Vitéz Patacsi Dénes, 1944-től Patacsy (Szentdienes, Baranya vármegye, 1877. április 29.Szentdénesi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 17/1877. – ?, 1957. július 2.) magyar gazdálkodó, politikus, országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár.

Élete 1877-ben született a Baranya megyei Szentdienesen, római katolikus vallású, kisgazda családban, apja Patacsi Dénes, anyja Halas Mária. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte majd gazdálkodni kezdett. Az első világháborúban több mint három évet töltött szerb, olasz és román hadszíntereken, s jó néhány katonai kitüntetést is elnyert. A harctéren, illetve ott szerzett élményeit feldolgozva számos verset is írt, melyeket később – 1921-ben – Hithűség—Honszerelem címmel kötetben is kiadott; néhány hazafias versét meg is zenésítették.Szalai János: „Azok a régi szép idők” – Mit költött és kit képviselt Patacsi Dénes? Dunántúli Napló, 15. évfolyam, 243. szám (1958. október 15.), 5. oldal

Az őszirózsás forradalom idején egy ideig Székelyudvarhelyen gondoskodott a rend fenntartásáról, majd hazatérve nekilátott a baranyai kisgazdák megszervezésének; hamar a kisgazdapárt megyei elnöke lett. 1919 őszén háromszor is átszökött a szerb megszállás alatt álló Baranya megye határán, egyik alkalommal Budapesten memorandumot nyújtott át Sir George Clerk antant főmegbízottnak a megszállás alatt élő magyarság sérelmeiről.

Huszár Károly 1919. november 24-én felállt kormányában Sokorópátkai Szabó István miniszter mellett a kisgazda érdekek védelmére szervezett minisztérium államtitkára lett. Tagja lett a következő, Simonyi-Semadam-kormánynak is, melyben a Soós Károly vezette honvédelmi tárca államtitkárává nevezték ki; ebben az állásában megmaradt az első Teleki-kormányban, még annak 1920. december 16-i, jelentős átszervezése után is.

1920-tól mintegy negyed századon át képviselő tagja volt az országgyűlésnek, ahova közel húsz éven át, öt választási ciklusban a szentlőrinci választókerülettől kapott mandátumot, 1939-ben pedig a kormányzó Magyar Élet Pártja Baranya megyei listájáról lett újból képviselő. Tagja volt annak a parlamenti küldöttségnek – máshol említve bizottságnak –, amelynek az volt a feladata, hogy az 1920. március 1-jén megválasztott kormányzót, Horthy Miklóst elhívja a nemzetgyűlésbe törvényes eskütételre. A Parlamentben elsősorban adóügyi, közmunkaügyi kérdésekben, illetve általában a falu népének érdekeit szolgáló ügykörökben szólalt fel, az 1931–1935 közti ciklusban a képviselőház jegyzője is volt.

Vármegyéje életében és a gazdatársadalom mozgalmaiban is tevékenyen részt vett. Tagja volt a megye törvényhatósági bizottságának és kisgyűlésének és egy sor megyei egyesületben viselt vezető tisztséget. Díszelnöke volt a Frontharcos Szövetség szigetvári csoportjának, dísztagja a Szentlőrinci Katolikus Gazda Körnek, az Iparos Körnek és a Katolikus Körnek; a Szentdienesi Katolikus Olvasó-Egyesületnek pedig, amit ő alapított, sok éven át alelnöke volt. Igazgatósági tagságot vállalt a Baranyamegyei Gazdasági Egyesületben és az Országos Gazdasági Munkáspénztárban is. Vidéki lapokban gyakran jelentek meg cikkei, politikai vagy gazdasági témákban. Szülőfalujában díszpolgárrá is megválasztották.

A Budapesti Népügyészségnek a Budapest Főváros Levéltárában HU BFL-XXV.2.b-80054-1949 törzsszám alatt őrzött irata tanúsága szerint 1949-ben, feljelentés alapján büntetőügy érintettje, vádlottja vagy terheltje volt.Levéltári iratgyűjtemények. Archives.hungaricana.hu; hozzáférés: 2023. december 21.Az előző forrás tévesen említi szülőhelyeként az egyébként is helytelenül írt Moldványt; a Baranya megyei Molványban Patacsi Dénesnek csak kisebb birtoka volt.

Első felesége Orbán Rozália volt, másodjára Mayor Borbálával kötött házasságot 1910. április 2-án Szentdienesen.Szentdienesi (Szentdénes) állami házassági anyakönyv 10/1910. Patacsi családi nevét 1944-ben Patacsyra változtatta.

Jegyzetek

Források Az 1935–1939 közti országgyűlés almanachja a Hungaricana online archívumában; online hozzáférés: 2023. december 21. Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 24. Patacsi Dénes oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2023. december 21. Patacsi Dénes oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2023. december 21.

Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:A vitézi rend tagjai