F. Takács István (Kiskunfélegyháza, 1984. február 29. –) pszichológus, tréner, coach, egyetemi oktató. Születési neve Takács István Károly, nevét 2018-ban anyakönyveztette F. Takács Istvánra, melyben az F. tag a Farkas vezetéknévre utal, amely édesanyja leánykori neve.

Tanulmányok Középiskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Gimnáziumban végezte, majd Szegedre került, 2006-ban a Szegedi Tudományegyetemen biológiatanári MsC diplomát szerzett. Később Budapesten akkreditált coaching tanfolyamot végzett. 2019-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen viselkedéselemző BA-, a Szegedi Tudományegyetemen pedig pszichológia MA-diplomát szerzett. 2021-ben elkezdte kutatódoktori tanulmányait pszichológia, pedagógia és neveléstudomány tárgykörében az SZTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskolájában. A fiatalok impulzivitását, illetve annak neveléstudományi és pszichológiai dimenzióit vizsgálja.

Életpálya, munkásság Nagyszülei pedagógusként, édesanyja tanítóként dolgozott, ezért már kisgyermekkorában minden vágya az volt, hogy pedagógus legyen. 10 éven át biológiát tanított biológiát, majd 2015-ben a segítő szakma felé fordult. Pszichológusi munkáját azonban – saját bevallása szerint – ma is erősen meghatározza a pedagógiában, biológiában és az élettan tudományában szerzett jártassága. Két egyetemen is oktat: a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán pszichológushallgatókat, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pedig pedagógushallgatókat. Szakértő vendégként rendszeresen hívják televízió- és rádióműsorokba. 2018-ban megalapította a [F2F] Pszichológia Stúdióthttps://www.f2f.hu/, majd 2023-ban a Mindset Pszichológiahttps://mindsetpszichologia.hu/ felkérte, hogy bővítse tanácsadói csapatát. Trénerként és generációs szakértőként is dolgozik, tanácsadóként rendszeresen tart fejlesztő előadásokat és workshopokat.

Jegyzetek

Források

F. Takács István neveléstudományi kutatódoktori adatlapja (Országos Doktori Tanács) F. Takács István adatlapja a Mindset Pszichológia tanácsadó központ oldalán F. Takács István saját pszichológiával kapcsolatos írásai és médiamegjelenései Pedagógiai Folyóirat - interjú az iskolakezdésről (print és online) (Pedagógiai Folyóirat - 2022/7 - ISSN 2939-6050) RTL Reggeli: Ezért jön elő annyi konfliktus, ha családok mennek el nyaralni (RTL | RTL Reggeli | 2023. május 31.) RTL Reggeli: Az ember biológiája nem a hosszú távú kapcsolatokra van kitalálva (RTL | RTL Reggeli | 2023. április 3.) RTL Reggeli: Manapság trendi pszichológiával foglalkozni (RTL | RTL Reggeli | 2023. február 22.) Ridikül: Takarékosan, okosan (Duna tv | Ridikül | 2022. december 6.) RTL Reggeli: A pszichológus elmondta, lehetett-e jele annak, hogy az osztálytársát megkéselő fiú mire készül (RTL | RTL Reggeli | 2022. október 11.) Ridikül: Konfliktuskezelés (Duna tv | Ridikül | 2022. június 2.) Ridikül: Mit üzen a testünk? (Duna tv | Ridikül | 2022. március 3.) Ridikül: Külön utakon - az elválás művészete (Duna tv | Ridikül | 2021. január 4.) A kötődéskutatás pedagógiai vonatkozásai: az anya-gyermek kötődés és zavarai — Tóth Edit; Regényi Enikő; Takács István Károly; Kasik László, In: Iskolakultúra, (19) 10. pp. 58–75. (2009) Takács István Károly: Hoffmann Zsuzsanna: Antik nevelés : Iskolakultúra, Veszprém, 2009. 188 o. : [könyvismertetés] — In: Magyar pedagógia: a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata, (110) 2. pp. 181–182. (2010)

Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek