A magyar labdarúgó-válogatott 2023-as év tizedik, egyben utolsó mérkőzése, mely egyúttal a 2024-es Európa-bajnoki selejtezőjének utolsó játéknapja volt Montenegró ellen, 2023. november 19-én. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott 986. hivatalos mérkőzése. A mérkőzés végeredménye a félidei 0–1 után 3–1 lett a magyar válogatott javára. A magyar találatok szerzői Szoboszlai Dominik (duplázott) és Nagy Ádám voltak. Ezzel a győzelemmel a magyar labdarúgó-válogatott az Eb-selejtező csoportjának élén végzett és megőrizte a 2023-as évben veretlenségét, a tíz mérkőzésből 6 győzelemmel és 4 döntetlennel végződött számukra. Veretlen évet legutóbb 1975-ben produkáltak a magyarok.

Helyszín A találkozó Budapesten, a Puskás Arénában került megrendezésre, telt ház, 66 743 néző előtt.

Játékvezető A találkozó játékvezetője a 40 éves holland Danny Makkelie volt, aki 2009 óta bíráskodik a lengyel élvonalban és 2011 óta a FIFA játékvezető-kerettag, mégpedig a nemzetközi szövetség topkeretének tagja. A curaçaói születésű játékvezető korábban két világbajnoki selejtezőn is vezetett mérkőzést a magyar válogatottnak: 2017. szeptember 3-án Budapesten, a Groupama Arénában 1–0-ra kikaptunk a portugál válogatottól, míg szinte napra pontosan négy évvel később, 2021. szeptember 5-én Elbasanban szintén 1–0-ra kaptunk ki az albán nemzeti tizenegytől. Montenegrónak még sosem vezetett meccset.

A játékvezető munkáját partjelzőként a szintén holland Hessel Steegstra valamint Jan de Vries, míg negyedik játékvezetőként Marc Nagtegaal segítette. A Transfermarkt statisztikái alapján a mostani szezonban két Bajnokok Ligája csoportmeccset vezetett (Inter–Benfica 1–0 és Napoli–Union Berlin 1–1), valamint egy Európa Liga selejtezőn (Csukaricski–Olimpiakosz 0–3) bíráskodott.

Örökmérleg a mérkőzés előtt

SorszámIdőpontHelyszínEredményKiírás1/8172007.03.24.Podgorica1–2 (1–0)felkészülési2/8322008.08.20.Budapest3–3 (1–1)felkészülési3/9382019.09.05.Podgorica1–2 (1–1)felkészülési4/9792023.06.17.Podgorica0–02024-es Eb-selejtező MGyDVG+G–GkT (%)Forrás 4 0 2 2 5 7 –2

Jelölések Az eredmények magyar szempontból értendők.

A selejtezőcsoport állása a mérkőzés előtt

Keretek : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.

A magyarok keretét 2023. november 7-én hirdette ki Marco Rossi szövetségi kapitány. A csapatból sérülés miatt kimaradt Fiola Attila, Sallai Roland, Varga Barnabás, Kleinheisler László, Schäfer András, Willi Orbán. Sallai Roland ott lesz a válogatottal a felkészülés alatt és állapotától függően tagja lehet a keretnek.

