300-as gépek váltották.

Története bélyegkép|Macintosh PowerBook 540c A PowerBook számítógépek 500-as sorozatának egyszerre bemutatott négy gépe Motorola 68LC040 mikroprocesszort használt, az áruk és között mozgott.BYTE, 1994 augusztus, 19. évfolyam, 8. szám, 143. oldalMacworld, 1997 december, 14. évfolyam, 12. szám, 110. oldalMacworld, 1997 december, 14. évfolyam, 12. szám, 130. oldal A fejlesztés során Blackbird kódnevet kapta a teljes PB500-as sorozat, amely elsőként kínált Ethernet csatlakozót, illetve sztereó hangzást.Macworld, 1994 október, 11. évfolyam, 10. szám, 54. oldal

Ez volt az első PowerBook sorozat, amely Motorola 68LC040 CPU-t használt, és frissíthető volt PowerPC architektúrára Macintosh Processor Upgrade CardA Macintosh Processor Upgrade Card az Apple Computer által forgalmazott processzor-frissítő kártya, amelyet Motorola 68040-es processzort használó Macintosh LC, Quadra és Performa modellhez terveztek. A kártya PowerPC 601 CPU-t tartalmaz, és a frissített gép 68040 CPU foglalatába csatlakozott. A processzorfrissítési kártya használatához az eredeti CPU-t be kellett illeszteni a kártyába. Ez tette lehetővé, hogy a Macintosh az eredeti 68040-es konfigurációban fusson, vagy – egy szoftverkonfigurációs segédprogram segítségével – processzoros számítógépként induljon el. Ez utóbbi esetben az órajel megduplázódott az eredeti vagy képest. A és gyorsítótárat, PowerPC lebegőpontos egységet kínált. A processzorfrissítéshez a System 7.5 operációs rendszerre volt szükség. A kártya fejlesztése 1993 júliusában kezdődött, 1994 januárjában jelentették be a MacWorld Expón San Franciscóban. A Macintosh Processor Upgrade kártyát nem a Macintosh LC PDS-hez kellett csatlakoztatni, de behelyezése esetén az energiafelhasználása és a kártya által elfoglalt hely miatt az LC PDS foglalatába más kártya nem fért bele. Ez korlátozta a processzorfrissítési kártya használhatóságát, mivel a belső Ethernetet, a videokártyák és az egyéb LC PDS bővítési lehetőségekről le kellett mondani. A Macintosh processzorfrissítési kártyás Mac Motorla processzoros módban általában csak , a processzorfrissítő kártyát használva pedig volt használható. segítségével. Az 520/520c passzív, az 540/540c aktív mártix LCD kijelzőt kínált. Az 500-as sorozat a kijelző mögött, a felső sarkokban elhelyezett két hangszórója 16-bites sztereó hangzást biztosított. Újdonság volt a két akkumulátorrekesz és a tíz perces alvó/óra akkumulátor, ez utóbbi tette lehetővé a fő akkumulátorok kicserélését alvó üzemmódban adatvesztés nélkül. Ellentétben a Duo csökkentett billentyűzetével, az 500-asok teljes méretű billentyűzettel készültek, beleértve az F1–F12 funkcióbillentyűket. A már említett Ethernet csatlakozást biztosító AAUIApple Attachment Unit Interface (AAUI) az Apple által az Ethernet képes eszközökhöz való csatlakoztatására használt szabványos Attachment Unit Interface (AUI) változata. Az AUI népszerű volt a 10BASE-T dominanciája előtti korszakban, amely az 1990-es évek elején kezdődött. Az AAUI csatlakozót sokkal kisebbre és felhasználóbarátabbá tervezte át a cég.bélyegkép|középre|Apple AAUI adó-vevő és kábel port mellett egyetlen soros port volt, amely alkalmassá tette a számítógépet lokális nyomtató vagy Apple LocalTalkA LocalTalk árnyékolt, csavart érpárú kábelezési rendszer, amely 230,4 kbit/s sebességgel működik, kifejlesztője az Apple Inc. Az eredetileg "AppleTalk Personal Network" néven kiadott LocalTalk árnyékolt, csavart érpárú kábelt használt 3 tűs Mini-DIN csatlakozókkal. A kábeleket láncra fűzték az adó-vevőtől az adó-vevőig. Mindegyik adó-vevőnek volt két 3 tűs Mini-DIN portja, és egy „pigtail” kábel, amellyel a Mac DE-9 soros csatlakozójához lehetett csatlakozni. Később, amikor a Mac Plus bemutatta a 8 tűs Mini-DIN soros csatlakozót, az adó-vevőket is frissítették. Az Ethernet-alapú hálózatok széles körű elérhetősége az 1990-es évek elején a LocalTalk gyors eltűnéséhez vezetett. A Power Macintosh és a Macintosh Quadra korai modelljei támogatták a LocalTalk alapú hálózatot. Az iMac 1998-as megjelenésével a hagyományos Mac soros port – és így a LocalTalk használatának lehetősége – eltűnt az új Macintosh modellekből. A LocalTalk-Ethernet hidakat azért vezették be, hogy lehetővé tegyék a régi eszközök (különösen a nyomtatók) működését az újabb hálózatokon. középre|bélyegkép|Jellegzetes AppleTalk eszköz. A malacfarokként csúfolt rövid kábeles csatlakozó ment a Macbe, a két anya rész pedig a „bejövő“ és „továbbmenő“ hálózaté volt hálózat használatára

