bélyegkép|alt=Beatrit Haddad Maia az első fordulós győzelme után a 2023-mas Roland Garroson|Beatriz Haddad Maia az első fordulós győzelme után a 2023-mas Roland Garroson A 2023-as WTA Elite Trophy a WTA által évente megrendezésre kerülő esemény 2023. évi tornája, amelyre a világranglistán elért helyezése alapján a 2023-as WTA Finals tornára kvalifikációt szerzett versenyzőket követő 11 játékos és egy további, a rendezők szabadkártyájával induló versenyző kapott meghívást. Sérülés vagy egyéb lemondás miatt a távol maradók helyett a ranglista következő helyén álló versenyző vehetett volna részt a tornán, de ezúttal nem lerült sor helyettesítésre. Párosban a ranglistahelyezésük alapján a WTA Finals tornára kvalifikációt szerzett párosokat a világranglistán követő négy páros kap meghívást a versenyre, a rendezők két további párosnak adtak szabadkártyát.
A címvédő egyéniben a fehérorosz Arina Szabalenka, párosban az ukrán Ljudmila Kicsenok és a szlovén Andreja Klepač. Arina Szabalenka ebben az évben mint világelső a WTA Finals tornán vesz részt, párosban ebben az évben Ljudmila Kicsenok a norvég Ulrikke Eikeri párjaként indult.
A brazil Beatriz Haddad Maia egyéniben és párosban is az első helyen végzett. Egyéniben a döntőben 7–6(11), 7–6(4) arányban győzte le a kínai Cseng Csin-vent, míg párosban Veronyika Kugyermetova partnereként a döntőben a Kato Miju–Aldila Sutjiadi japán–indonéz páros ellen nyertek 6–3, 6–3 arányban.
A verseny A hatodik WTA Elite Trophy versenyt 2023. október 24−29. között rendezték, a helyszíne a Hengqin International Tennis Center volt a kínai Csuhajban. 2020–2022 között a tornát nem rendezték meg. A díjalap 2023-ban amerikai dollár.
A ranglistapontok és a díjazás Az első helyezett maximum 700 ranglistapontot szerezhet. A párosok ezen a versenyen nem kapnak ranglistapontot. SzakaszEgyéniPáros2DíjazásPontDíjazásGyőztes KM1 + KM + 460 KM1 + Döntős KM + KM + 200 KM1 + Elődöntőben vesztesKM + KM – Körmérkőzéses szakaszban győzelem1. győzelem 2. győzelem 120 Körmérkőzéses szakaszban vereség– 40– Körmérkőzéses szakasz csoportelső +–– Körmérkőzéses szakasz csoport 2. helyezett +––Startpénz –Helyettesítők –– 1 KM − a körmérkőzéses szakaszban szerzett pénzdíjak és pontok. 2A párosok ezen a tornán nem kapnak ranglistapontot.
A lebonyolítás formája A versenyen résztvevő 12 játékost négy háromfős csoportba sorsolják, és a négy csoportgyőztes alkotja az elődöntő mezőnyét. Az elődöntő hagyományos kieséses formában zajlik.
A párosoknál a hat csapat két háromfős csoportban versenyez, és a két csoportgyőztes mérkőzik a bajnoki címért.
A helyezések eldöntése a körmérkőzéses szakaszban A helyezések az alábbiak figyelembe vételével dőlnek el: 1. A győzelmek száma 2. A lejátszott mérkőzések száma 3. Két játékos holtversenye esetén az egymás elleni eredmény 4. Három játékos közötti holtverseny esetén, elsőként a játszmaarányt és az egymás elleni eredményt, másodikként a játékarányt és az egymás elleni eredményt veszik figyelembe 5. Ha az előzőek sem döntenek, akkor a ranglistahelyezés dönt.
Egyéni Az indulók A 2023. évi versenyre az alábbi táblázatban szereplő versenyzők szereztek indulási jogot.
A tornán való indulást lemondta az egyébként indulásra jogosult María Szákari, Petra Kvitová, Belinda Bencic, Jekatyerina Alekszandrova, Viktorija Azaranka és Elina Mihajlivna Szvitolina. Helyettük a ranglistán sorban következő versenyzők indulhattak. A szabadkártyát a kínai Csu Lin kapta.
+ A verseny résztvevőiVilágr.hely.Világranglistán elért helyezésVersenyző2023-ban elért legjobb eredményei10 Barbora Krejčíková2 győzelem, 2 döntő 11 Madison Keys2 győzelem, 1 elődöntő, 4 negyeddöntő13 Jeļena Ostapenko1 győzelem, 1 elődöntő, 4 negyeddöntő15 Ljudmila Szamszonova3 döntő, 1 elődöntő, 2 negyeddöntő16 Veronyika Kugyermetova1 győzelem, 1 döntő, 4 elődöntő, 2 negyeddöntő17 Darja Kaszatkina2 döntő, 2 elődöntő, 3 negyeddöntő18 Cseng Csin-ven2 győzelem, 1 elődöntő, 2 negyeddöntő19 Beatriz Haddad Maia2 elődöntő, 5 negyeddöntő 20 Caroline Garcia2 döntő, 1 elődöntő, 5 negyeddöntő23 Donna Vekić1 győzelem, 2 döntő, 2 negyeddöntő24 Magda Linette1 döntő, 2 elődöntő, 1 negyeddöntőWCSzabad kártya (Wild Card)(36) Csu Lin1 győzelem, 1 döntő, 3 elődöntő, 1 negyeddöntő
A tartalékok: Sorana Cîrstea és Anasztaszija Potapova.
