A Vasas FC a 2023–2024-es szezonban az NB2-ben indul, miután a 2022–2023-as NB1-es szezonban tizenkettedik (kieső) helyen zárta a bajnokságot.A MOL Magyar Kupába a 3. fordulóban csatlakoztak be, ellenfelük a negyedosztályú Dunaharaszti együttese volt, akik ellen 0–1-es eredménnyel jutottak tovább. A legjobb 32 között a másodosztályú Gyirmót volt az ellenfelük, akik ellen 3–1-es eredménnyel jutottak a nyolcaddöntőbe, ahol a Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályban szereplő Mezőörs lesz az ellenfelük.

Változások a csapat keretében A félkövérrel jelölt játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

Érkezők DátumNévNemzetPosztKorHonnanSzerződés megnevezéseÁtigazolási időszakSzerződés végeÁtigazolás összegeForrás2023. július 4.Bakti Balázs magyarközéppályás18 Puskás Akadémiakölcsön18x18px|2020. évi nyári átigazolási időszak 2023. évi nyári2024–2023. augusztus 7.Tóth Milán magyarcsatár21 Sturm Graz IIátigazolás2026Ismeretlen összeg2023. augusztus 16.Pávkovics Bence magyarhátvéd26 El Pasoátigazolás2026Ismeretlen összeg2024. január 5.Doktorics Áron magyarcsatár22 Szombathelyszabadon igazolható18x18px 2024. évi téliNem publikusingyen

Utánpótlásból felkerültek DátumNévNemzetPosztKorÁtigazolási időszakSzerződés vége2023. július 1.Faragó Bálint magyarközéppályás1918x18px|2020. évi nyári átigazolási időszak 2023. évi nyári2025Rab Boldizsár magyarközéppályás172026Girsik Attila magyarhátvéd17Nem publikus

Távozók DátumNévNemzetPosztKorHovaSzerződés megnevezéseÁtigazolási időszakSzerződés végeÁtigazolás összegeForrás2023. május 25.Balogh Norbert magyarcsatár27 Dunaszerdahelykölcsönből vissza18x18px|2020. évi nyári átigazolási időszak 2023. évi nyári2025–Dombó Dávid magyarkapus30 Zalaegerszegszerződésbontás2024ingyen2023. május 26.Pátkai Máté magyarközéppályás35visszavonultvisszavonult––Feczesin Róbert magyarcsatár37klub nélküliszerződésbontás––2023. június 5.Iyinbor Patrick magyarhátvéd21 Ferencvároskölcsönből visszaNem publikus–2023. június 9.Márkvárt Dávid magyarközéppályás28 Szeged-Csanád GAszerződésbontás2025ingyenHidi Patrik magyarközéppályás32 BVSC-Zuglószerződésbontás2024ingyenHegedűs János magyarhátvéd26 Paksszerződésbontás2026ingyenGéresi Krisztián magyarcsatár29 Nyíregyházaszerződésbontás2025ingyen2023. június 12.Bobál Gergely magyarcsatár28 Budapest Honvédszerződésbontás2025ingyen2023. június 13.Silye Erik magyarhátvéd27 Paksszabadon igazolható2026ingyen2023. július 24.Bánfalvi Dániel magyarkapus22 Komáromkölcsön2024–2023. július 29.Cipf Dominik magyarcsatár22 TiszakécskeátigazolásNem publikusIsmeretlen összeg2023. augusztus 8.Szalai József magyarcsatár20 Mezőkövesdátigazolás2026Ismeretlen összeg2024. január 5.Szilágyi Szabolcs románközéppályás20 Mezőkövesdkölcsön18x18px 2024. évi téli2024–

Játékoskeret 2024. január 28. szerint.

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

*A második csapatban is pályára lépő játékosok. MezszámNévNemzetiségSzületési helySzületési idő (kor)Korábbi csapatÉrték(€)Szerződés lejártaKapusok26Uram JánosSzeged Békéscsaba 1912 Előre225 0002025.06.30.55Jova LeventeOrosháza Nyíregyháza Spartacus FC150 0002026.06.30.Védők2Szivacski DonátSzeged Kecskeméti TE200 0002025.06.30.4Pávkovics BenceMohács El Paso Locomotive FC300 0002026.06.30.5Litauszki RóbertKiskunhalas Újpest FC100 0002024.06.30.17Hinora KristófMór MTK Budapest FC II200 0002025.06.30.19Deutsch LászlóBudapest Puskás Akadémia FC150 0002025.06.30.20Ódor MátéSzékesfehérvár Szeged-Csanád GA150 0002026.06.30.34Otigba Kenneth Kaduna Ferencvárosi TC225 0002024.06.30.36Baráth BotondBudapest Budapest Honvéd FC250 0002025.06.30.68Girsik Attila* KolozsvárUtánpótlásból került fel150 000Nem publikusKözéppályások6Sztojka Dominik*BudapestUtánpótlásból került fel100 0002026.06.30.7Bakti BalázsBudapest Puskás Akadémia FC175 0002024.06.30.8Ihrig-Farkas SebestyénBudapest Budafoki MTE100 0002024.06.30.13Berecz Zsombor Miskolc Mezőkövesd Zsóry FC300 0002027.06.30.15Hidi M. Sándor Nagydobrony Győri ETO FC200 0002024.06.30.16Rab Boldizsár*BudapestUtánpótlásból került fel25 0002026.06.30.21Kapornai Bertalan*BudapestUtánpótlásból került fel25 0002025.06.30.22Faragó Bálint*DorogUtánpótlásból került fel10 0002025.06.30.23Vida MátéBudapest FC DAC 1904150 0002025.06.30.88Urblík József Bártfa Puskás Akadémia FC300 0002025.06.30.Támadók10Holender Filip Kragujevac FK Partizan250 0002025.06.30.70Radó AndrásPápa Zalaegerszegi TE FC300 0002026.06.30.77Tóth MilánÓzd SK Sturm Graz II450 0002026.06.30.86Novothny SomaVeszprém Anórthoszi Ammohósztu300 0002025.06.30.97Zimonyi DávidKimle Zalaegerszegi TE FC125 0002024.06.30.Doktorics ÁronSzombathely Szombathelyi Haladás125 000Nem publikusKölcsönadott játékosokNévPosztNemzetiségSzületési helySzületési idő (kor)Kölcsönben ittÉrték (€)Kölcsön lejártaBánfalvi DánielkapusBudapest Komárom VSE25 0002024.06.30.Szilágyi Szabolcsközéppályás Kolozsvár Mezőkövesd Zsóry FC200 0002024.06.30.

Szakmai stáb Sportigazgató Nagy MiklósVezetőedző Desits SzilárdPályaedző Tóth MihályKapusedző Farkas BalázsErőnléti edző Vég AndrásVideóelemző Bárdosi BalázsTechnikai vezető Kopjári NándorRehabilitációs szakember Máthé Botond Kubó ÁdámMasszőr Kiss JánosSzertáros Kutassy DánielCsapatorvos Dr. Lejkó Dezső Dr. Kállay Tamás

Jegyzetek

Kategória:A Vasas SC szezonjai Kategória:Labdarúgócsapatok 2023–2024-es szezonja