Marína Száti (görögül: Μαρίνα Σάττι; a nemzetközi szaksajtóban Marina Satti; Athén, 1986. december 26. – ) görög énekesnő, dalszerző és színésznő. Ő képviselte Görögországot a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben, a Zari című dalával.
Pályafutása Száti Athénban született, egy szudáni arab apától és egy görög anyától. Krétán, Iráklióban nőtt fel. A zongora alapjait korán elsajátította, majd a középiskolában megtanulta a klasszikus éneklést is. A Nemzeti Műszaki Egyetemen Athénban kezdte el az építészmérnöki tanulmányait, de nem fejezte be.
2008-ban, miután Pános Dímasszal együtt tanult, és kiváló minősítést és díjat szerzett lírai monódiában. Egy évvel később haladó klasszikus tanulmányokat folytatott, miközben dzsesszt tanult a Nakász Konzervatóriumban. 2010-ben egy ösztöndíjjal két szemesztert töltött a Berklee College of Musicban, ahol dzsesszt és kortárs zeneszerzést hallgatott.
2016-ban kiadta Koupes című kislemezét, amely több mint 24 millió megtekintést ért el a YouTube-on, és rajta szerepelt a Ravin & Bob Sinclar Buddha Bar 20 Years Anniversary albumán. 2017-ben következő kislemeze, a Mantissa az Európai Unió Hivatalos Top 100-as és Bulgária Top 40-es listáján is szerepelt. A kislemezt a Global Citizen a nyár dalaként említette.
2016-ban megalapította a Fonés (hangok) nevű, hagyományos többszólamú női a cappella csoportot. Olyan helyszíneken léptek fel, mint az epidauruszi ókori színház, a Herodes Atticus Odeon, az Athéni Koncertház és a Sztavrosz Níarhosz Alapítvány Kulturális Központ. 2017-ben egy kulturális eseménysorozatot kurátora volt, amely végül a Chόres kórus megalakulásához vezetett, amelyben 150 nő énekelt, 13-tól 55 éves korig. 2020-ban a Chόres hagyományos énekeket mutatott be régészeti helyszíneken.
2018 júniusában Száti és a Fonés bemutatta a YALLA! című világzenei és pop dalokat tartalmazó repertoárjukat, valamint az északkeleti Földközi-tengeri hagyományos zenének az átdolgozásait. Az előadást először a Melína Merkúri Színházban mutatták be, majd turnéztak külföldön, Franciaországban, Angliában, Svájcban, valamint Tamperében, Finnországban is, a 2019-es Világzenei Kiállítás alkalmával.
2022-ben kiadta bemutatkozó albumát, a Yenna (Születés) címmel, amelyet nagy kereskedelmi és kritikai sikerrel fogadtak. Az album kiadását egy négy hónapon át tartó európai turné követte.
2023. október 24-én-én az ERT bejelentette, hogy őt választották ki, hogy képviselje Görögországot a következő Eurovíziós Dalfesztiválon. Versenydala, a Zari 2024. március 7-én jelent meg. A verseny május 9-én rendezett második elődöntőjéből ötödik helyezettként jutott tovább a döntőbe, ahol a tizenegyedik helyen végzett.
Diszkográfia Albumok YENNA (2022)
EP-k P.O.P. (2024)
Kislemezek Éna Kalokéri (Ένα Καλοκαίρι) (2012) Argozvínisz móni (Αργοσβήνεις μόνη, Tareq közreműködésében) (2013) Tha Szpászo Kúpesz (Θα Σπάσω Κούπες) (2016) Nifáda (Νιφάδα) (2017) Mándisza (Μάντισσα) Páli (Πάλι) (2021) Pónosz Krifósz (Πόνος Κρυφός) (2021) Jatí pulí m' (Γιατί πουλί μ') (2022) TUCUTUM (2023) Zari (2024)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Görög énekesek