Kós Lajos (Budapest, 1924. december 19. – Pécs, 2008. február 5.) Jászai Mari-díjas magyar báb- és grafikusművész, bábtervező, színházi rendező, a pécsi Bóbita Bábszínház alapítója. Szüleit nem ismerte, nevelőszülők nevelték. Kétszer nősült, első házasságából két fia született Gábor (1956-) és Péter (1959-)

Tanulmányai Kamaszként kitanulta a férfiszabóságot, majd a szűcsmesterséget. Koffán Károly Erzsébet téri szabadiskolájában rajzot tanult, linómetszeteket, fametszeteket készített. 1943-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet, majd Berény Róbert javaslatára Varga Nándor Lajos grafikai osztályában folytatta tanulmányait.

Szakmai pályája A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után főiskolai tanársegéd, majd a Népművelési Intézet munkatársa volt. 1949-ig grafikusként könyvillusztrációkat, program- és műsorfüzeteket készített. Már felsőfokú tanulmányai alatt foglalkozott bábjátékkal. 1961-től Pécsett élt, ekkor csatlakozott a pécsi bábszakkörhöz, amely még abban az évben – fennállásának 10. évfordulóján – felvette Weöres Sándor egyik költeménye után a Bóbita nevet. A Bóbita Bábegyüttes és jogutódja, a Bóbita Bábszínház alapítója. Első sikerét a Bóbitával az 1965-ös Ki Mit Tud? győzelem jelentette. A tettvággyal és lelkesedéssel teli fiatal képzőművész átalakította az addigi hagyományos színpadot, új, korszerű darabokat, ezek bemutatásához pedig szintén lelkes, nyitott új tagokat keresett a bábcsoportba. Kós Lajos bábszínháza a zenei és látványelemeket helyezte előtérbe a gyermekeknek és a felnőtteknek szóló előadások esetében egyaránt. Kialakított egy sajátos, csak rá jellemző bábszínházi formanyelvet, amelyben számos, egymástól különböző bábtechnika és a klasszikustól a kortárs zenéig minden műfaj képviseltette magát. Kós Lajos nemcsak létrehozta modern, szokatlan előadásait, hanem a befogadásukra fogékony közönséget is megkereste. Termékeny kapcsolatokat alakított ki a társművészetek helyi képviselőivel – zeneművészekkel, képzőművészekkel, grafikusokkal, építészekkel, írókkal. Önálló fény- és hangtechnikai műszaki fejlesztéseket valósított meg. Több bábjátékos tankönyv szerzője, illetve társszerzője. 1981-től 1989-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Bóbita Bábszínház művészeti vezetőjeként tevékenykedett.A Bóbita (Pannónia Könyvek, Pécs, 1993)

Főbb bábtervei és rendezései Rómeó és Júlia (kézpantomim, 1967) Emberke (bábpantomim Mészöly Miklós szövegére, 1970) Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (1971) Muszorgszkij: Egy kiállítás képei (bábpantomim, 1973) Lemminkainen anyja (bábpantomim, 1976) Bolero (1980) Bóbita show (1980) Balázs Béla – Bartók Béla: A fából faragott királyfi (bábpantomim, 1981) Kodály Zoltán: Háry-szvit (kézpantomim, 1982) Sztravinszkij: Pulcinella (kézpantomim, 1982) Operasaláta (1983)

Kitüntetései Jászai Mari-díj (1986) Nemzetközi Bábművész Szövetség UNIMA diploma (1973, 1989, 1994) Blattner Géza-érem (1973) Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozat) (1995)Népszava, 1995. március 16., 11. oldal

Művei A bábjátszás Magyarországon (Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1955) A bábjáték technikája (Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1956) A bábfesztivál tanulságai (Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest) Bábjátékos oktatás – A bábszínház technikája – Szcenika I-V. (Népművelési Propaganda Iroda, Budapest) Kéz és mozgás – Bábanatómia (Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982) A Bóbita (Pannónia Könyvek, Pécs, 1993, )

Jegyzetek

Források A Bóbita (Pannónia Könyvek, Pécs, 1993)

80-81. o.

Nánay István: Kós Lajos és a Bóbita (Art Limes, 2006/1. szám, 11-20. o.) Kós Lajos: Mi a báb? (Art Limes, 2006/1. szám, 21-30. o.) Balogh Géza: A bábszínházalapító. Criticai Lapok 2015/07-08. szám OSZMI adatlap 24.hu, 2008. február 5., Elhunyt Kós Lajos hvg.hu, 2008. február 5., Elhunyt Kós Lajos bábművész bama.hu, 2008. február 5., Elhunyt Kós Lajos, a Bóbita megalapítója mek.oszk.hu, Magyar Színházművészeti Lexikon, Kós Lajos címszó

További információk Kende Kata: Bóbita-lét Agravatiz: Kós Lajos Zsolnay Kulturális Negyed: Bóbita60 Kiállítás Kós Lajos grafikai műveiből az MK-n Kós Lajos felbecsülhetetlen értékű adománya a Művészeti Karnak

Kapcsolódó szócikk Bóbita Bábszínház

Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar bábművészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Pécsiek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar grafikusok