Az Apple az 500-as PowerBookok bemutatása idején már hirdette a Motorla processzorról PowerPC processzorra váltást, ugyanakkor technikailag még nem álltak készen. Ez frusztrálta a vásárlókat, többen késleltették a PowerBook vételt, hogy PowerPC-s gépet vehessenek. Az érdeklődés fenntartása érdekben külső PCMCIA elérést jelentő -et ajánlottak a PowerBookokhoz. Három PCMCIA létezett: RevA, RevB és RevC. A RevC 16-bites Wi-Fi kártyát fogadott, lehetővé téve az 500-as PowerBook csatlakoztatását wifi-hálózathoz.

bélyegkép|A csak Japánban forgalmazott PowerBook 550c, a sorozat egyetlen fekete házú gépe. A képen látható HyperCard az Apple egyik saját fejlesztésű szoftvere.A HyperCard a világhálót megelőző időszak egyik első hipermédiás rendszere volt. A szoftveralkalmazás és fejlesztőkészlet az Apple számítógépeken futott. A HyperCard egy sima fájl adatbázist kombinált egy grafikus, rugalmas, felhasználó által módosítható felülettel. A HyperCard része volt a programozási nyelve, a HyperTalk, az adatok és a felhasználói felület kezeléséhez. A funkcióknak ez a kombinációja – egyszerű űrlapelrendezésű adatbázis, rugalmas grafikai támogatás és egyszerű programozás – a HyperCardot különféle projekt megvalósítására tette alkalmassá, mint például adatbázisigény nélküli interaktív alkalmazások, parancs- és vezérlőrendszerek, és sokan használták fejlesztési elképzelés bemutatásához. A HyperCard 1987-ben jelent meg, került, később az összes új Mac-hez ingyen mellékelték. Az utolsó frissítést 1998-ban kapta, amikor Steve Jobs visszatért az Apple-höz. Az értékesítése 2004 márciusában szűnt meg, a alá nem készült verziója.

A PowerBook 550c-t csak Japánban mutatták be, 1995 nyár közepén már csak az 520c és 540c volt kapható, a másik két modell forgalmazását az Apple beszüntette. Az 550c volt az egyetlen fekete házú PowerBook – noha az 500-as sorozat kódneve Blackbird volt és a prototípusok is feketék voltak –, a többi 500-as gép kéttónusú szürke házat kapott.

Érdemes szót ejteni az opcionális modemről is. Az Apple a modemet a Global Village-dzsel fejlesztette, és egyedülállóan két részből állt. A modemcsatlakozóval ellátott adó-vevő a gépben hátulra, maga a modem pedig az alaplap mellé került. A modem V.32terbo előírásúV.32terbo: Egyes modemgyártók által elfogadott AT&T szabvány -os analóg modemekhez. Az 1994-es ITU v.34 szabvány -os, 1996-os bővítése és analóg modemekhez QAM modulációt írt elő. Az AT&T V.32terbo modemei hamarabb jelentek meg a piacon, hogy nagyobb sebességet biztosítsanak, mint a V.32bis -t biztosító szabvány. volt, ennek hátránya, hogy csak másik V.32terbo modemmel tudott kapcsolatot teremteni, más modemmel kapcsolódva a sebesség visszaesett .

Az 500-as sorozatból összesen közel gépet gyártottak, az utód PowerBook 5300-asből csak .

Technikai leírás Macintosh PowerBook 520 A gép súlya , magassága , szélessége és mélysége volt. A gépet System 7.1.1 operációs rendszerrel szállította az Apple, a ROM mérete 2MB volt. A kijelző 9,5" 4-bit passive matrix LCD volt képpont felbontással. A Macintosh PowerBook 520 számítógépet -es Motorola 68LC040 processzor vezérelte (L1 cache: 8K, L2 cache: nem volt). A PMMU feladatát a processzor látta el. A gép bemutatásakor az alaplapon (70ns) memóriát tartalmazott, maximálisan kezelésére volt képes a gyári specifikáció szerint. A bővítéshez az egyetlen helybe (slot) 4, 8, 12, 20, 32 MB-os modulok egyikét lehetett betenni. Az adatokat a 160-240MB SCSI–buszos belső merevlemezre lehetett elmenteni. Külső adattárolási lehetőséget az 1,44-es hajlékonylemez meghajtó (floppy-drive) kínált. A számítógépnek egy ADB, egy nyomtató, egy hangszóró portja volt. mini-15 a videó, HDI-30 a SCSI kimenet volt. Ethernet hálózathoz AAUI-15 porton kapcsolódhatott a gép. A mikrofon port Line in volt. A Macintosh PowerBook 520 PB500, NiMH akkumulátora maximum 40W teljesítményre volt képes.

Macintosh PowerBook 520c A gép súlya , magassága , szélessége és mélysége volt. A gépet System 7.1.1 operációs rendszerrel szállította az Apple, a ROM mérete 2MB volt. A kijelző 9,5" 8-bit passive matrix LCD volt képpont felbontással. A Macintosh PowerBook 520c számítógépet -es Motorola 68LC040 processzor vezérelte (L1 cache: 8K, L2 cache: nem volt). A PMMU feladatát a processzor látta el. A gép bemutatásakor az alaplapon (70ns) memóriát tartalmazott, maximálisan kezelésére volt képes a gyári specifikáció szerint. A bővítéshez az egyetlen helybe (slot) 4, 8, 12, 20, 32 MB-os modulok egyikét lehetett betenni. Az adatokat a 160-320MB SCSI–buszos belső merevlemezre lehetett elmenteni. Külső adattárolási lehetőséget az 1,44-es hajlékonylemez meghajtó (floppy-drive) kínált. A számítógépnek egy ADB, egy nyomtató, egy hangszóró portja volt. mini-15 a videó, HDI-30 a SCSI kimenet volt. Ethernet hálózathoz AAUI-15 porton kapcsolódhatott a gép. A mikrofon port Line in volt. A Macintosh PowerBook 520c PB500, NiMH akkumulátora maximum 40W teljesítményre volt képes.

Macintosh PowerBook 540 A gép súlya , magassága , szélessége és mélysége volt. A gépet System 7.1.1 operációs rendszerrel szállította az Apple, a ROM mérete 2MB volt. A kijelző 9.5" 8-bit active matrix LCD volt képpont felbontással. A Macintosh PowerBook 540 számítógépet -es Motorola 68LC040 processzor vezérelte (L1 cache: 8K, L2 cache: nem volt). A PMMU feladatát a processzor látta el. A gép bemutatásakor az alaplapon (70ns) memóriát tartalmazott, maximálisan kezelésére volt képes a gyári specifikáció szerint. A bővítéshez az egyetlen helybe (slot) 4, 8, 12, 20, 32 MB-os modulok egyikét lehetett betenni. Az adatokat a 240MB SCSI–buszos belső merevlemezre lehetett elmenteni. Külső adattárolási lehetőséget az 1,44-es hajlékonylemez meghajtó (floppy-drive) kínált. A számítógépnek egy ADB, egy nyomtató, egy hangszóró portja volt. mini-15 a videó, HDI-30 a SCSI kimenet volt. Ethernet hálózathoz AAUI-15 porton kapcsolódhatott a gép. A mikrofon port Line in volt. A Macintosh PowerBook 540 PB500, NiMH akkumulátora maximum 40W teljesítményre volt képes.

Macintosh PowerBook 540c