Fáy István, Fáy István Károly EmilBudapest IV. kerületi állami házassági anyakönyv 54/1926. magyar jogász, szolgabíró, főispán, közoktatásügyi államtitkár, országgyűlési képviselő.
Élete Református vallásban született. Budapesten és Berlinben folytatott jogi egyetemi tanulmányokat, majd közigazgatási pályára lépett. 1902–1906 között különböző alsóbb szintű vármegyei tisztségeket töltött be, amik után 1906-ban a tatai járás főszolgabírója lett. 1918-ban közélelmezési kormánybiztosi kinevezést kapott a miskolci kerületbe, majd 1920-ban Kecskeméten lett főispán. 1922-től Csanád-Arad-Torontál vármegye, 1937-től Debrecen és Hajdú vármegye, 1938-ban pedig Pest vármegye főispáni tisztségét töltötte be.
Mint nagy műveltségű, széles látókörű politikus, 1939-ben vallás- és közoktatási államtitkári kinevezést kapott Teleki Pál kormányában; e pozíciójából Szálasi Ferenc hatalomra kerülésekor, 1944. október 15. után saját kérésére mentették fel.
Időközben országgyűlési képviselői mandátumot is szerzett: a jászapáti választókerület képviselői helye ugyanis 1940 januárjában megüresedett, az 1939-es általános választáson megválasztott, nyilaspárti Orosz Mihály mandátumának bíróság általi megsemmisítésével, s az 1940. február 25-i pótválasztáson a kormányon lévő Magyar Élet Pártja (MÉP) őt indította a kerületben. Ellenjelöltje nyilaspárti programmal a híres festőművész Vágó Pál azonos nevű, mérnök fia volt, de Fáy közel 60 %-os eredménnyel magabiztos győzelmet szerzett.
1926. március 10-én Budapesten feleségül vette a nála 16 évvel fiatalabb Geréby Katalin Máriát.
1945-ben külföldre távozott, haláláig Argentínában élt.
Jegyzetek
Források Fáy István oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2023. október 31. Fáy István oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2023. október 31. Kiss Erika: A jászsági alsójárást képviselték a parlamentben 1848-1944. In: Jászsági évkönyv, 2012.: 126-140.; online hozzáférés: 2023. október 31.
Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Magyar emigránsok Argentínában Kategória:Magyar jogászok Kategória:Pozsonyi jogászok Kategória:Pozsonyiak