A Jefferson Public Radio (JPR) a Dél-oregoni Egyetem tulajdonában álló regionális rádióhálózat az Amerikai Egyesült Államokban. Az egymillió főt elérő csatornák Oregon déli és Kalifornia északi részén foghatók. A hálózat nevét 160 ezer négyzetkilométeres vételkörzetéről, a tervezett Jefferson államról kapta.

Az 1969 áprilisában indult, akkoriban tíz wattal sugárzó KSOR-t kezdetben a Dél-oregoni Főiskola hallgatói üzemeltették, majd az 1970-es évek végére a National Public Radio teljes jogú tagja lett. Az 1980-as években megkezdődött átjátszóadóinak telepítése; a csatorna állítása szerint az ország legnagyobb átjátszóadó-hálózatával rendelkezik.

Miután a KSOR üzemeltetője felfedezte, hogy vételkörzetük körülbelül Jefferson állam területére összpontosul, a rádióhálózat 1989-ben felvette a Jefferson Public Radio nevet.

Csatornák A hálózat csatornái a National Public Radio, a Public Radio Exchange, az American Public Media, a BBC World Service és más adók műsorát is sugározzák. A vételkörzetben élők többsége a három tematikus műsor mindegyikét hallgathatja.

Komolyzene és hírek A komolyzenei műsor és hírszolgáltatás volt kezdetben a KSOR profilja, ezek a teljes vételkörzetben hallgathatók. A csatornák hétköznapokon délelőttönként az NPR beszélgetős műsorait, napközben pedig komolyzenét sugároznak. Hétvégenként a WFMT komolyzenei összeállítása hallható. Korábban hajnali 2 és 5 óra között műsorszünet volt, de ma már 24 órában sugároznak.

A lefedettségi területen kívüli vételt a Mendocino városában található átjátszóadó biztosítja. HívójelFrekvencia (FM)[MHz]ÁllamVárosÁllomásosztály KHEC 91,1 Kalifornia Crescent City 54 A 125 KLDD 91,9 Kalifornia McCloud 447 C3 1100 KWCA 101,1 Kalifornia Palo Cedro 450 C2 4900 KNHT 102,5 Kalifornia Rio Dell 509 C1 4500 KNYR 91,3 Kalifornia Yreka 721 C 400 KSOR 90,1 Oregon Ashland 810 C 38 000 KSRG 88,3 Oregon Ashland 410 A 230 KZBY 90,5 Oregon Coos Bay 150 A 880 KLMF 88,5 Oregon Klamath Falls 659 A 95 KOOZ 94,1 Oregon Myrtle Point 451 C1 9000 KSRS 91,5 Oregon Roseburg 93 A 2000

Kortárs zene és hírek A csatornák délelőttönként beszélgetős műsorokat, délutánonként pedig indie rockot, indie popot, slágereket és americanát sugároznak. Esténként a WXPN zenei összeállítása hallható. Korábban hajnali 2 és 5 óra között műsorszünet volt, de ma már 24 órában sugároznak. HívójelFrekvencia (FM)[MHz]ÁllamVárosÁllomásosztály KNCA 89,7 Kalifornia Burney 629 C0 30 000 KNSQ 88,1 Kalifornia Mount Shasta 476 C2 1200 KSMF 89,1 Oregon Ashland 412 C2 2300 KSBA 88,5 Oregon Coos Bay 184 C3 2700 KSKF 90,9 Oregon Klamath Falls 687 C1 Vízszintes: 6500 Függőleges: 2000

Hírek és tájékoztatás Ezek a csatornák sugározzák a JPR egyetlen saját gyártású beszélgetős műsorát, a The Jefferson Exchange-et, emellett az NPR műsora is hallható. Éjszakánként a BBC Világszolgálatának adását sugározzák. Középhullám (AM) HívójelFrekvencia[kHz]ÁllamVárosNévleges teljesítmény [W] KPMO 1300 Kalifornia Mendocino Nappal: 5000 Éjszaka: 77 KMJC 620 Kalifornia Mount Shasta Nappal: 1000 Éjszaka: 27 KJPR 1330 Kalifornia Shasta Lake 1000 KSYC 1490 Kalifornia Yreka 1000 KRVM 1280 Oregon Eugene Nappal: 5000 Éjszaka: 1500 KAGI 930 Oregon Grants Pass Nappal: 5000 Éjszaka: 123 KTBR 950 Oregon Roseburg Nappal: 3400 Éjszaka: 20 KSJK 1230 Oregon Talent 1000 Ultrarövidhullám (FM)HívójelFrekvencia[MHz]ÁllamVáros KNHM 91,5 Kalifornia Eureka 500 KHWA 102,3 Kalifornia Weed 15 500 KSYC-FM 103,9 Kalifornia Yreka 10 000

Hálózatbővítés A közszolgálati rádiólefedettség hiányosságai miatt 2004-ben a JPR több rádióállomást is megvásárolt. A eurekai felvásárlás vitákat szült, mert úgy gondolták, hogy a csatorna a Humboldt Állami Egyetem KHSU állomásának vetélytársa lesz. Később a KHSU is az NPR műsorát kezdte sugározni.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Dél-oregoni Egyetem Kategória:Rádióadók