A Marussia MR01 egy Formula–1-es versenyautó, melyet a Marussia F1 Team versenyeztetett a 2012-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Timo Glock és Charles Pic voltak.

Áttekintés Elődeivel ellentétben az MR01-es már nem kizárólag számítógépes (CFD) tervezéssel készült, hanem azt kombinálták a hagyományos, szélcsatornás megoldással. A fejlesztés csúszásai miatt úgy tervezték, hogy a márciusi harmadik tesztre lehetnek készen az autóval, azonban azon nem vehettek részt, mert a kasztni nem ment át a kötelező törésteszten.

2012-ben ez volt a mezőny egyetlen autója, amelyben nem volt kinetikus energia-visszanyelő rendszer (KERS) - legalábbis eleinte ez volt a közvélekedés, mert a HRT csapat később ismerte el, hogy az övékben sincs. Ugyancsak egyedi volt az orrkiképzés terén, a McLaren és a HRT autói mellett a Marussia orrán sem volt látható lépcső, így a kevéssé esztétikus kacsacsőr sem kapott rajta helyet. A brit nagydíjtól ennek az orrnak a mérete is megnövekedett.

A szezon Tesztelési lehetőség hiányában maga az ausztrál nagydíj volt a csapat számára a teszt, Az időmérő edzésen mégsem az utolsó helyekről indulhattak, mert a két HRT nem tudta megfutni a 107 százalékos időt, Sergio Pérez büntetése miatt pedig előrébb sorolódtak. Az év során a pontszerzésre nem voltak esélyesek, viszont a szingapúri nagydíjon Glock 12. helyet ért el, amivel megelőzték a Caterhamet a pontversenyben. Mivel azonban a brazil nagydíjon Petrov révén a rivális csapat 11. helyet szerzett, így ebben az idényben sem tudtak előrelépni a bajnoki utolsó előtti helyről.

Egy szörnyű baleset is beárnyékolta a csapat 2012-es évét. A Marussia tesztpilótája, Maria de Villota a duxfordi légibázison tesztelte az MR01-est, amikor váratlanul nekiütközött a csapatszállító kamion lenyitott hátsó rámpájának. A soron következő brit nagydíjra érkező, egyenesbeli tempónövelő aerodinamikai fejlesztéseket próbálta éppen ki, amikor a tragédia megtörtént. A baleset következtében de Villota elvesztette a jobb szemét, majd egy évvel később az esettel összefüggő komplikációk miatt elhunyt.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617181920PontokHelyezés2012Marussia F1 TeamCosworth CA2012AUSMALCHNBHRESPMONCANEURGBRGERHUNBELITASINJPNKORINDABUUSABRA011.Timo Glock141719191814KINI182221151712161820141916Charles Pic152020KIKIKI2015192020161616KI1919KI2012 - nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát.

Jegyzetek

Kategória:2012-es Formula–1-es autók Kategória:Marussia F1