A Vossloh Modula négytengelyes, többrendszerű villamos-dízelmozdonysorozat, melyet a Vossloh Rolling Stock gyárt 2022 óta. A sorozatot tolatási és fővonali szolgálatra tervezték. A típus első megrendelője a Paribus Group, amely a mozdonyokat a Northrailen keresztül fogja bérbe adni. Az első Modula-mozdonyok a tervek szerint 2024-től állnak forgalomba.

Története A Modula koncepcióját 2018-ban mutatták be az InnoTrans vasútijármű- és közlekedéstechnikai kiállításon „DM 20” néven. Az első legyártott prototípust a 2022-es InnoTranson mutatták be.

Technológia A Modula platform négy altípusból áll. A Modula EBB felsővezetékről és kettő akkumulátorról, a Modula EDD felsővezetékről és kettő dízelmotorról, a Modula BDD kettő dízelmotorról és egy kisebb akkumulátorról, míg a Modula BFC hidrogén-tüzelőanyagcelláról és egy kisebb akkumulátorról képes üzemelni. A mozdonyok lítium-titanát akkumulátorainak töltése történhet töltőaljzaton keresztül, beépített dízelmotorral vagy felsővezetékről. Hidrogén-tüzelőanyagcellás verziót eredetileg azért nem tervezett gyártani a Vossloh Rolling Stock, mivel annak a teljesítménye elmarad a többi változattól. 2024 májusában a Duisport Rail ennek ellenére szándéknyilatkozatot kötött a céggel kettő hidrogénnel üzemelő mozdony leszállításáról.

A mozdonyok vonatbefolyásoló rendszere magába foglalja a Siemens ETCS rendszerét.

Műszaki adatok Modula EBBModula EDDModula BDDModula BFCÜtközők közötti hossz 18 700 mmSzélességMagasságSzolgálati tömeg 84–90 tTengelyterhelés 21 tTengelyelrendezés Bo’Bo’Nyomtávolság 1435–1520 mmkülönböző változatok lehetségesekTeljesítmény2500 kW (15 kV / 25 kV AC)1500 kW (1,5 kV DC)500 kW (akkumulátor)2500 kW (15 kV / 25 kV AC)1500 kW (1,5 kV DC)2×480 kW (dízelmotorok)2×480 kW (dízelmotorok)300 kW (akkumulátor)300 kWAkkumulátor-kapacitás350 kWhnincs 160 kWhIndító vonóerő 300 kNEngedélyezett legnagyobb sebesség 120 km/hHajtáselektromos(akkumulátor és felsővezeték)elektromos és dízel-elektromos(dízelmotorok és felsővezeték)elektromos és dízel-elektromos(dízelmotorok és akkumulátorok)dízel-elektromosÜzemanyagtartály1500−2300 l?Áramnem15 kV, 16,7 Hz AC25 kV, 50 Hz AC1,5 kV DCkülönböző változatok lehetségesek15 kV, 16,7 Hz AC25 kV, 50 Hz AC1,5 kV DCkülönböző változatok lehetségesek nincs

Üzemeltetők Németország Paribus/Northrail 2021 nyarán a Paribus volt az első vállalat, amely szerződést kötött a Vossloh Locomotives vállalattal 50 példány akkumulátoros DM 20 típusú mozdony leszállítására és karbantartására.

DB Cargo 2022. január 18-án a DB Cargo bejelentette, hogy a Vossloh Locomotives lett a nyertese egy európai szintű pályázatnak. A plug-in hibrid mozdonyok dízelmotorral és akkumulátorral vannak felszerelve. A tervek szerint 2024-től állnak szolgálatba.

Railpool 2023. október 20-án a Railpool 45 példány BDD és EDD altípusú Modula mozdonyt rendelt németországi és hollandiai használatra, melyeket a tervek szerint 2027 végéig fog leszállítani a Vossloh. A szerződésben 152 opciós egység is szerepel.

Duisport Rail A Duisport Rail 2023 májusában szándéknyilatkozatot kötött a Vossloh Rolling Stockkal 2-2 példány Modula BFC és Modula EBB mozdony leszállításáról. Az első, EBB altípusból átalakított BFC mozdonyt kiállították a 2024-es InnoTranson.

Hollandia Rail Innovators Group/Rail Force One A RIG 2021 nyarán 50 db DM 20 típusú mozdonyt rendelt akkumulátorral. Az első mozdonyokat 2024-től a rotterdami kikötőben fogják használni.

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Német dízelmozdonyok Kategória:Tolatómozdonyok Kategória:Vossloh-mozdonyok