Név Születési idő és életkor Gól Klub Utolsó válogatottság Érték* K Gulácsi Péter 51 0 RB Leipzig 2022.09.26-án Olaszország ellen 3.500.000 € K Demjén Patrik 0 0 MTK— 550.000 € K Dibusz Dénes 33 0 Ferencváros 2023.11.16-án Bulgária ellen 2.800.000 € K Szappanos Péter 1 0 Paksi FC 2022.11.20-án Görögország ellen 500.000 € V Balogh Botond 1 0 Parma 2021.11.12-én San Marino ellen 750.000 € V Botka Endre 25 1 Ferencváros 2023.11.16-án Bulgária ellen 1.000.000 € V Lang Ádám 64 1 Omónia 2023.11.16-án Bulgária ellen 700.000 € V Mocsi Attila 0 0 Rizespor — 1.200.000 € V Szalai Attila 40 1 Hoffenheim 2023.11.16-án Bulgária ellen 14.000.000 € V Szalai Gábor 0 0 Kecskeméti TE — 500.000 € KP Bolla Bendegúz 13 0 Servette 2023.06.17-én Montenegró ellen 1.800.000 € KP Kalmár Zsolt 35 3 Fehérvár FC 2023.11.16-án Bulgária ellen 1.000.000 € KP Kata Mihály 3 0 MTK 2023.09.10-én Csehország ellen 400.000 € KP Kerkez Milos‡ 13 0 Bournemouth 2023.11.16-án Bulgária ellen 18.000.000 € KP Nagy Ádám 76 1 Pisa 2023.11.16-án Bulgária ellen 1.200.000 € KP Nagy Zsolt 15 2 Puskás Akadémia 2023.11.16-án Bulgária ellen 600.000 € KP Nego Loïc 32 2 Le Havre 2023.11.16-án Bulgária ellen 1.000.000 € KP Callum Styles 17 0 Barnsley 2023.11.16-án Bulgária ellen 3.500.000 € KP Szuhodovszki Soma 0 0 Kecskeméti TE — 425.000 € CS Ádám Martin 18 3 Ulszan Hyundai 2023.11.16-án Bulgária ellen 1.000.000 € CS Csoboth Kevin 7 0 Újpest 2023.11.16-án Bulgária ellen 850.000 € CS Gazdag Dániel 22 4 Philadelphia Union 2023.11.16-án Bulgária ellen 8.000.000 € CS Horváth Krisztofer 1 0 Kecskeméti TE 2023.09.10-én Csehország ellen 600.000 € CS Németh András 3 1 Hamburg 2023.11.16-án Bulgária ellen 1.500.000 € CS Szoboszlai Dominik 37 8 Liverpool 2023.11.16-án Bulgária ellen 70.000.000 €Játékosok értéke összesen: 135.375.000 €A keret átlagéletkora: 26,4 évA keret átlag válogatottságok száma: 19,7Szövetségi kapitány: Marco Rossi ‡ Kerkez Milost a Bulgária elleni mérkőzésen kiállította a játékvezető, így eltiltás miatt ezen a találkozón nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.

Miodrag Radulovics szövetségi kapitány 2023. november 6-án kihirdette az utolsó két – a november 17-i Litvánia és a november 19-i magyar válogatott elleni – Európa-bajnoki selejtezőjére a montenegrói válogatott keretét. Érdekesség, hogy a 30 fős keretbe a legtöbb játékost a magyar elsőosztályú bajnokság, az OTP Bank Liga adja, szám szerint hármat (Danijel Petkovics–Kisvárda, Sztefan Loncsar–Debrecen, és Driton Camaj–Kisvárda).

Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság Érték* K Milan Mijatovics 35 0 Borac Banja Luka 2023.11.16-án Litvánia ellen 200.000 € K Danijel Petkovics 25 0 Kisvárda 2023.10.12-én Libanon ellen 400.000 € K Szuad Licsina 0 0 Szutjeszka Niksics – 75.000 € V Sztefan Szavics 72 9 Atlético Madrid 2023.10.17-én Szerbia ellen 6.000.000 € V Zsarko Tomasevics 66 5 Asztana 2023.10.17-én Szerbia ellen 300.000 € V Adam Marusics 57 3 Lazio 2023.10.17-én Szerbia ellen 8.000.000 € V Riszto Radunovics 33 1 FCSB 2023.11.16-án Litvánia ellen 1.300.000 € V Igor Vujacsics 30 0 Rubin Kazany 2023.11.16-án Litvánia ellen 3.500.000 € V Marko Vukcsevics 18 1 Varasd 2023.10.12-én Libanon ellen 600.000 € V Nikola Sipcsics 7 0 Tenerife 2023.09.10-én Bulgária ellen 600.000 € V Andrija Vukcsevics 7 0 Juárez 2023.11.16-án Litvánia ellen 850.000 € V Milos Milovics 4 0 Navbahor Namangan 2023.10.12-én Libanon ellen 750.000 € V Szlobodan Rubezsics 2 0 Aberdeen 2023.11.16-án Litvánia ellen 1.500.000 € V Marko Tucsi 3 0 Kangvon 2023.10.17-én Szerbia ellen 275.000 € KP Vladimir Jovovics 54 0 Jablonec 2023.10.17-én Szerbia ellen 450.000 € KP Marko Jankovics 44 1 Qarabağ 2023.11.16-án Litvánia ellen 500.000 € KP Marko Bakics 24 0 ÓFI Kréta 2023.09.10-én Bulgária ellen 400.000 € KP Milos Raickovics 17 0 Aktöbe 2023.10.17-én Szerbia ellen 450.000 € KP Sztefan Loncsar 12 0 Debreceni VSC 2023.11.16-án Litvánia ellen 500.000 € KP Driton Camaj 11 1 Kisvárda 2023.11.16-án Litvánia ellen 550.000 € KP Andrija Radulovics 2 0 Vojvodina 2023.10.12-én Libanon ellen 1.500.000 € KP Vladan Bubanja 1 0 Lokomotiva Zagreb 2023.06.20-án Csehország ellen 1.000.000 € KP Nebojsa Koszovics 33 1 Meizhou Hakka 2023.10.12-én Libanon ellen 900.000 € KP Edvin Kucs 3 3 Ballkani 2023.11.16-án Litvánia ellen 400.000 € CS Sztevan Jovetics 73 34 Olimpiakosz 2023.11.16-án Litvánia ellen 1.500.000 € CS Sztefan Mugosa 53 15 Incshon United 2023.10.17-én Szerbia ellen 600.000 € CS Milutin Oszmajics 20 2 Preston 2023.11.16-án Litvánia ellen 2.000.000 € CS Nikola Krsztovics 13 2 Lecce 2023.11.16-án Litvánia ellen 5.000.000 € CS Viktor Djukanovics 3 0 Hammarby 2023.11.16-án Litvánia ellen 1.800.000 € CS Dusan Bakics 5 0 Dinamo Minszk 2023.11.16-án Litvánia ellen 500.000 €Játékosok értéke összesen: 42.400.000 €A keret átlagéletkora: 28,4 évA keret átlag válogatottságok száma: 24,2Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics

A mérkőzés

Az összeállítások

Negyedik játékvezető: Marc Nagtegaal VAR videóbíró: Clay Ruperti

Asszisztensek: Hessel Steegstra (partvonal) Jan de Vries (partvonal)

Statisztikák A mérkőzés statisztikái

58% Labdabirtoklás 42% 3 Gól 1  4 Sárga lap 7  0 Piros lap 0  6 Szöglet 3  2 Les 2  50 (69%) Támadások száma 22 (31%)  17 Lövés 8  6 Kaput nem talált lövés 0  5 Kaput eltalált lövés 7  1 Blokkolt lövés 6  6 Kapus védés 2  540 Passz 322  475 Sikeres passz 259 88% Passz hatékonyság 80%  12 Szabálytalanságok 21

A selejtezőcsoport végeredménye

További eredmény a csoportban 2023. november 19. 2–2

Örökmérleg a mérkőzés után

SorszámIdőpontHelyszínEredményKiírás1/8172007.03.24.Podgorica1–2 (1–0)felkészülési2/8322008.08.20.Budapest3–3 (1–1)felkészülési3/9382019.09.05.Podgorica1–2 (1–1)felkészülési4/9792023.06.17.Podgorica0–02024-es Eb-selejtező5/9862023.11.19.Budapest3–1 (0–1)2024-es Eb-selejtező MGyDVG+G–GkT (%)Forrás 5 1 2 2 8 8 0

Jelölések Az eredmények magyar szempontból értendők.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Magyar Labdarúgó-szövetség Montenegrói labdarúgó-szövetség 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező – G csoport)

Források

Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései Montenegró ellen 1119