Dunaharaszti autóbuszvonal-hálózata tartalmaz helyi, helyközi és távolsági autóbusz-járatokat is. A város tömegközlekedése Pest vármegye egyik legrégebb óta működő autóbusz-hálózata.
Története 1926-ban menetrend szerinti autóbusz-járat indul Soroksárról Alsónémedire, amely érinti Dunaharasztit. 1930-ban a menetrendszerinti autóbusz-járat napi 7-8 alkalommal közlekedett. 1941. január 10-étől téli menetrendet vezettek be a vonalon.
1958. április 4-én autóbusz-járat indult Dunaharaszti, HÉV-állomás és Taksony között. Az autóbusz-járat nagy népszerűségnek örvendett, főleg a tanulók és a munkások körében. Hat kilométer gyaloglást mentesített az új buszjárat a Taksonyból Dunaharasztira vagy a fővárosba utazóknak. A járatot a MÁVAUT üzemeltette. A Felszabadulás ünnepén elindított autóbusz-járat mindkét végállomásán nagy ünnepség fogadta az első autóbuszt.
Egy évre rá, lakossági aláírásgyűjtésre 1959. március 31-étől elindult a Knézich utcai járat is. Ez volt az első autóbusz-járat volt, amely nem hagyta el Dunaharaszti település határait.
1991. februárjában a Dunaharaszti önkormányzat pályázatot írt ki a helyi tömegközlekedés ellátására amelynek határideje 1991. február 25.-e volt. 1991. február 25-től a Dunaharaszti helyi autóbusz-járatokat Pest megyében harmadikként magánvállalat működtette. Ekkortól jelennek meg a kékre festett Ikarus buszok, amely a későbbi Ventona-Trans Kft. flottaszíne lesz. Ekkortól elindul az Alsónémedibe és Dabasra közlekedő helyközi járat, (2006-tól 1001-es busz). balra|bélyegkép|250x250px|Dunaharaszti helyi busz 2005-ben. 2003. január 1-jétől autóbusz-járatokat módosították, illetve új járatot hoztak létre, ami a Csatornapartig közlekedett. Az akkori rendszerben kezdték el alkalmazni a számjelzést. Az 1-es busz jelezte a HÉV állomás - Határ út - Csatornapart, a 2-es pedig a HÉV állomás - Munkácsy utca - Knézich utca útvonalat.
2007. június 1-től a Weekendbus Közlekedési Zrt. kezelte a városi közlekedést. 2007-ig a Haraszti-busz (teljes nevén Haraszti-Busz Közlekedési Kft.) nevű társaság üzemeltette a városi buszközlekedést Ikarus 260-as, 266-os és 280-as járművekkel, ezután a Weekendbus Zrt. működtette tovább a helyi járatot.
A 2009-ig üzemeltetett Dunaharaszti - Alsónémedi - Dabas autóbusz-járat az 1990-es évek végétől a 2000-es évek közepéig nagyon népszerű járat volt, a Dabasi vásár napjain (minden hónap második vasárnapján) a csuklós Ikarus 280-as autóbuszra alig fértek fel az emberek. A járat az 1991-es indulásától sikeresnek minősült, 2008-ban az autóbusz útvonalát lerövidítették Alsónémediig, majd 2009. június 12-én a járat teljesen megszűnt.
2013. január 1-jétől a Ventona-Trans Kft. vette át a város helyi közlekedését.
2023. június 1-jétől a Dunaharaszti helyi buszjáratokat ingyenessé tették.
2023-ban Buszok Közlekednek 10 évesig 10 évesen Nem Közlekednek
2023-ban a Ventona-Trans elindította a járműcsere programját, hogy a régi, rossz állapotban lévő járműveket korszerű járművekre cseréljék. A cég két darab 38 férőhelyes Iveco-Feniksbus FBI83 típusú midibuszt vásárolt, melyek 2023. november 13-án álltak forgalomba. Az új midibuszok a régi 19–25 férőhelyes Renault mikrobuszokat váltották ki.
Autóbusz-járatok bélyegkép|280x280px|Dunaharaszti helyi autóbusz-járatok térképe útvonalakkal, megállókkal.1: HÉV állomás – Némedi út – TESCO áruház
1Y: HÉV állomás – Piactér – TESCO áruház
2: MÁV-alsó – HÉV állomás – Határ út – TESCO áruház
3: HÉV állomás – Bezerédi lakópark – TESCO áruház
4: HÉV állomás - Jókai Mór utca – Határ út – Némedi út – Bezerédi lakópark – Határ út – HÉV állomás – MÁV-alsó – Csatornapart
20: HÉV állomás – MÁV-alsó (vonatpótló járat)
Járműállomány
Jelenlegi állomány KépJárműtípusEredeti darabszámJelenlegi darabszámDunaharasztiban közlekedik150x150pxIveco-Feniksbus FBI835 db5 db2023 ótaIveco Irisbus2 db1 db2022 óta150x150pxTS City Max1 db1 db2016 óta
Történelmi állomány KépJárműtípusEredeti darabszámJelenlegi darabszámDunaharasztiban közlekedettIkarus 301 db0 db1958–1980Ikarus 552 db0 db1958–1980150x150pxIkarus 2608 db0 db1975–2007Ikarus 2661 db0 db150x150pxIkarus 2805 db0 db1991–2007150x150pxIkarus 2112 db0 db2003–2007150x150pxMAN SG1921 db0 db1995–2006MAN NL2026 db0 db2006–2018MAN SL2002 db0 db1997–2006DAB 15-1200C1 db0 db2006–2012150x150pxRenault Access 751 db0 db2013–2023Renault Master1 db0 db2013–2023Haspano Habit5 db0 db2014-2024
Nosztalgiajáratok bélyegkép|250x250px|Nosztalgiajárat Dunaharasztiban, 2023-ban. Dunaharasztiban 2014 óta van rendszeres nosztalgiajárat. A retró busz minden évben városnapokon, és különleges eseményeken, évfordulókon közlekedik. A nosztalgiajármű általában Ikarus 55-ös (faros) vagy Ikarus 311-es. A retrójárat a legtöbbször nem a menetrendszerinti helyi autóbusz-vonalakon közlekedik, hanem kijelölt városnéző útvonalon.
Minden év adventi időszakában indul az úgynevezett fénybusz. A Hispano Habit autóbuszt kívülről fényfüzérekkel és hópihés matricákkal, belül füzérekkel, fenyőágdíszekkel, karácsonyfával díszítik.
Képgaléria
Jegyzetek
Kategória:Dunaharaszti közlekedése Kategória:Magyarországi autóbuszvonal-hálózatok