Az egymás elleni eredmények a torna előtt #Versenyző Krejčíková Keys Ostapenko Szamszonova Kugyermetova Kaszatkina Cseng Maia Garcia Vekić Linette Lin ÖsszesenIdei eredm. 1 Barbora Krejčíková 1−1 2−5 1−1 1−23−1 0−13−03−10−0 2−01−017−1232−18 2 Madison Keys 1−1 3−22−10−1 9−21−00−04−12−13−1 1−026−1033−13 3 Jeļena Ostapenko 5–2 2−3 2−21−15−20−24−01−00−10−11−021−14 36−21 4 Ljudmila Szamszonova 1−11−22−2 2−2 0−03−20−00−00−31−00−110−1333−23 5 Veronyika Kugyermetova 2−11−01−12−2 1−22−11−01−03−20−01−015−933−21 6 Darja Kaszatkina 1−32−92−50−02−1 0−10−12−20−12−21−012−2537−24 7 Cseng Csin-ven 1−00−12−02−31−21−0 0−00−00−10−10−17−9 34−18 8 Beatriz Haddad Maia 0−30−00−40−00−11−00−0 0−02−11−00−04−9 30−22 9 Caroline Garcia 1−31−40−10−10−12−20−00−0 4−61−11−110−2039−25 10 Donna Vekić 0−0 1−21−03−02−31−01−01−26−4 1−02−019−1129−18 11 Magda Linette 0−2 1−3 1−00−10−02−21−00−11−10−1 0−26−13 27−2412 Csu Lin 0−10−10−11−00−10−11−00−01−10−22−0 5−827−21
Az egyéni verseny résztvevői
A csoportmérkőzések
Azalea csoport Rsz.NévKrejčíkováKaszatkinaLinetteGy–VSzettGy–VJátékGy–VHelyezés1 Barbora Krejčíková 5–7, 6–1, 1–66–2, 6–41–13–224–202.6Darja Kaszatkina7–5, 1–6, 6–1 6–3, 6–42–04–126–191.11Magda Linette2–6, 4–63–6, 4–6 0–20–413–243.
Camellia csoport Rsz.NévKeysMaiaGarciaGy–VSzettGy–VJátékGy–VHelyezés2Madison Keys 4–6, 4–63–6, 6–7(3)0–20–417–253.8Beatriz Haddad Maia6–4, 6–4 6–1, 7–6(4)2–04–025–151.9 Caroline Garcia 6–3, 7–6(3)1–6, 6–7(4) 1–12–220–222.
Orchid csoport Rsz.NévOstapenkoCsengVekićGy–VSzettGy–VJátékGy–VHelyezés3Jeļena Ostapenko 4–6, 6–1, 2–64–6, 6–4, 6–11–13–328–242.7Cseng Csin-ven6–4, 1–6, 6–2 6–4, 6–7(6), 6–42–04–231–271.10Donna Vekić6–4, 4–6, 1–64–6, 7–6(6), 4–6 0–22–426–343.
Rose csoport Rsz.NévSzamszonovaKugyermetovaCsuGy–VSzettGy–VJátékGy–VHelyezés4Ljudmila Szamszonova 4–6, 6–3, 5–72–6, 6–2, 6–11–13–3 (50%)29–252.5Veronyika Kugyermetova6–4, 3–6, 7–5 6–7(5), 1–61–12–3 (40%)23–283.12Csu Lin6–2, 2–6, 1–67–6(5), 6–1 1–13–2 (60%)22–211.
Az egyéni döntők
Páros A versenyen az alábbi párosok indultak el:
Az indulókat két háromfős csoportba sorsolták, amelyek első helyezettjei kerülnek a döntőbe, és mérkőznek meg a tornagyőzelemért.
A párosok csoportmérkőzései A (Lily) csoport Rsz.NévGy–VSzettGy–VJátékGy–VHelyezés1 6–0, 6–36–3, 6–32–04–024–91.40–6, 3–6 4–6, 6–7(4)0–20–413–253.63–6, 3–66–4, 7–6(4) 1–12–219–222.
B (Bougainvillea) csoport Rsz.NévGy–VSzettGy–VJátékGy–VHelyezés2 6–3, 6–7(5), [10–6]4–6, 7–5, [12–10]2–04–225–211.33–6, 7–6(7–5), [6–10] 3–6, 2–60–21–414–253.56–4, 5–7, [10–12]6–3, 6–2 1–13–223–172.
Kapcsolódó szócikkek 2023-as WTA-szezon
Jegyzetek
Források A torna WTA adatlapja
A sorsolási tábla A párosok sorsolási táblája
Kategória:Tenisztornák WTA Elite Kategória:Kína sportélete