A Černín-palota (Černínský palác) Prága Hradzsin városrészében, a Loreto tér nyugati oldalán húzódik végig. Ez a monumentális építmény Prága egyik legnagyobb palotája. Az 1930-as évek óta a csehszlovák, majd a cseh külügyminisztérium székhelye.

Története Építésével chudenici Černín Humprecht, a császár velencei követe 1669-ben bízta meg Francesco Caratti olasz építészt. Caratti halála (1677) után az építkezést Giovanni Maderna és Domenico Rossi folytatta, illetve fejezte be.

1718–1720-ban Franz Maximilian Kaňka (František Maxmilián Kaňka) részben átépítette.

A 18. század közepén az épületegyüttesben meglehetősen sok kárt okozott a porosz tüzérség, majd a megszálló francia hadsereg, ezért Anselmo Luraghónak csaknem a teljes épülettömböt újjá kellett építenie. Ekkor (1747-ben) készítette el a jelenleg is megcsodálható rokokó kapukat.

1848-ban a Černín család eladta a palotát az államnak, ezután egy negyedik emelettel bővítették és kaszárnyának használták. Állapota meglehetősen leromlott, de szerencsére sok értékes freskó és szobor átvészelte ezt az időszakot.

Ezután a kormányzat úgy döntött, hogy ideköltöztetik a külügyminisztériumot, és Pável Janák professzor a hivatal igényeinek figyelembe vételével 1928 és 1932 között átépítette az egészet — de úgy, hogy közben igyekezett minél inkább rekonstruálni annak régi formáját, értékeit.

1948-ban ennek a palotának az egyik ablakából zuhant ki Jan Masaryk akkori külügyminiszter.

Az épület A 150 m hosszú épület a Loreto tér teljes nyugati oldalát elfoglalja. Mérete és pompája állítólag még I. Lipótot is zavarta: az uralkodó úgy érezte, hogy az vetekszik a császári palotáéval.

Az alapvetően barokk stílusú épület a Palladio-féle reneszánsz számos jegyét is megőrizte.

A Černín-kert Az aránylag kis, de nagyon szép kertben álló télikertet (Orangerie) Pável Janák építette 1934–1935-ben.

Jegyzetek

Források Szombathy Viktor, 1980: Prága. Negyedik, javított kiadás. (Panoráma, Külföldi városkalauz, Franklin Nyomda, Budapest) p. 254–255. Prága barangoló útikönyv. Lingea, Berlitz, 2016. p. 41. Jindřich Pokorný et al.: Prága. Idegenvezető. (Sportovní a t]uristické nakladatelstcí) Praha, 1957. p. 59–60.

Kategória:Prága palotái Kategória:Hradzsin